ELNÖK (Mandur László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Soron következik a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok eljárására és együttműködésére vonatkozó közösségi jogi aktusok végrehajtásához szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/1745. számon, az emberi jogi bizottság ajánlását pedig T/1745/1. számon kapták kézhez.
Most a képviselői felszólalások következnek, a napirendi ajánlás szerint tízperces időkeretben. Először természetesen az írásban előre jelentkezett képviselőnek adom meg a szót, Koszorús Lászlónak, a Fidesz képviselőjének.
Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem