ELNÖK (dr. Wekler Ferenc)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Wekler Ferenc)
ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): Tisztelt Országgyűlés! A Házszabályban előírt, szükséges számú aláírás csatolásával Mécs Imre és Fodor Gábor, az SZDSZ képviselői politikai vita megtartását kezdeményezték, "A kötelező sorkatonai szolgálat felváltása önkéntes és hivatásos hadsereggel és Magyarország NATO-csatlakozása" címmel. A politikai vita kezdeményezésére irányuló indítványt V/838. számon kapták kézhez.
Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott napirendi ajánlás szerint a vita menete a következőképpen alakul:
Először a kormány nyilatkozatára kerül sor 40 perces időtartamban. A vita során a képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalására 20-20 perc áll rendelkezésre, amelyek között kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Majd az egyes képviselői felszólalások következnek. Az egyes képviselőcsoportok rendelkezésére álló időkeretet a kiküldött és kifüggesztett napirendi ajánlás tartalmazza. A Házszabály rendelkezéseinek megfelelően a soros jegyzők mérik és képviselőcsoportonként összesítik a képviselők által igénybe vett beszédidőt, jelzik az elnöknek, ha a képviselőcsoport a beszédidejét kitöltötte. Végül a kormány válaszára kerül sor 15 perces időtartamban.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy felhívjam figyelmüket a Házszabály időkeretre vonatkozó egyes rendelkezéseire. Eszerint a vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti képviselők idejébe számít bele. Vita közben a kétperces felszólalásokat - a személyes érintettségre történő reagálás kivételével - bele kell számítani az időkeretbe, ugyanakkor az ügyrendi felszólalásokat nem kell az időkeretbe beleszámítani.
Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Szabó János honvédelmi miniszter úrnak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem