ELNÖK (Harrach Péter)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Harrach Péter)
ELNÖK (Harrach Péter): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló és az ennek elfogadását kezdeményező, a költségvetési bizottság által előterjesztett országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájának folytatása és lezárása. A kormány beszámolóját J/3205. számon, a határozati javaslatot pedig H/3698. számon kapták kézhez. A kijelölt bizottságok előterjesztették ajánlásaikat, amelyeket J/3205/1-5., valamint H/3698/1. és 2. számokon kapták kézhez.
Képviselői felszólalások következnek, az ajánlás szerint 10-10 perces időkeretben. Tájékoztatom önöket, hogy az MSZP-s képviselők visszaléptek a felszólalástól.
(18.10)
Tehát a szokásos kormány-ellenzék sorrendet nem tudjuk betartani. Elsőként megadom a szót Ékes József képviselő úrnak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem