DR. CSÁKABONYI BALÁZS
DR. CSÁKABONYI BALÁZS
DR. CSÁKABONYI BALÁZS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Jóleső érzéssel hallgattam végig a hét bizottsági többségi és kisebbségi véleményt, mert valahol igazolva láttam azt, hogy ez a törvényjavaslat szükséges, ez a törvényjavaslat fontos, és a bizottságok is - felemelkedve feladatuk nagyságához - elemzően és igen-igen részletes módon foglalkoztak a törvényjavaslat mind negatív, mind pedig pozitív vonásaival.
Én a magam részéről természetesnek tartom azt, hogy az általános vitára valamennyi bizottság többségi véleménnyel alkalmasnak tartotta ezt a törvényjavaslatot, hiszen mint ahogy elhangzott, rendkívül hosszú előkészítő munka, sok fordulóban történő társadalmi egyeztetés, vita előzte meg ezt a törvényjavaslatot; és nem tudom, hogy ebben meg lehetett volna-e csinálni valamilyen felmérést erről az egész problémakörről, mint ahogy egyik képviselőtársam itt megemlítette, hiszen a társadalmi szervezetek igen széles köre és a törvényjavaslat előkészítésében részt vevő egyéb szakemberek - kezdve az állampolgári jogok országgyűlési biztosától - minden tekintetben igen-igen széles körben tudták szondázni a társadalmat, és hozni azokat a problémákat, amelyek megoldásra várnak.
Szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat arra, hogy már 2002 őszén szóba került egy országgyűlési határozat meghozatala, és arra is emlékeztetni szeretnék, hogy 2003 februárjában Vadai Ágnes és Eörsi Mátyás képviselőtársaink nyújtották be azt az országgyűlési határozati javaslatot, ami gyakorlatilag a jogalkotási folyamatot elindította, és jelentős részben a mostani törvénytervezet megalkotásáig vezetett.
Mi volt ennek az eredője? Elsősorban annak a társadalmi igénynek a felismerése, amiről itt nagyon sokan szóltunk már, továbbá elemző módon megragadva azt a bűnözéssel kapcsolatos komoly, súlyos társadalmi problémát, ami a rendszerváltás óta mind a bűnözés mennyiségében, mind a bűnözés minőségében negatíve bekövetkezett. Hozzá kívánom tenni, hogy ezzel aztán igen gyorsan alkalmazkodtunk vagy zárkóztunk fel a korábbi piacgazdaságokhoz - nem várt jelenségként. Ha csak néhány számadatot veszünk figyelembe: míg 1970-ben 122 ezer, 1988-ban, tehát a rendszerváltást megelőző évben 185 ezer volt az ismertté vált bűncselekmények száma, ez már 1990-ben 340 ezerre emelkedett, 2002-ben pedig már elérte a 420 ezret, de az előző évben még egy magasabb csúcsot is elért, mert ez már egy viszonylagos csökkenő tendencia.
Ugyanakkor a látens bűnözés, ami a családi erőszak megvalósulásának a színtere, legalább ilyen mértékben emelkedett. Erre vonatkozóan csak becsült adataink vannak, azonban a kriminológiai szakemberek jelzései szerint bizony ez az ütem legalább olyan magas volt, mint egyébként.
Szeretném azt is megemlíteni, hogy az 1990-es évek közepétől folyamatosan növekszik a vér szerinti hozzátartozó sérelmére elkövetett és ismertté vált bűncselekmények száma. Így például 2001-ben az elkövetett 377 befejezett emberölés közel 48 százaléka családtag áldozattal járt, és a súlyos testi sértések minden harmadik elkövetője hozzátartozóját vagy házastársát támadta meg. Rendkívül megdöbbentőek ezek az adatok.
Ha hozzátesszük azt, hogy az ismertté vált szexuális bűncselekmények mintegy 60 százalékában gyermek- és fiatalkorú az áldozat, és jelentős részben az elkövető rokonai és ismerősei sérelmére követték el ezeket a cselekményeket, akkor azt hiszem, hogy itt megint csak nagyon-nagyon el kell gondolkodni.
Nem véletlenül hangsúlyoztam a látens bűnözés arányát. Elhangzott már, én is megismétlem, hogy az ismertetett adatok csak a jéghegy csúcsát jelentik, és ez nagyon szomorú megállapítás.
(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A családon belüli erőszak legnagyobb része ugyanis sajnos még mindig sohasem derül ki, mégis a társadalom tagjai, a családi, baráti, ismerősi kapcsolatok és a civil társadalom, valamint egyéb információszerzés útján azt tapasztaljuk, hogy valós és igen súlyos problémáról van szó.
Tisztelt Országgyűlés! Ez motiválta az Eörsi Mátyás és Vadai Ágnes által beterjesztett országgyűlési határozati javaslatot, ami - mint az előbb említettem - ennek a törvényjavaslatnak is az alapját képezte.
Azonban egy nagyon komoly kérdést kellett eldönteni, és itt már inkább a törvény előkészítésével kívánok foglalkozni, mint az országgyűlési határozat tartalmával, ami egyébként nem vitásan - mind az októberi határozat, ami a nemzeti bűnmegelőzési stratégiáról szól - öt prioritást említ meg, és ezek közül az egyik a családon belüli erőszak visszaszorítása, de a többi prioritás is fokozatosan, vagy törvényhozási tárgyként vagy alacsonyabb szintű jogforrásban szabályozott tárgyként kerül a társadalom elé a közeljövőben, hiszen több ilyen tervezet már jelenleg is előkészítés alatt áll, történetesen az áldozatvédelemmel kapcsolatos törvény előkészítése; de azt jelezni szeretném, hogy a tanúvédelemmel kapcsolatos rendelkezések döntő többsége már megszületett az új büntetőeljárási törvényben, tehát ez egy végrehajtott feladatnak tekinthető, természetesen állandóan javításra szoruló.
(10.50)
Azt kellett eldönteni, hogy a családon belüli erőszak tekintetében elsősorban nem a beavatkozásra, hanem a megelőzésre kell a hangsúlyt fektetni. Azt hiszem, a törvényjavaslat egyik leglényegesebb összetevője és eredője ez a követelmény. Ez határozza meg, hogy hol helyezkedik el a magyar jogrendszerben a törvényjavaslat, hogy vajon a büntetőjogban kellene-e szabályozni - mint ahogy néhány ellenzéki képviselőtársam felvetette -, tehát pönalizált önálló cselekményként a Btk.-ban, vagy pedig olyan köztes módon kellene elhelyezni, ami utal ugyan a büntetőjog intézményrendszerére, és segítségül hívja azokat a probléma megoldásában, de nem büntetőjogi eszköz. A törvény-előkészítő ezzel is kifejezésre szeretné juttatni, hogy nem kíván azonnal kemény büntetőjogi eszközökkel a családok belső életébe beavatkozni, hanem keresi azt a pontot, amikor az együttélés szabályainak a megsértése már - valahol úgy fogalmaz a törvény - elviselhetetlen mértékűvé válik az egyén számára, és ott beavatkozik, de nem a büntetőjog eszközeivel, hanem ha kell, figyelmeztetéssel, ha kell, akkor pedig a most bevezetendő távoltartás ideiglenes vagy a távoltartás bíróság által elrendelt intézményeivel.
A bizottsági vitákról szóló beszámolók közben is többször előkerült a rendőrség szerepe - azt hiszem, ez alapvetően fontos e törvényi szabályozás megítélése és majd a gyakorlása terén -, és ellenvetésként képviselőtársaim közül többen is jelezték, hogy mit várunk mi a rendőrségtől, azt gondoljuk, hogy majd kimegy, és a helyszínen azonnal intézkedni tud, s ha még csak egy határozatot sem kell írnia, mert csupán egy formanyomtatványt kell kitöltenie, akkor milyen tényállás felderítése után, milyen bizonyítékok szabad, okszerű és pontos mérlegelésével hozza meg a távoltartó ideiglenes intézkedését. Korózs Lajos képviselőtársam a bizottsági tájékoztatása során részben már tett utalást arra, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság nagyon precízen és pontosan megkezdte az ezzel kapcsolatos munkálatokat, méghozzá egészen konkrétan és pontosan a 13/2003. számú ORFK-intézkedéssel, amely 2003. március 27-én, tehát több mint egy évvel ezelőtt született meg. Ezzel az intézkedéssel a rendőrség a maga háza táján már elrendezte, hogy a rendőröknek sokkal hatékonyabban kell fellépniük, és hogy mit kell tenniük akkor, amikor komoly családi perpatvarokhoz hívják ki őket.
Itt szeretnék egy komoly félreértést eloszlatni. Ne gondolja a tisztelt képviselőház, de a társadalom sem, hogy a rendőrnek mindjárt az lesz az elsődleges célja, hogy azonnali intézkedést hozzon a távoltartás tekintetében. Nem! Ő azt fogja ott vizsgálni, hogy rendőri fellépéssel, figyelmeztetéssel, a felek békéltetésével, emberi magatartásra történő nyomatékos felhívásával mindenféle adminisztratív intézkedés nélkül helyreállítható-e a megbomlott rend és a családi béke, és elsősorban ezt fogja a helyszínen elősegíteni, és ennek szolgálatával fog kimenni. De ezzel már megszünteti azt a korábbi évtizedekben bevett gyakorlatot, hogy amikor a rendőrség ilyen esetben kiment, akkor széttárta a kezét, és azt mondta, hogy családi vitákba nem avatkozom bele. A mostani szabályozás, amit az Országos Rendőr-főkapitányság a saját berkein belül hozott meg, kimondja azt, és meghatározza azokat az eseteket, amikor a rendőrnek be kell avatkoznia a családi béke helyreállítása, a személyek élet- és testi épsége vagy a vagyonvédelem érdekében.
Egyébként a törvényjavaslat is úgy szól, hogy akkor lehet és akkor kell a rendőrnek a helyszínen azonnali intézkedést hoznia, az azonnali ideiglenes távoltartást elrendelnie, amikor közvetlen veszély áll fenn, illetve bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésének alapos gyanúja áll fenn, és nincsenek meg azok a kényszerintézkedések, amelyek ezt szükségtelenné tennék.
A törvényjavaslat rendkívül pozitív vonásaként azt szeretném kiemelni, hogy az eljárási része nagyon áttekinthető és közérthető. S most nem a bíróság előtti, a különböző perekkel vagy büntetőügyekkel összekapcsolt részeire gondolok, mert ott a szabályozás viszonylag komplikált - hiszen az az eljáró hatóságoknak és a bíróságoknak szól -, de a nagyközönség részére nyilvánvaló és világos, ha olyan veszélyhelyzetet tapasztal a családon belül, ami vagy egy alkalommal megvalósuló, de jelentős súlyú, vagy pedig fokozatosan több apró részmozdulatból összetevődő olyan magatartásforma, olyan folyamat, amely megvalósíthatja a családon belüli erőszak törvényi tényállását - ami nem büntetőjogi tényállás -, akkor kell ezeket az intézkedéseket alkalmazni, és a nagyközönség meg fogja érteni, hogy ilyen esetekben kell a rendőrhatóságot kihívni, amely meg fogja tenni az intézkedést a helyszínen. De ha további vizsgálódás szükséges, akkor nem a helyszínen hozza meg a határozatot, hanem az államigazgatási eljárás rendes útján folyik tovább azzal az eltéréssel, hogy - mint a törvényjavaslat is tartalmazza, államtitkár úr is említette, nem kívánom megismételni - rendkívül szoros határidőket szab meg.
Mire jó ez az eljárás? Az akut problémák kezelésére és a megelőzésre. Arra jó, hogy figyelmeztesse - s a társadalom súlyával kell hogy figyelmeztesse - azokat a renitenseket, nem elkövetőket, mert ezt a büntetőjogi terminológiát nem használja a törvényjavaslat, hanem azokat, akik ezeket a cselekményeket elkövetik. Tehát a bántalmazókat megfelelő súllyal és nyomatékosan figyelmezteti egyfajta joghátrány kilátásba helyezésére.
Vizsgáljuk meg ezeket a joghátrányokat! Ezek a joghátrányok vajon arányban állnak az elkövetett cselekmények súlyával? Ez a következő vizsgálódási tárgya a törvényjavaslatnak. Tisztelt Országgyűlés, igenis arányban állnak. Azért, mert a bűncselekmény vagy szabálysértés tárgyi súlyát el nem érő családon belüli erőszak esetében olyan intézkedéseket tartalmaznak, amelyek, úgy tűnik, mind a megelőzésre, mind pedig az ismétlődésre vonatkozóan hatékonynak fognak mutatkozni. Miért? Mert joghátrányt jelentenek. Igenis joghátrányt jelent az, ha azt mondják, uram, ön öt napig, tíz napig vagy ismételt esetben húsz napig nem tarthatja a kapcsolatot a gyermekével, ugyanis automatikusan a gyermekláthatással, illetve -kapcsolattartással fennálló egyéb jogát is felfüggeszti a törvényjavaslat. Ugyanakkor fizetni kell a tartásdíjat, nem lakhatsz ott, de az ingatlan fenntartásával kapcsolatos költségek továbbra is téged terhelnek, saját magad vagy köteles gondoskodni az elhelyezésedről, és ha ezt nem tudod megoldani, akkor másodlagos megoldásként a hajléktalanellátó rendszert veheted igénybe, természetesen akkor, ha az ott felsorolt feltételeknek megfelelsz. Komoly szankciók ezek!
Ugyancsak nagyon jelentősnek tűnik az, hogy a korábbi elképzeléssel szemben nem kétszáz méteres megközelítési határról beszél a törvényjavaslat, hanem arról, hogy közterületen nem tarthatja a kapcsolatot azzal, aki ennek az ügynek a sértettje, hanem el kell kerülni a vele való találkozást.
(11.00)
De ezt nemcsak közvetlen fizikai értelemben, hanem a közvetett kapcsolattartást is, akár telefonon, akár írásban, akár egyéb módon valósítja meg, hiszen az is a zaklatásnak olyan eszköze, ami ellen éppen ez a törvényjavaslat kíván fellépni.
Az alkotmányossági problémákkal már bizottsági előadásomban foglalkoztam, ezért ezeket ismételten megemlíteni nem kívánom. Mindössze arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egyfajta előzetes kontrollnak ezt alávetette a törvényjavaslat benyújtója, amikor széles körben a szakma illetékeseivel is vizsgáltatta ezt a kérdést, így az ombudsmannal is, mint ahogy valamelyik előadásban szerepelt is. Természetesen senki nem vindikálhatja magának azt a jogot, hogy egy törvény alkotmányosságáról ő mondjon ki végső szót, hiszen ez az Alkotmánybíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik, de nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk azt, hogy azokat a próbákat az előterjesztés kiállta, amelyek egyrészt kötelezően előírtak, másrészt pedig szükségesek egy ilyen jellegű törvénytervezet előterjesztése esetén.
Szeretnék még egy problémával a hátralévő két percben foglalkozni. Aggályként vetődött fel több bizottsági ülésen is, és itt az ismertetőkből is kitűnt ez, hogy egyesek attól tartanak, hogy ez nem a családok összetartását fogja végső soron eredményezni, hanem a családok szétverését. Azt hiszem, hogy ez a javaslat céljának valamelyest történő félreértelmezéséből adódik; azért, mert, mint ahogy az előbb már utaltam rá, ennek a törvénynek az elsődleges célja a megelőzés. Mégpedig szeretném azt is elviekben leszögezni, hogy ez egy eszköz jogi szabályozása, egy olyan eszköznek, amely úgy szól, hogy a távoltartás intézménye. Tehát egy eszköz jogi szabályozásáról van szó, ami, ismételten hangsúlyozzuk, nem büntetőeljárás, nem bűncselekmény, hanem egy olyan társadalomellenes magatartás, ahol a társadalom a rosszallását ezeknek a távoltartási szankcióknak a bevezetésével és alkalmazásával juttatja kifejezésre.
Az összekapcsolt eljárásoknál pedig lehetőséget ad arra, hogy a büntetőeljárásban akkor már sértettként szereplő védelmet kapjon ideiglenes jelleggel a távoltartás bevezetésével, ami jogorvoslatra tekintet nélkül végrehajtható, és azokban a státusperekben, családjogi perekben, amelyekkel a törvények módosítása kapcsán ugyancsak összekapcsolható ennek az intézménynek az alkalmazása, ha a bíró szükségesnek látja, akkor ideiglenes intézkedésként is, fellebbezésre való tekintet nélkül elrendelheti ennek bevezetését. Ugyanis ez megakadályozza azt, hogy a folyamatban lévő eljárás alatt drasztikus módon bántalmazhassák, vagy esetleg nehezítsék a sértett életét.
Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
