ELNÖK (dr. Áder János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Áder János)
ELNÖK (dr. Áder János): Szeretném megkérdezni, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottság állít-e előadót. (Senki sem jelentkezik.) Nem. Akkor lépjünk tovább!
Most a képviselői felszólalások következnek, méghozzá 10-10 perces időkeret áll a felszólalni kívánó képviselők rendelkezésére. Írásban összesen négyen jelezték felszólalási szándékukat.
Csak a jelenlévők tájékoztatásául közlöm, hogy vannak közülük, akik most éppen televízióban vitatkoznak pont erről a kérdésről, aminek egyébként a napirendi tárgyalását folytatjuk, tehát részben ezért nincsenek itt, nem bűnös mulasztás okán. Ha jól tudom, ez igaz Vadai Ágnesre is, aki nincs itt (Göndör István: Perceken belül itt lesz.), de ő volt az első írásban jelentkező; Vas János a következő, aki írásban jelentkezett, aztán Kis Zoltán, végül pedig Mécs Imre. Úgyhogy ebben a sorrendben adom meg a szót. Elsőként tehát Vas János képviselő úr következik, s ha Kis Zoltán addig nem ér vissza erről a vitáról… (Dr. Kis Zoltán: Itt vagyok!) Bocsánat, már megérkezett - akkor utána Kis Zoltán, majd Mécs Imre, és természetesen utána a helyben jelentkezők, az itt jelentkezők szót kapnak majd.
Képviselő úr, öné a szó.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem