ELNÖK (Gyimóthy Géza)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Gyimóthy Géza)
ELNÖK (Gyimóthy Géza): Jó. Tehát az 1., 2., 29., 56., 57. pontot áttenni a halászati törvényhez, a módosító indítványokhoz. Megkérdezem a frakciókat, van-e kifogás az Orosz képviselő úr által kezdeményezett ügyrendi javaslattal kapcsolatban. A frakciókat kérdezem. (Senki sem jelentkezik.) Azt hiszem, semmi akadálya nincs, hogy akkor az Orosz Sándor képviselő úr által ismertetett módosító javaslattal együtt tegyem fel azt a házbizottsági javaslatot, hogy aki egyetért a most előbb szóban elhangzott módosító javaslattal, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. Itt a technikai segítséget megadjuk, természetesen kiosztjuk ezt a módosított javaslatot, hogy könnyebben tudják a képviselőtársak követni, de akkor még egyszer ismétlem: tehát a lényeg az, hogy előzetesen a jegyző úr által olvasott 1., 2., 29., 56., 57. pontok a halászati törvénynél lesznek megtárgyalandók, ott fogjuk tárgyalni a módosító indítványokat.
(A jegyzői széket dr. Szabó Erika helyett
Németh Zsolt foglalja el.)
Megnyitom az első vitaszakaszt az ajánlás 3-7. pontok alapján. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Igen, Isépy Tamás képviselő úr, Fidesz. Tessék!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem