DR. TAKÁCS ALBERT
DR. TAKÁCS ALBERT
DR. TAKÁCS ALBERT, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszonyok, Képviselő Urak! Hölgyeim és Uraim közel és távol! Ez a 2006-os beszámoló több tekintetben is különleges. Részben azért, mert a megválasztási ciklusunknak ez az utolsó beszámolója, részben pedig azért, mert időközben az általános emberi jogi kérdések védelménél és beszámolásánál egyedül maradtam, mert Lenkovics Barnabás alkotmánybíróvá választása miatt ezen a mai ülésen beszámolóként már nem lehet jelen. Én megpróbálom elmondani a saját ügyeimmel kapcsolatos benyomásaimat, és természetesen Lenkovics Barnabásnak a fontosabb ügyeit is kommentálás nélkül, az ismertetés és a tájékoztatás igényével szóba fogom hozni.
A 2006. évben az országgyűlési biztosok tevékenységét alapvetően meghatározta a jogalkotásnak néhány olyan sajátossága, ami természetesen nemcsak a 2006. évhez kapcsolódik, hanem el lehet mondani, hogy 1989 óta a demokratikus jogalkotásnak velejárója.
(9.10)
Ezek a jogalkotási tulajdonságok nem feltétlenül üdvözlendők és pozitívak, de tényként ontológiailag mindenképpen számolni kell velük, és azok az ábrázoló szavak, amelyeket mondok, a későbbi jogalkotást valamilyen módon esetleg érinteni és befolyásolni fogják.
Az első ilyen sajátossága a jogalkotásnak megítélésem szerint, hogy az a régi szabály, hogy a jogalkotás a tipikus életviszonyok rendezésére szolgál, mintha felbillenni látszana, és meghatározóvá vált a jogalkotás menetében az atipikus élethelyzetek szabályozása. Ez azzal áll összefüggésben, hogy ha egy társadalmi probléma jelentkezik, akkor ellenállhatatlan igény támad ezeknek az életviszonyoknak a jogszabályi rendezésére. Könnyű belátni, hogy ez tulajdonképpen egy ördögi kört eredményez, hiszen megválaszolatlan kérdés mindig marad. A jogalkalmazást nagymértékben hátráltatja az, hogy az atipikus életviszonyokat rendező jogszabályok egyre nagyobb számban születnek, belső konfliktusaik elkerülhetetlenek.
A második jellemzője a jogalkotásnak, úgy gondolom, az, hogy a különféle élethelyzeteket rendező jogszabályok között az összehasonlíthatóság, az összevethetőség módszereit nem sikerült kialakítani. A különböző életterületeket rendező jogszabályoknál nem látszik az a prioritási rangsor, amely az egyes jogalkotási termékeknek, illetve ezeknek az életviszonyoknak az elsőbbségét meghatározná. Itt olyan dolgokra és olyan emberi jogokra gondolok, amelyek a második generációs emberi jogok világába tartoznak, ahol egy-egy jog mértéke és tartalma pontosan nem határozható meg. A lehető legmagasabb szintű egészség olyan jogot biztosít, amelynek a tartalmát csak akkor tudjuk pontosan definiálni, ha világos, hogy a különféle szabályok prioritási rangsorában az egészséghez való jog hol helyezkedik el. Ezek az összemérések a jogalkotásból hiányoznak, holott ennek a technikai jogalkotási eszközei már rendelkezésre állnak, és ha nagyon homályosan is, de a jogalkotásról szóló törvény a jogalkotó kötelességévé teszi az ilyenfajta gazdasági és társadalmi költségek és hasznok elemzését.
A harmadik dolog, amit szeretnék megemlíteni, az a fajta béklyó, amely a jogalkotást sok esetben gúzsba köti. Ez abból a sajátosságból adódik, amely látszólag csúnyán hangzik, pedig valójában egy tényt fejez ki, hogy az alkuban létrejött jogszabályok módosítása meglehetősen nehéz. Az életviszonyok változásával nem biztos, hogy ezek a jogszabályok be tudják tölteni a szabályozó funkciójukat, de éppen azért, mert egy sajátos kompromisszum, egy sajátos engedmény termékeként jönnek létre, indokolatlanul stabilnak bizonyulnak.
Hogy a három témakört, amit megemlítettem, egy-egy jogterülettel is illusztráljam: az első körbe, az atipikus szabályozási körbe tartoznak azok a szabályozási esetek, mint például a gázártámogatás, ahol a kivételek és a főszabálytól való eltérések száma valószínűleg nagyobb, mint a főszabály alá tartozó eseteké. De az adó- és pénzügyi tárgyú jogszabályokat is említhetném. A második, ahol a mértékek, a prioritások nem világosak, ott első helyen az egészségi ellátás, az egészségügyi szolgáltatás keretébe tartozó helyzeteket említeném, de idetartozik a környezetvédelem is. A harmadik az alkuban létrejött jog korlátozott szabályozó ereje. Ebben a körben pedig én elsősorban a gyülekezési jog hatályos szabályaira gondolok, amiről, azt hiszem, ma még bőségesen lesz szó.
A mondandóm következő részében szeretném röviden felvázolni azokat a fő tendenciákat, amelyek 2006-ban a tevékenységünket jellemezték, a panaszok, illetőleg a hozzánk érkezett beadványok főbb csoportjait tárgykör szerint szeretném áttekinteni. Az elmúlt évben az Országgyűlési Biztosok Hivatala 4038 üggyel foglalkozott, amelyekben 5267 panasz került megfogalmazásra. Folytatódott tehát az a tendencia, hogy egy-egy állampolgári beadvány több észrevételt, több kifogást is megfogalmaz.
Nagyon nehéz a panaszok alakulásában okokat megjelölni, hogy azok valóban okok legyenek és ne valamilyen mondvacsinált indok, de már évek óta ciklusonként megfigyelhető, hogy a választások évében általában a hozzánk beérkezett panaszok száma némileg csökken, és ez 2006-ban is jellemző volt. Egyébiránt is az egyes ügyfajtákban a panaszok enyhe mérséklődése, a panaszok mennyiségének enyhe csökkenése figyelhető meg. Egy-két példát szeretnék erre mondani. 2006-ban csökkent például a bíróságok eljárását érintő panaszok száma, ami nemcsak azért érdekes, mert az országgyűlési biztosoknak ennek a területnek a vizsgálatára köztudottan nincs lehetőségük, hanem azért is, mert ez a panasztömeg meglehetősen magas arányt, közel 10 százalékos arányt képvisel az országgyűlési biztosok tevékenységében, de ez is csökkent. A második ilyen adatszerű közlésem az, hogy a rendőrséggel kapcsolatos panaszok száma 6,5 százalékon állt 2006-ban, és a 2005-ös 427 panaszhoz képest 2006-ban 342 rendőrséget érintő panasz érkezett hozzánk.
Ami az egyes területeket illeti: első helyen szeretném megemlíteni az adó- és pénzügyi tárgyú panaszokat, a pénzintézetekkel kapcsolatos panaszokat. Itt a jogszabályok gyakori változása az az egyértelmű ok, amely az állampolgárokat panaszbeadvány benyújtására készteti. Ezek az életviszonyok nagyon nehezen áttekinthetők, és a gyakori változások miatt az állampolgárok gyakran érzik úgy, hogy sérelem érte őket. Miután az adó- és pénzügyi tárgyú jogszabályok az állampolgári megismerés szempontjából mindenképpen bonyolultnak tekinthetők, azok a jogorvoslati lehetőségek is nehezen kiaknázhatók, amelyek más területen rendelkezésre állnak. Tehát a jogorvoslati lehetőségek hiánya az a másik ok, amely ennek a panasztömegnek a viszonylag magas számát indokolja.
A büntetőeljárással kapcsolatos ügyekben változatlan a korábbi évek tendenciája, a legtöbb panaszos a védelemhez való jog sérelmét kifogásolja. A védelemhez való jog a büntetőeljárás minden szakára kiterjed, és ma már elég sok garanciális szabály övezi. A nyomozó hatóságok erről azonban gyakran úgy gondoskodnak, hogy a védelemhez való jog mégsem érvényesül maradéktalanul, a kirendelt védő esetleg nem is tudja, hogy neki valamilyen cselekvési kötelezettsége lenne.
A büntetőeljárási ügyek másik nagy csoportja pedig a kapcsolattartással áll összefüggésben. A büntetőeljárás alá vont személyeket viszonylag sokszor akadályozzák abban, hogy hozzátartozóikkal kapcsolatot tartsanak.
(9.20)
Itt a büntetőeljárási panaszok, ügyek körében szeretnék megemlíteni egy különös esetet, amely akár a gyermekjogoknál vagy az oktatási jogoknál is megemlíthető lenne, ez pedig az a nagyon érdekes eset a 2006-os évből, amikor börtönlátogatásokat pedagógiai nevelési céllal szerveznek iskolák. Az országgyűlési biztosok álláspontja ezzel kapcsolatban az volt, hogy ez nem a legalkalmasabb módszer a gyermek szellemi, erkölcsi fejlődésének befolyásolására, különösen akkor, ha tudjuk, hogy a börtönlátogatás szabályai ebből a szempontból nem minden esetben állnak összhangban más törvényi előírásokkal, ugyanis büntetőeljárási cselekményeknél nézőként, hallgatóként 14. életév alatti gyermek egyáltalán részt sem vehet. Ha viszont ez a dolog iskolalátogatás keretében történik, akkor ezt a korlátot át szokták lépni, ezért erre ebből a szempontból is érdemes odafigyelni.
A következő nagy terület a gyermeki jogok világa, amely abból a szempontból bír különös jelentőséggel, hogy az adatvédelem állapota mellett valószínűleg a gyermeki jogok azok, ahol a magyar hatóságok eljárását és Magyarország teljesítményét a leggyakrabban külföldi fórumok, külföldi civil szervezetek is monitorozni szokták. A korábbi évekhez hasonlóan 2006-ban is azt kellett megállapítani, hogy a gyermeki jogok biztosításában, a gyermekvédelemben valószínűleg a legrosszabb megoldás a bentlakásos intézmények működtetése. Ezeknek személyi és dologi felszereltsége meglehetősen nagy összegeket emészt föl, miközben az a pszichés és nevelő hatás, amely ettől az intézménytől elvárható lenne, messzemenően nem teljesül. Próbáljuk a gyakorlatot a mérlegelési lehetőségek szűkítése nélkül abba az irányba befolyásolni, hogy lehetőleg nevelőszülőknél, pótszülőknél kerüljenek a gyermekek elhelyezésre, és a jogalkotásnak, az államnak van egyfajta támogató szerepe ebben, hogy kedvezőbb, könnyebben megvalósítható megoldás legyen a nevelőotthoni elhelyezés helyett.
Nagy súllyal szerepelt az országgyűlési biztosok tevékenységében a média és ezzel összefüggésben a sajtószabadság kérdése. Ami ennek az intézményi oldalát illeti, 2006-ban is azt kellett megállapítani, hogy a rádiózással és televíziózással kapcsolatos jogoknak, de főleg a kötelességek biztosítási rendszere nem működik megfelelően. Az ORTT és panaszbizottságai részben jogalkotási hibák miatt, részben - meg kell mondani - saját hibájuk miatt olyan helyzetbe navigálták magukat, hogy nem tudnak megfelelő hatékonysággal föllépni feladataik ellátása érdekében.
Ugyanígy a média világával kapcsolatban meg kell említeni azt, hogy a gyermeki jogok biztosítása ebben a körben meglehetősen nehézkesen halad, nemtörődöm módon vagy gondatlanul halad, és általánossá vált az a fajta tájékoztatás vagy műsorszerkesztés, hogy valamilyen rossz, el nem fogadható, elítélendő eseményt a média kedvező vagy semleges színben tüntet föl, és ezzel a gyermekek szellemi, erkölcsi fejlődését károsan befolyásolja.
Az oktatási ügyek szempontjából a 2006-os év egy viszonylag békés esztendő volt. Olyan zavaró események, mint korábban az érettségi lebonyolítása körüliek, 2006 során nem fordultak elő. Érdekes panaszok, ügyek keletkeztek azonban e tekintetben mégis. Ez részben a tanárok, a pedagógusszemélyzet, részben a tanulók oldaláról került hozzánk. Elterjedőben van az iskolákban az a gyakorlat, hogy olyan fegyelmezési eszközöket használnak, amelyeket a jogszabály erejénél fogva sem lehetne használni, vagy pedig alkalmazásuk pedagógiailag nem célszerű. A fegyelmezési eszközökön nem feltétlenül a makarenkói pofonokat kell érteni, hanem inkább olyan megoldásokat, amikor a diáknak valamilyen mulasztása vagy akár adóssága, vagy ki nem egyenlített pénzügyi kötelezettsége miatt az iskola valamilyen szolgáltatásokat tőle megvon, valamilyen dokumentumot visszatart. Elterjedtté vált, hogy bizonyítványhoz nem jutnak hozzá a diákok amiatt, hogy, mondjuk, a menza tekintetében hátralékaik vannak.
Számos problémát okozott a bonyolult iskolarendszer működése a tekintetben, hogy a különféle oktatási intézmények közötti átjárhatóság szabályai nem érvényesülnek megfelelően. Itt tudatában kell lenni annak, hogy az átjárhatóság csak azonos iskolatípusok között érvényesülő szabály, minden más esetben felvételi eljárás keretében, tehát nem átvételi eljárás keretében kell az iskoláknak dönteniük.
A korszerű technikai eszközök beszüremkedése az oktatási intézményeket, az iskolákat is elérte. Ezért számos probléma merült föl a tekintetben, hogy például az iskolában mobiltelefonokat tarthat-e a diák magánál, vagy pedig, mint némelyik bíróságon, a belépéskor egy kis, erre rendelt szekrénybe azt el kell helyezni. A biztosok álláspontja az volt, hogy ez a szülői felügyelet meghosszabbított karja, ezért általános érvénnyel az iskolákba való bevitelt megtiltani nem lehet; természetszerűen az oktatás menetét nem zavarhatja.
Az oktatással kapcsolatos különleges és számomra nagyon érdekes panasz volt, amely az orvosok élethossziglan tartó továbbképzésével kapcsolatban merült föl. Az orvosi szakma, az orvosi hivatás olyan, hogy különösen fontos a naprakész ismeretek birtoklása, és ezt a jogalkotó évek óta egyre szigorodó továbbképzési kötelezettség előírásával próbálja biztosítani. Eközben azonban néhány vonatkozásban elmulasztotta ennek az intézményi, szervezeti feltételeit megteremteni, ezért az egészségügyi személyzet tekintetében, orvosok, klinikai pszichológusok, gyógyszerészek tekintetében esélyegyenlőtlenség merül föl, mert vannak, akik ezt a továbbképzési kötelezettséget könnyedén és probléma nélkül tudják teljesíteni, mások számára viszont megoldhatatlan gondot jelent, mert helyettesítése nem biztosítható.
Az ügyeknek egy érdekes csoportját, nagyon jelentős csoportját képviselte 2006-ban a rendőrséggel kapcsolatban folytatott vizsgálatok és panaszok sorsa. A rendőrséggel kapcsolatos ügyek lényegében két csoportra voltak oszthatóak 2006 során. Az egyik a hagyományos, szokásos rendőri eseti túlkapások panaszolása, ezek közül két közismert ügyet, a Magyar Nemzet fotósának ügyét, illetőleg a Népszava újságírójának ügyét szeretném megemlíteni. Az ügyek másik nagy csoportját képviselte a 2006 őszi események során tanúsított rendőri magatartással kapcsolatos beadványok elbírálása.
Az utóbbi körbe tartozó beadványoknak egy része olyan volt, amelyekben az országgyűlési biztos általános helyettese azonnal állást tudott foglalni. Ezek olyan ügyek voltak, amelyekben a panaszból nem volt megállapítható, hogy ez a bepanaszolt, fölhozott jogsértés megtörtént-e, vagy sem. Az ügyek másik része olyan volt, amely az országgyűlési biztos általános helyettesének megállapítása, meglátása szerint egyértelműen és világosan büntetőügy, bűncselekmény. Az ilyen ügyekkel kapcsolatban az országgyűlési biztosok nem járhatnak el. Ezeket az ügyészi nyomozó hatósághoz továbbítottuk további kivizsgálásra.
Ugyanennek az ügycsoportnak egy alfajtája volt azoknak a panaszoknak a száma, amelyekben a hatóságoknak, nemcsak a rendőrhatóságnak, nemcsak a nyomozó hatóságnak, hanem a bíróságoknak azt a gyakorlatát kifogásolták, hogy túlságosan gyakran, a panaszosok meglátása szerint indokolatlanul nyúlnak az őrizetbe vétel vagy az előzetes letartóztatás eszközéhez. Minthogy ezek az ügyek is végső soron bírósági elbírálásra tartoznak, ezzel az ügycsoporttal kapcsolatban a panaszokat áttettük a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, hogy fontolja meg ennek a bírói gyakorlatnak a helyességét vagy helytelenségét.
Az ombudsman általános helyettese, vagyis én ezekkel a panaszbeadványokkal kapcsolatban hivatalból is folytatott vizsgálatot, amely természetesen az őszi események után, tehát októberben, novemberben kezdődött, és a közelmúltban zárult. Ez a hivatalból folytatott vizsgálat, miután májusban fejeződött be, kevéssel e beszámoló előtt, a 2006-os jelentésünkben emiatt nem szerepel.
Az országgyűlési biztos, vagyis Lenkovics Barnabás ügykörébe tartozó ügyek csoportjából szeretném megemlíteni, amelyeket ő nagy odafigyeléssel, nagy gonddal követett nyomon - és ha nem lenne vagy nem lett volna köztünk hatáskörmegosztás, akkor én is így jártam volna el -, ez a bentlakásos intézmények állapota, sorsa, tudniillik az ott lévő idős, rászorult emberek vannak abban a különlegesen kiszolgáltatott helyzetben, amikor általában érdekeik érvényesítésére már nem képesek, szükség van egy olyanfajta szószólóra, aki időnkénti vizsgálataival, időnkénti megszólalásával próbál segíteni a helyzetükön.
(9.30)
A bentlakásos intézményeknél a panaszok nagy része az ellátás színvonalával, minőségével állt kapcsolatban. Ezt az országgyűlési biztos nagyon nehezen tudja ellenőrizni, nagyon nehezen tudja kideríteni, hogy mi is történt. Az élelmezésnek, ruházati ellátásnak, fűtésnek, világításnak a mértékét, a kérdéseit nagyon nehéz az ombudsmannak megítélni, itt általában inkább egy közvetítő szerepet próbáltunk betölteni.
Fontosak voltak azonban azok a vizsgálatok és fellépések, amelyek az állami szerepvállalást a bentlakásos intézmények létrehozása oldaláról próbálták biztosítani. Számos olyan nem állami üzemeltetésű, fenntartású intézmény van nyugdíjasházak formájában, amelyek nem a klasszikus szociális ellátás körébe tartoznak, és nagyon sok panasz érkezett a tekintetben, hogy a beígért, megígért ellátás elmaradt. Nem egy esetben ezek az intézmények megszűntek, csődbe jutottak, és az ott lévő emberek sorsa ily módon kilátástalanná vált. Nagyon fontos állami garanciák beépítése az ilyenfajta engedélyezési-jóváhagyási eljárásokba, hogy ezekre ne kerülhessen sor.
A másik terület, amit őszintén szólva irigyeltem Lenkovics Barnabástól, ez a betegjogok kérdése. Ugye, a betegség az az állapot, amellyel előbb-utóbb mindannyian találkozunk, valószínűleg ez az a jogcsoport, amely éppen emiatt az emberek legszélesebb körét érinti. A hagyományos témák, az ellátás színvonala, mértéke 2006-ban is szerepelt a panaszok között. Ami különösen érzékeny és kiterjedt vizsgálatokat eredményezett, az az onkológiai betegek ellátásának a kérdése, itt ugyanis a gyors, hatékony, megfelelően megválasztott terápia életmentő jellegű lehet, fontos, hogy a lehetőségek közötti választás tisztán, mindenki számára átlátható módon és a betegekkel konzultálva történjen.
Nagyon nagy jelentőségű és elvileg is nagy jelentőségű ügy volt az orvosi ügyelet kérdése, amelyben a magyar jogalkalmazás, a magyar bíróság európai uniós irányelvek és az Európai Bíróság döntése alapján közvetlenül kötelező döntést hozott. Lenkovics Barnabással egyetértésben az én álláspontom is az, hogy az európai fórumoknak ezek a döntései a magyar államot kötelezik, hogy teremtse meg az uniós állásfoglalásnak megfelelő belső jogszabályokat, tehát biztosítsa az összhangot, és megítélésem szerint nem biztos, hogy a magyar bíróság helyesen járt el, amikor közvetlenül precedensperekben állást foglalt, és erre az európai esetjogra hivatkozva közvetlenül kötelező és végrehajtható döntéseket hozott, mert - hangsúlyozom még egyszer - ebből szerintem az államnak és a jogalkotásnak származik kötelessége, és az ilyenfajta uniós jogsértésekért a magyar államot terheli felelősség.
A környezetvédelem önmagában is és az ombudsmani intézmény átalakítása vonatkozásában is kiemelten fontos terület, és ezt 2006-ban is így kezelték az országgyűlési biztosok. A számos panasz közül szeretném megemlíteni az építkezésekkel okozott környezeti károkat. Miközben az a gazdasági fejlődésnek valószínűleg az egyik mutatója, hogy az építkezések milyen ütemben és milyen stílusban folynak, eléggé egyértelműen látszik, hogy a környezetet terhelő hatások, a környezeti kockázatok az építési engedélyezési eljárásban meglehetősen csekély súllyal szerepelnek. Erre feltétlenül figyelmet kell fordítani a jövőben, mert érdekes módon a magyar építési igazgatás nagymértékben hozzájárult városaink képének átalakításához, ami nem biztos, hogy jó; mert ellenpéldára és az építésügy jellemzésére, mondjuk, Strasbourg városát szokták felhozni, ami azért maradt olyan szép, mert ott viszont az építési hatóság hatástalanul működött, és nem sikerült a történelmi belvárost ennek megfelelően tönkretenni.
Szabadtéri rendezvények zajterhelése szerepelt a környezetvédelem keretében, valamint a közlekedés kérdése, a közlekedéssel okozott környezeti károk. Itt az az általános dolog, amit a bevezetőben mondtam, megint csak felvetődik, hogy a prioritások nem világosak a közlekedési koncepcióban, hogy milyen közlekedési fajtát szükséges is preferálni, és hogy a közúti közlekedésen belül is milyen formákat szükséges támogatni, milyen mesterséges eszközöket kell beépíteni akár úthasználati díjak, akár forgalomkorlátozások formájában ahhoz, hogy ezek a környezeti károk a közlekedésből származóan elviselhető szinten maradjanak.
Néhány mulasztás, néhány hanyagság szintén érinti a környezetvédelem kérdését, de az emberi jogok más összefüggését is. A parlagfűkérdésnek a hosszú idő óta megoldatlan helyzete említhető ebben a körben, de valószínűleg az időjárási viszontagságok fel fogják ezt vetni szúnyogirtás és kullancsirtás tekintetében is, hiszen itt közvetlen és nyilvánvaló egészségügyi kockázatokkal is kell számolni.
A környezetvédelem körében szeretnék még egy nagyon fontos elvi kérdést megemlíteni, ez pedig a jogszabályainkban az ügyfél fogalom tisztázása. Az államigazgatási eljárás most a Ket. formájában, de az ügyfélnek egy formális fogalmából indul ki. Nyilvánvaló, a hatósági eljárásnak nem kell egy populáris akció irányában terjeszkedni, hogy mindenki ügyfél lehessen. A környezetvédelem azonban ez alól némileg kivétel, mert egy környezeti kockázat, egy környezeti kár az embereknek pontosan meg nem határozható körét érinti, így tehát azt a dolgot, hogy ki az, akinek jogát vagy jogos érdekét egy ügy érinti, azt kiterjesztően és nem szűkítően kellene értelmezni. Ez nagymértékben hozzájárulna ahhoz, hogy a környezetvédelem garanciarendszere hatékonyabban működjön.
De a garanciáknál legalább ennyire fontos a zöldhatóságok működtetése, munkájuk biztosítása. Az államszervezeti reform, ahogy az lenni szokott, általában az állami feladatok és az állami intézmények karcsúsításával jár, ami önmagában véve minden bizonnyal egy helyes törekvés. De látni kell azt is, hogy bizonyos állami feladatok csökkenthetők, más állami feladatok viszont nem, sőt éppen azoknak a gazdagítására, bővítésére van szükség, és a zöldhatóságokat én mindenféleképpen ebben a körben említeném. Számos tapasztalat mutatja azt, hogy létszámhiány miatt, dologi, pénzügyi feltételek korlátozottsága miatt ezek a hatóságok nem képesek időben reagálni, és egy zöldhatósági intézkedés néhány hónap múlva biztosan nem fogja elérni a kívánatos célt.
Az ombudsman tevékenységében külön nagy témaként szerepelt a vidék esélyegyenlőségével összefüggésben a tanyavillamosítás kérdése, amely tulajdonképpen egy területfejlesztési, egy településfejlesztési koncepció része. Lenkovics Barnabás több esetben állást foglalt ezzel összefüggésben.
Ez az az érdekes, kicsit kényes határterület, amikor az ombudsman emberijog-védőként vagy pedig valamilyen szakpolitika formálójaként lép fel, és ez egy eldöntendő kérdés.
Végül a vízügyeket és a katasztrófavédelmet szeretném megemlíteni. Megvannak azok a kockázatok a szélsőséges időjárás miatt, ami nagyobb állami gondoskodást, nagyobb állami figyelmet igényel e területen. Az ombudsmanok ilyenkor olyan általános dolgokat szoktak a jogalkotók figyelmébe ajánlani, mint az állam objektív intézményvédelmi, életvédelmi kötelezettsége, amelyből következik, hogy ilyen közérdekű, közjellegű feladatokat el kell látni, és azoknak az elvégzésére fel kell készülni.
Az országgyűlési biztos intézménye - és ez lenne mondandóm harmadik, legrövidebb kis blokkja - egy alapvetően személyes intézmény, tehát hogy az országgyűlési biztos mit, hogyan csinál, milyen reakciókat alakít ki, ez nagymértékben függ személyes hozzáállásától és világlátásától. Ha lehet azt mondani, akkor ez egy ilyen magányos vagy egyedülléti feladat. Én a 2006-os év során annyira soha nem voltam egyedül, hogy csak egyedül lássak, és ezen a ponton szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, akik ebben a közös látásban segítettek, elsősorban munkatársaimét, akik 2006-ban is példaértékű és kiemelkedő munkát végeztek.
(9.40)
De szeretném megköszönni az Országgyűlésnek is azt a támogatását, amelyet munkám elvégzéséhez nyújtott. És nem utolsósorban szeretném megköszönni az emberek, az állampolgárok bizalmát, amellyel megtiszteltek, amikor hozzám fordultak.
Nagyon-nagyon sok mindenben segítettek ezek a panaszok, megfontolásban, elgondolásban, és azt hiszem, ezután ezt a kicsit steril alkotmányjogot más szemlélettel fogom művelni, mint ahogy azt idáig tettem.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
