ELNÖK (dr. Áder János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Áder János)
ELNÖK (dr. Áder János): Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Nincs ennek semmi akadálya, tehát azt javaslom, hogy akkor a keddi ülésnap végéig lehessen beadni módosító indítványokat, a kérés is ez volt, feltételezem, hogy senki sem kifogásolja. A főtitkárságnak ez némi nehézséget okoz majd, de igyekeznek természetesen a bizottsági jelentést megfelelő módon előkészíteni.
Hadd kérjem azt az együttműködést, hogy ne az utolsó pillanatban adják le az összes módosító indítványt, hanem ahogy készen vannak, hogy a bizottsági osztály tudjon ezzel már dolgozni, és tudják készíteni a bizottsági jelentéshez szükséges anyagokat.
Térjünk vissza a napirendi pont tárgyalására! Megadom a szót Demeter Ervin miniszter úrnak a napirendi ajánlás szerinti húszperces időkeretben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem