ELNÖK (Harrach Péter)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Harrach Péter)
ELNÖK (Harrach Péter): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló, az adatvédelmi biztos 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ezek elfogadását kezdeményező, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság által előterjesztett országgyűlési határozati javaslatok általános vitája a lezárásig.
A házbizottság legutóbbi ülésein foglalkozott az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló és az általa később benyújtott jelentés tárgyalásának kérdésével. Az Országgyűlés elnöke felhívta a frakciók képviselőinek figyelmét, hogy a napirenden a 2006. évi tevékenységről szóló beszámoló szerepel. Az általános helyettes múlt héten benyújtotta jelentését, az eddigi gyakorlatnak megfelelően a bizottságok fogják megtárgyalni szándékuk szerint. Kérem a vitában résztvevőket, hogy ezt vegyék figyelembe.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem a napirendi pontok tárgyalásához meghívott kisebbségi önkormányzatok vezetőit, valamint az Országgyűlési Biztosok Hivatalának munkatársait.
Az elfogadott napirend szerint a beszámolók tárgyalása során elsőként az országgyűlési biztosok egymást követő felszólalásaira kerül sor, majd a kormány képviselője fejtheti ki a beszámolókra vonatkozó álláspontját. Ezt követően külön-külön kerül sor az egyes beszámolók és a hozzá kapcsolódó országgyűlési határozati javaslatok együttes általános vitájára, amelynek során elsőként a határozati javaslat előterjesztője kap szót, és ezt követik a bizottsági előadók felszólalásai, majd a vezérszónoki és a képviselői felszólalások.
Most az országgyűlési biztosok expozéi következnek. Elsőként megadom a szót Takács Albert úrnak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének, 35 perces időkeretben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem