ELNÖK (Mandur László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/1371. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/1371/1-3. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy az általános vita megkezdésére 2006. december 11-én került sor.
Most a képviselői felszólalások következnek, a napirendi ajánlás szerint 10-10 perces időkeretben. A Házszabály rendelkezéseinek megfelelően először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Ennek megfelelően felszólalásra következik Geberle Erzsébet, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselő asszonya. Parancsoljon!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem