ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Navracsics Tibor, Répássy Róbert, Fidesz, és Rétvári Bence, KDNP, képviselők indítványát T/9. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/9/5. számon kapták kézhez és ismerhették meg képviselőtársaim.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztéshez összesen öt darab módosító javaslat érkezett, amelyek a törvényjavaslat két szakaszát érintik. Erre figyelemmel a részletes vita két szakaszból áll. Először megnyitom a részletes vitát a törvényjavaslat 1. §-ára, majd az összefüggésekre is figyelemmel az 5. § vitája következhet a hozzá kapcsolódó kiegészítéssel.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az egyes vitaszakaszokban az elfogadott napirendnek megfelelően a képviselői felszólalások időkerete - mint azt már a felvezetőben is említettem - 10-10 perc.
Tehát megnyitom a vita első szakaszát a bizottsági ajánlás 1. és 2. pontja szerint. Ezek a javaslatok az 1. § módosítását kezdeményezik. Mivel írásban előre képviselőtársaim közül jelentkezőt nem kaptunk, ezért aki felszólalni kíván, az kérem, gombnyomással jelezze azt számomra.
Kérdezem tisztelettel, kíván-e valaki tehát a vita első szakaszában az ajánlás 1. és 2. pontjához felszólalni. (Jelzésre:) Balczó Zoltán képviselő úr, a Jobbik-képviselőcsoportból. Képviselő úr, öné a szó.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem