ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az egyeztetések folyamán valóban felmerültek további változási javaslatok is, többek között az a javaslat, amelyik arra vonatkozott, hogy csökkentsük a nyelvvizsgával elérhető többletpontokat, hogy ne váljon túlsúlyossá a rendszerre. El kellett azonban fogadnunk a szakma véleményét, aki azt mondta teljes joggal, hogy felkészülési időt kell biztosítani a diákoknak, ezért az a változás, amelyik a nyelvvizsgával szerezhető többletpontok számát tízben korlátozza, csak 2008-tól lép életbe, tehát a mai másodikosokat érinti majd. Még egy ilyen változás lesz: azt szeretnénk, hogyha 2008-tól minden diáknak két tárgyból kellene számot adni a tudásáról az egyetemi, főiskolai felvételi kapcsán.
Képviselő Úr! Egyetértek az ön szándékával, hogy kiszámíthatóság, nyugalom kell a felsőoktatási felvételi rendszerben. A kormány néhány napon belül meghozza végleges döntését, és nyilvánosságra hozza az új felvételi rendszert, de van kérésünk a parlamenthez is: azt kérjük, hogy a parlament, a pártok segítsék elő ezt a megnyugvást, segítsék elő azt, hogy mindenki tisztán láthasson. Ebben kérjük a támogatásukat.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem