DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én az ajánlás 2. és 4. pontjáról szeretnék szólni. Ezt képviselőtársaimmal közösen, jómagam nyújtottam be, amelynek a lényege a következő.
A kormány azt hirdette, azt ígérte nemzetközi szervezeteknek, és ebből a szempontból csak szeretnék visszautalni az iménti vitára, államtitkár úr reagálásának egy mondatára, államtitkár úr, a költségvetési egyenleg szempontjából az Európai Uniónak tett vállalások voltak a fontosak és a meghatározóak, ezt ön tapasztalta az elmúlt időszakban, hogy az IMF nem foglalkozik a költségvetési egyenleggel, hogyan alakul és mint alakul, sokkal inkább foglalkozik egy ország pénzügyi stabilitásával. De az Európai Unió igenis nagyon szigorúan foglalkozik azzal, hogy annak idején vállalt kötelezettségeinek valamennyi tagország eleget tesz-e vagy sem. Ezt önök pontosan tapasztalták az elmúlt időszakban is. Ebből követően nem érdemes úgy érvelnie, hogy az IMF-nek tett-e valaki ilyen vagy olyan tartalmú elkötelezettséget, hiszen az Európai Unió követeli azt meg, hogy a költségvetési egyensúlyt bizony tartani kell mindenkinek, és ennek érdekében kell intézkedéseket tenni.
Én a magam részéről csak sajnálom azt, hogy akkor, amikor mi voltunk kormányon, önök egyáltalán nem voltak megértőek ezzel az érveléssel kapcsolatban. Ellenzékből semmilyen indítványt nem tettek, semmilyen indítványt soha el nem fogadtak. Mi ebben a három évben számtalanszor fogadtunk el olyan indítványt, amely ebbe az irányba tett intézkedést jelentette.
Csak azért tartottam ezt fontosnak megemlíteni, mert e tekintetben nagyon fontos, hogy melyik irányban haladunk. Na már most, ez a bizonyos indítvány, amiről én beszélek, ez pontosan azt szolgálná, hogy az önök szavahihetősége erősödjön.
(12.50)
Mit is mondtak önök az Európai Bizottságnak, amikor arról volt szó, hogy teljesül vagy nem teljesül Magyarországnak a vállalt cél teljesítése? Azt mondták, hogy három intézkedést hoznak most menet közben, hiszen úgy állapította meg az Európai Unió, hogy nem fogja Magyarország teljesíteni a vállalt hiánycélt a költségvetési egyenleg szempontjából, és ilyen értelemben azt mondták, egyrészt zárolással kiadásokat csökkentenek, másrészt azt vállalták, hogy állami beruházásokat függesztenek föl, azaz nem valósítanak meg állami beruházásokat, harmadrészt azt vállalták, hogy olyan intézkedéseket hoznak, amelyek költségvetési bevételt fognak növelni. Az iménti napirendben tárgyaltunk a bevételnövelő intézkedések helytelen megfogalmazásáról, a múlt héten tárgyalta a parlament a költségvetési zárolásokkal kapcsolatos 92 milliárdos előterjesztést, ez a költségvetés-módosítás pedig jórészt azt szolgálta volna, vagy alapvetően azt szolgálta volna, hogy a költségvetés módosításával teremtsék meg annak a lehetőségét, kötelezettségét, hogy azon fölösleges állami beruházásokra ne kerüljön költségvetési tétel kifizetésre, ami az önök vállalásában, az önök szabad döntése alapján hozott vállalásában úgy szerepelt, hogy állami beruházásokat márpedig megállítanak, felfüggesztenek, nem folytatnak a továbbiakban.
Ezzel szemben önök nem ezt terjesztették az Országgyűlés elé. Önök beterjesztettek egy olyan költségvetési módosítást, amely létrehozza a költségvetési törvényben az úgynevezett IX. új fejezetet, amelyben eléggé sajnálatos módon hoznak létre egy fejezetet, merthogy számok nélkül, forintértékek nélkül hozzák létre ezt az új fejezetet. Az önök javaslata azt tartalmazza, hogy a 9. melléklet egy beruházási alapot jelent, a beruházási alapba különböző fejezetekből különböző tételeket sorolnak be, nem határozzák meg, hogy ezen tételeknek mennyi az értéke, tehát mennyi a költségvetésben szereplő előirányzata ezen költségvetési címeknek, illetve alcímeknek, ellenben azt a szöveget teszik mellé, hogy ezen új IX. fejezetben szereplő, 9. mellékletben szereplő tételek esetében az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértésével lehet csak kötelezettséget vállalni, illetve az előirányzatokról kifizetést teljesíteni.
Na már most, mi úgy gondoljuk, hogy egyrészt helytelen, hogy így terjesztették elő ezt a bizonyos mellékletet költségvetési forintértékek megjelölése nélkül, másrészt helytelen az, hogy olyan előirányzatokat soroltak be ebbe a bizonyos alapba, az új beruházási alapba, amelyek nem azonos kategóriába sorolhatóak vagy nem azonos értékűek. Éppen ezért képviselőtársaimmal arra tettünk indítványt, és ebben kérem a támogatásukat, hogy ezek között számos olyan költségvetési sor van, amelyek meggyőződésünk szerint különböző okokból, de nem csökkenthetők, azaz szerintünk ezekben nem foghatók vissza.
Önmagában is problémásnak látom, hogy például a Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetéből csak és kizárólag olyan költségvetési jogcímcsoportokat találtak meg, amelyek valahogy a vízhez kötődnek, csak a vízzel összefüggésben tudtak ide behozni tételeket, például az ivóvízbázis-védelmi program végrehajtását, az ivóvízminőség-javító program jogcímcsoportját. Úgy gondolom, ezek, valamint például az út-, hídfejlesztések, az országos közúthálózat és gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének a jogcímcsoportja, ezek szerintem nem azok a kategóriák, amelyek a kormány rosszul megtervezett költségvetési döntéshozatala kapcsán most azután csökkentendők lennének év közben, hanem igenis itt meg kell őrizni azokat az előirányzatokat, amelyek szerepelnek ebben, ellenben van a költségvetésnek néhány olyan presztízsberuházást tartalmazó előirányzata, amelyik bizony csökkentendő, lenne, és nem úgy, hogy majd versenyezni kelljen például az ivóvízminőség-javító programmal a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójának, hanem mi azt javasoljuk képviselőtársaimmal közösen, hogy a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójára, az új Ludovika Campus fejlesztésére előirányzott pénz, valamint a stadionfejlesztésekre különböző jogcímeken előirányzott pénzek kerüljenek akkor a valóságban felfüggesztésre, ezeken a jogcímeken ne történjen továbbra költségvetési pénzkifizetés, ha egyszer a kormány úgy gondolta, hogy beruházásokat kell megállítania. Ezek indokoltak, hogy megállításra kerüljenek, hiszen nyilvánvalóan a Kossuth tér fejlesztése egy politikailag motivált, rossz cél érdekében történő rossz pénzköltést jelent Magyarország szempontjából, ezért úgy gondoljuk, teljesen fölösleges ezeket a pénzeket elkölteni.
Ebből következően mi az indítványban egyértelműen azt kezdeményezzük, hogy mind ez, mind az általam elmondott néhány program, tehát elsősorban a stadionépítések, a Kossuth tér, a Ludovika valóban kerüljön megállításra, ezen a jogcímen a későbbiekben valóban ne fizessenek ki költségvetési pénzt Magyarországon. Lássák be, Magyarország nem elég gazdag ahhoz, hogy ilyen luxusberuházásokat, ilyen presztízsberuházásokat hajtson végre, legfőképpen nem teremtődött meg a feltétele annak, remélem, soha nem is fog megteremtődni, hogy a Horthy-korszak restaurálására szolgáló politikai célt valósítsanak ezzel meg. Ebből következően úgy gondolom tehát, hogy az ilyen értelemben politikailag motivált, rossz célokat szolgáló, pazarló pénzköltésnek véget kell vetni, és valóban, ahogy önök vállalták, akkor állítsák meg ezeket a beruházási programokat, ne használjanak fel erre közpénzt a továbbiakban, ne kerüljön sor pénzkifizetésekre ezeken a jogcímeken, a többi jogcímet viszont, például tehát az útfejlesztések, vasúti hidak és acélszerkezetek felújítása, az ivóvízbázissal kapcsolatos pénzkifizetések pedig ne váljanak mondjuk, a Kossuth térrel versengő programokká, és majd a miniszter vagy az egyikre, vagy a másikra fog kifizetést engedélyezni a továbbiakban.
Ez lenne a költségvetés módosításával kapcsolatban az indítványunk. Kérem ezen indítvány támogatását. Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem