ELNÖK (Lezsák Sándor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről.
Tisztelettel köszöntöm a díszpáholyban jelen lévő Állami Számvevőszék vezetőit, valamint az Állami Számvevőszék elnökét.
A törvényjavaslatot T/3927. sorszámon, az Állami Számvevőszék jelentését pedig T/3927/1. sorszámon kapták kézhez a képviselők. A számvevőszéki és költségvetési bizottság ajánlása T/3927/2. sorszámon a honlapon elérhető.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az általános vita megkezdése során a miniszteri expozé elmondására, az Állami Számvevőszék elnökének felszólalására, a számvevőszéki és költségvetési bizottság összegzett többségi és kisebbségi véleményének elmondására, valamint a vezérszónoki felszólalásokra kerül most sor. További képviselői felszólalásokra a vita folytatása során ma a délutáni órákban lesz lehetőség.
Tisztelt Országgyűlés! Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Cséfalvay Zoltán úrnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előadójának, 35 perces időkeretben. Öné a szó, államtitkár úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem