ELNÖK (dr. Wekler Ferenc)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Wekler Ferenc)
ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): Tisztelt Országgyűlés! Az ülésteremben T/945/279. számon valamennyien kézhez kapták a határozathozatalhoz szükséges főtitkári tájékoztatót. Ez tartalmazza a támogatott módosító javaslatok felsorolását, és azokat, amelyekről a Házszabály értelmében nem dönthet az Országgyűlés, valamint azokat, amelyekről határoznunk kell.
Tisztelt Országgyűlés! Veres János képviselő úr kétperces felszólalásra kért lehetőséget. Kérdezem, hogy milyen célból. (Jelzésre:) Tévedés; kérem a jelentkezés törlését.
Most a támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 201 igen szavazattal, 152 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta a támogatott módosító javaslatokat.
Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet. Arra figyelemmel, hogy a határozathozatalok során az egyes törvényeket módosító rendelkezésekhez érkezett módosító javaslatok szavazására jól elkülönülő szakaszokban kerül sor, ezért csak az egyes szakaszok elején ismertetem, hogy melyik adótörvény határozathozatalát kezdi meg az Országgyűlés.
Először tehát a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosítását kezdeményező indítványról döntünk.
Az ajánlás 1/1. pontjában Bakonyi Tibor a törvényjavaslat 3. §-ában a törvény 3. § 72. pontjának új alponttal történő kiegészítését javasolja. Most az 1/1. pontot és a hozzá kapcsolódó 1/12., 139/1. és 140/2. pontot teszem fel szavazásra. Az ifjúsági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 361 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot.
Az 1/2. pontban a gazdasági bizottság a törvényjavaslat 3. §-ának kiegészítését javasolja. A javaslat összefügg a 16/1. és 17/1. pontokkal, így ezekről együtt döntünk. A költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 87 igen szavazattal, 266 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
Az 1/11. pontban a költségvetési bizottság új rendelkezéssel egészíti ki a törvényjavaslatot. Az ebben a javaslatban szereplő 6 forint/kilométeres normaköltséggel kapcsolatos alternatívát terjeszt elő a 166., 167. és 170. pontokban Bóka István és Lasztovicza Jenő. Most tehát az 1/11. pontról döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 164 igen szavazattal, 197 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
A 166. pontban Bóka István és Lasztovicza Jenő a törvényjavaslat 2. számú mellékletében az szja-törvény 3. számú mellékletének kiegészítésével azt indítványozzák, hogy az igazolás nélkül elszámolható költség 10 forint/kilométer legyen. A javaslat összefügg a 167. és a 170. pontokkal, így ezekről együtt döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 172 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 2. pontjában Boros Imre a 6. §-ban a törvény 3. §-ának módosítását javasolja. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 3., 4. és 5. pontját is. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 170 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
(14.50)
Az ajánlás 3., 4. és 5. pontjai alternatív megoldást tartalmaznak az adótábla módosítására.
Először a 3. pontról szavazunk Boros Imre indítványa szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 171 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Most Font Sándor indítványáról döntünk az ajánlás 4. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 171 igen, 192 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Most az ajánlás 5. pontját teszem fel szavazásra, amelyben Tállai András szintén az egyes jövedelemhatárok módosítását kezdeményezi. A javaslat összefügg a 6. ponttal, amely az adójóváírás szabályait módosítja, de erre alternatív megoldást kínál a 7. pontban szereplő indítvány. Most tehát az 5. és a 6. pontokról szavazunk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 172 igen, 197 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 7. pontjában Bernáth Ildikó az adójóváírás alapjául szolgáló bér százalékos meghatározását kívánja megemelni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 171 igen, 196 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 8. pontjában Révész Máriusz a törvényjavaslat 8. §-ában a törvény 33. § (1) bekezdésében az adójóváírás alapjául elszámolt éves jövedelemhatár módosítását indítványozza. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 170 igen, 196 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 11. pontjában Szabó István és Rogán Antal a törvényjavaslat 9. §-ában a törvény 36/A. § (3) bekezdése kiegészítését kezdeményezi. Az oktatási bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 171 igen, 196 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 12/1. pontban Birkás Tivadar a 9. §-ban a törvény 36/A. § (3) bekezdését egészíti ki. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 170 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 15. pontban Szabados Tamás és mások szintén az összevont adóalap adóját csökkentő rendelkezést kívánják kiegészíteni a törvény 36/A. § (3) bekezdésében. A javaslat elfogadása magában foglalja a 13. pontot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 361 igen szavazattal, 4 ellenében, 2 tartózkodással elfogadta a javaslatot.
A 16. pontban Tóth Ferenc a 9. § kiegészítését kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 169 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 17. pontjában Tállai András a törvényjavaslat új rendelkezéssel történő kiegészítését javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 169 igen, 196 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 19. pontban Bóka István és Lasztovicza Jenő a törvényjavaslat 15. § (2) bekezdésében a törvény 57/A. § (4) bekezdését kívánja módosítani. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 172 igen, 195 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 21. pontban Révész Máriusz a törvényjavaslat 19. § (1) bekezdésében a törvény 65. § (1) bekezdéséből a kamat fogalmát kívánja elhagyni. A javaslat összefügg a 22. ponttal, így ezekről együtt döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 170 igen, 196 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Tisztelt Országgyűlés! Most áttérünk a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény módosítását kezdeményező indítványok határozathozatalára.
A 28. pontban Balsay István a 39. §-ban a törvény 21. §-ának kiegészítését kezdeményezi. A javaslat összefügg a 29. és 30. pontokkal, így ezekről együtt döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 174 igen, 196 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 30/1. pontban a gazdasági bizottság a 41. § (1) bekezdését kívánja módosítani. A költségvetési bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 197 igen, 170 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot.
A 30/2. pontban a gazdasági bizottság a 42. §-ban a törvény 28. § (5) bekezdésének módosítását javasolja. A költségvetési bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 199 igen, 170 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot.
Tisztelt Országgyűlés! Most áttérünk az áfatörvény módosítását kezdeményező indítványok határozathozatalára.
A 44/3. pontban a gazdasági bizottság az 54. § (4) bekezdésében a törvény 13. § (1) bekezdését egészíti ki. A költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 145 igen, 223 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Most a 49. pontról döntünk Bernáth Ildikó javaslata alapján. Az indítvány a 60. § (1) bekezdésében a törvény 33. § (2) bekezdés d) pontjának elhagyására irányul. A javaslat elfogadása kizárja a 49/1. pontot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 172 igen, 197 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Most a 49/1. pontról döntünk Tompa Sándor és Veres János indítványa alapján, melyben csak a szállodai szolgáltatásokra vonatkozó áfaelvonási tilalmat kívánják elhagyni. Az idegenforgalmi és a költségvetési bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 362 igen, 6 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot.
Most az egymással összefüggő 51. és 52. pontról döntünk Font Sándor indítványa alapján. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 173 igen, 193 nem, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
(15.00)
A 52/1. pontban a költségvetési bizottság a törvényjavaslat 60. §-ának kiegészítését javasolja. Lényege: a távbeszélő-szolgáltatás és a mobiltelefon-szolgáltatás esetén az előzetesen felszámított adó 70 százaléka vonható le. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz-képviselőcsoport kérésére külön dönt az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 194 igen szavazattal, 174 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot.
Az 52/2. pontban a gazdasági bizottság a 60. §-t egészíti ki a lakókocsi beszerzésével, illetve kölcsönzésével kapcsolatos adóelvonási joggal összefüggésben. A javaslat összefügg a 143/12. és a 145/1. pontokkal, így ezekről együtt döntünk. A költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 11 igen szavazattal, 347 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
Tisztelt Országgyűlés! Most áttérünk a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló törvény módosítását indítványozó javaslatok határozathozatalára.
Az 57. pontban Font Sándor a 78. § kiegészítését javasolja. A javaslat összefügg a 66. és 68. pontokkal, így ezekről együtt döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 169 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 61. pontjában Bóka István és Lasztovicza Jenő a törvényjavaslat 91. §-ának elhagyására tesznek javaslatot. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 62., 63., 64. és 65. pontjait. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 169 igen szavazattal, 197 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Most a 62. és ezzel összefüggésben a 64. pontokat teszem fel szavazásra, amelyekben Font Sándor az adó összegének csökkentését indítványozza. Ezzel alternatív tartalmú indítványt terjesztett elő Vincze László és Turi-Kovács Béla a 63. és 65. pontokban.
Először a 62. és 64. pontokról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 169 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Most a 63. és 65. pontokat teszem fel szavazásra. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 169 igen szavazattal, 195 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
A 63/1. pontban Font Sándor a 91. § (1) bekezdésében a törvény 43. § (3) bekezdésének kiegészítésével vámtarifaszám-átsorolást kezdeményez. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 170 igen szavazattal, 197 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 67. pontban Bóka István és Lasztovicza Jenő a törvényjavaslat 97. §-ának elhagyását javasolják. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 170 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 69. pontban Kékkői Zoltán a 109. §-ban a törvény 89. § (1) bekezdés a) pont első alpontjának módosítását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 171 igen szavazattal, 195 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
Tisztelt Országgyűlés! Most áttérünk a helyi adókról szóló törvény módosítását kezdeményező javaslatok határozathozatalára.
A 80. pontban Lezsák Sándor és Font Sándor a 147. §-ban a törvény 13. §-ának kiegészítésével szintén az adómentes kört bővítik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 170 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 80/1. pontban a mezőgazdasági bizottság a 149. §-ban a törvény 52. § 26. pontjában a vállalkozók fogalmát kívánja módosítani. A javaslat elfogadása magában foglalja a 81. pontot, ugyanakkor mindkét javaslattal alternatív tartalmú módosítást kíván a 80/2. pont. A költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 167 igen szavazattal, 198 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
Most a 81. pontot teszem fel szavazásra Kékkői Zoltán javaslata szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 168 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Most a 80/2. pontról döntünk Veres János és Világosi Gábor indítványa szerint. A költségvetési, a gazdasági és a mezőgazdasági bizottság támogatja, az önkormányzati bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 235 igen szavazattal, 130 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot.
A 82. pontban Nógrádi Zoltán a 150. §-ban a törvény 7. § e) pontjának kiegészítését javasolja azzal, hogy a differenciált adómérték a telek közművesítettségi foka alapján kerüljön megállapításra. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 172 igen szavazattal, 197 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 83. pontban Horváth Zsolt és Gógl Árpád a törvényjavaslat 151. §-ában a törvény 39/C. § kiegészítését javasolják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 172 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 85. pontban Nógrádi Zoltán a 152. §-ban a törvény 79. § (2) bekezdésében határidő-módosítást javasol. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 169 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Tisztelt Országgyűlés! Most az illetékekről szóló törvény megváltoztatását kezdeményező indítványról határozunk.
A 88. pontban Vitányi István a 156. § kiegészítésével a lakástulajdon visszterhes vagyonátruházási illetékének mértékét módosítja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 171 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 89. pontban Font Sándor a 158. § elhagyását javasolja. A javaslat elfogadása kizárja a 90. és 91. pontokat. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 172 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 90. és 91. pontokban Vitányi István a gépkocsi és pótkocsi vagyonszerzési illetékét kívánja csökkenteni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 167 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
(15.10)
A 94. pontban Vitányi István a törvényjavaslat 161. §-ának elhagyását javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 169 igen, 195 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 95. pontjában Vitányi István az illetéktörvény átfogó módosításával az eljárási illetékeket csökkenti. A javaslat összefügg a 96., 97., 98., 99., 100., 101., 102., 103., 104., 105., 215., 216., 217., 218., 219., 220., 221., 222., 223., 224., 226., 227., 228., 229. és 230. pontokkal. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 172 igen, 195 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
Most a gépjárműadóról szóló törvény módosításához érkezett javaslatokról határozunk.
A 107. pontban Font Sándor a 180. § elhagyását indítványozza. A javaslat elfogadása kizárja a 107/1. és 108. pontokat. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 171 igen, 197 nem szavazattal elutasította a javaslatot.
Most a 107/1. pontot teszem fel szavazásra a gazdasági bizottság indítványa szerint. A javaslat kizárja a 108. pontot. A költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 35 igen, 330 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
A 108. pontban Nógrádi Zoltán a 180. §-ban a személygépkocsi után fizetendő évi adótétel csökkentését kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 165 igen, 196 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
A 109., 110. és 111. pontokban Pap János és Parragh Dénes a 181. §-ban a törvény 8. § (1), (2) és (3) bekezdésének elhagyását javasolják. A javaslat kizárja a 109/1. és 110/1. pontokat. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 172 igen, 197 nem szavazattal elutasította a javaslatot.
A 109/1. és 110/1. pontokban a gazdasági bizottság az adókedvezmény mértékét kívánja megemelni a 181. § módosításával. A költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 69 igen, 298 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
A 112., 113. és 115. pontokban Pap János és Parragh Dénes a 181. §-ban a törvény 8. § (4), (5) és (6) bekezdésének elhagyására tesznek javaslatot. A javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 114. pontját. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 172 igen, 193 nem szavazattal elutasította a javaslatot.
Most a 114. pontot teszem fel szavazásra Manninger Jenő és Soltész Miklós indítványa szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 172 igen, 195 nem szavazattal elutasította a javaslatot.
A 116. pontban Kuzma László a törvényjavaslat 183. § (3) bekezdésének elhagyását javasolja. Ehhez kapcsolódóan módosító javaslatokat terjeszt elő a 117., 118., 131., 132., 133. és 134. pontokban. Ezekről együtt döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 172 igen, 194 nem szavazattal elutasította a javaslatot.
A 119. pontban Font Sándor a törvényjavaslat 204. §-ában az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény 9. § (1) bekezdésében a tételes egészségügyi hozzájárulás összegét csökkenti. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 172 igen, 194 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
Most áttérünk az adózás rendjéről szóló törvény módosítását indítványozó javaslatok határozathozatalára.
A 124. pontban Tállai András a 215. §-ban a törvény 57. § (5) bekezdésének módosításával az ellenőrzési határidőket csökkenti. A javaslat összefügg a 125. ponttal, így ezekről együtt döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 172 igen, 197 nem szavazattal elutasította a javaslatot.
A 126. pontban Répássy Róbert a 215. §-ban a törvény 61. §-ának elhagyását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 168 igen, 195 nem szavazattal elutasította a javaslatot.
A 127. és 128. pontokban Répássy Róbert a 216. §-ban a törvény 74. §-ából két, bírságra vonatkozó rendelkezés elhagyását javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 173 igen, 195 nem szavazattal elutasította a javaslatot.
A 129. és 130. pontokban Tállai András a 214. §-ban a törvény 94/B. és C. §-ainak elhagyását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 169 igen, 197 nem szavazattal elutasította a javaslatot.
A 135. pontban Pósán László a törvényjavaslat 292. §-ának elhagyását javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 167 igen, 196 nem szavazattal elutasította a javaslatot.
A 136. pontban Font Sándor a törvényjavaslat 295. §-ának kiegészítésével a hatályba léptető rendelkezések módosítását kezdeményezi. A javaslat összefügg a 137. ponttal, így ezekről együtt döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 170 igen, 197 nem szavazattal elutasította a javaslatot.
A 140. pontban Magda Sándor és más képviselők... (Jelzésre:) Visszavonja. (Közbeszólás az MDF soraiból: Fenntartjuk!)
Most a 140/1. pontban... (Font Sándor: Fenntartom!) Most a 140/1. pontról szavazunk. A gazdasági bizottság kivételével a bizottságok támogatják. Kérem, szavazzanak! (Közbeszólások.) A 140/1. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 264 igen, 42 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot.
(15.20)
A 142. pontban Bóka István és Lasztovicza Jenő a 296. § (3) bekezdés u) pontjának módosításával a falusi vendégfogadásból mint adómentes tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó szabályt kívánják megváltoztatni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 171 igen szavazattal, 196 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 143/2. pontban Szalai Annamária és Tállai András a 296. § kiegészítésével az szja-törvény 1. számú mellékletének 4/6. alpontja rendelkezése alkalmazásának kezdő időpontját határozzák meg. A gazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 168 igen szavazattal, 198 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 144. pontban Vitányi Iván és mások a javaslatukat visszavonták.
A 144/2. pontban a gazdasági bizottság a törvényjavaslat 298. § (5) bekezdésének módosítását javasolja. A költségvetési bizottság támogatja a javaslatot. Kérem szavazzanak! (Szavazás. - A táblán megjelenő eredmény: 210 igen, 153 nem, 2 tartózkodás.)
Az Országgyűlés 210 igen szavazattal, 153 nem ellenében elfogadta a javaslatot.
A 150/3. pontban Németh Zsolt a törvényjavaslat 312. §-ának elhagyását javasolja. A javaslat elfogadása kizárja a 151. és 152/1. alternatív tartalmú módosító javaslatokat. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 156 igen szavazattal, 200 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Most az alternatíva egyes elemeit teszem fel szavazásra.
Elsőként a 151. pontról döntünk Pusztai Gyula javaslata szerint. A gazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 222 igen szavazattal, 143 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot.
A 152. pontot előterjesztője visszavonta.
Most a 152/1. pontról döntünk. (Jelzésre:) Erről nem kell szavazni.
A 152/3. pontban az alkotmányügyi bizottság a 320. §-ban jogszabály-hivatkozást pontosít. A bizottságok támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 198 igen szavazattal, 169 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot.
A 168. pontban Horváth Zsolt és Gógl Árpád a 4. számú melléklet kiegészítését javasolják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 169 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 169. pontban Bóka István és Lasztovicza Jenő a 4. számú melléklet kiegészítését javasolják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 166 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 171. pontban Tállai András javaslatát a bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 165 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 172. pontban Tállai András javaslatát a bizottságok szintén nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 167 igen szavazattal, 198 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Most a 172/2. pontot teszem fel szavazásra, melyet a gazdasági bizottság terjesztett elő. A költségvetési bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 231 igen szavazattal, 131 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot.
A 173. pontban Font Sándor, valamint Tállai András azt kezdeményezik, hogy az oktató-ismeretterjesztő CD-lemezek is a 12 százalékos körbe tartozzanak. Ugyanezt a javaslatot terjesztik elő Szabó Zoltán és más képviselők a 176. pontban. Ezekről együtt határozunk. Az oktatási és kulturális bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 363 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatokat.
A 174. pontban Tállai András a járművekhez tartozó katalizátort sorolja a 12 százalékos áfakörbe. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 170 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
A 175. pontban Tállai András javaslatát a bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 170 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
A 183. pontban Font Sándor javaslatát a bizottságok nem támogatják. A javaslat magába foglalja a 182. pontot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 170 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Most a 182. pontról döntünk Tállai András javaslata alapján. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 169 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 184. pontban Tállai András javaslatát a bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 170 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 185., 188. és 190. pontokban Tállai András javaslatait a bizottságok nem támogatják. A javaslat magába foglalja a 186. pontot is. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 171 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Most a 186. pontot teszem fel szavazásra Font Sándor indítványa alapján. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 165 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
A 189. pontban Tállai András javaslatát a bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 160 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot.
A 191. pontban Tállai András javaslatát a bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 167 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
(15.30)
A 198. és 212. pontokban Sági József javaslatát a bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 167 igen szavazattal, 196 nem ellenében elutasította a javaslatot.
A 199. és 213. pontokban Sági József javaslatát a bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 168 igen szavazattal, 196 nem ellenében elutasította a javaslatot.
A 200. pontban Font Sándor és Tállai András javaslatát a bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 168 igen szavazattal, 196 nem ellenében elutasította a javaslatot.
A 203. pontban Tállai András javaslatát a bizottságok nem támogatják. A javaslat elfogadása magában foglalja a 205., 206., 211/1. - a T/945/193. irományszámon előterjesztett - pontokat, amelyek egymás mellett is elfogadhatók. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 168 igen szavazattal, 197 nem ellenében elutasította a javaslatot.
Most a 205. és az ezzel összefüggő 206. pontokról határozunk Font Sándor indítványa alapján. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 161 igen szavazattal, 201 nem ellenében elutasította a javaslatot.
A 211/1. pontban a kulturális bizottság azt javasolja, hogy a műemlékvédelmi szakértés is tárgyi adómentes legyen. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 167 igen szavazattal, 195 nem ellenében elutasította a javaslatot.
A 214. pontban Vitányi Iván javaslatát az oktatási és a kulturális bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 214 igen szavazattal, 149 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot.
A 225. pontban Vitányi István a törvényjavaslat 12. számú melléklete 13. pontjának elhagyását javasolja. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 168 igen szavazattal, 199 nem ellenében elutasította a javaslatot.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan indítványról, amelyről kellett volna, de az Országgyűlés nem határozott. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem