ELNÖK (Balczó Zoltán)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Balczó Zoltán)
ELNÖK (Balczó Zoltán): Soron következik a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/11564. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/11564/5. számon megkapták.
A bizottsági ajánlás összesen négy ajánláspontot tartalmaz, indítványozom, hogy ezeket egy szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)
Igen, látható többség az indítványt elfogadta.
Így megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-4. pontjaira, és hadd hívjam fel a figyelmüket arra, hogy az előző módosító indítványokban, több részletben, de gyakorlatilag a benyújtott törvényt akarta a módosító megszüntetni. Tehát a formális lehetőség megvolt arra, hogy az egész beterjesztésről lehessen szólni. Én arra kérem önöket, hogy mivel ebben az ajánlásban konkrétan meghatározott módosítások szerepelnek, a részletes vitára való tekintettel ezekhez szóljanak, és ne a tegnapi általános vitát ismételjék meg.
Ennek reményében elsőként Veres János képviselő úrnak adom meg a szót, MSZP, 15 perces időkeretben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem