ELNÖK (Lezsák Sándor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor): Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól szóló jegyzőkönyv kihirdetésével összefüggésben című politikai nyilatkozattervezet együttes általános vitájának megkezdése. A törvényjavaslatot T/11396. számon, a politikai nyilatkozattervezetet pedig T/11397. számon kapták kézhez a képviselők.
Tájékoztatom önöket, hogy az általános vita megkezdése során az előterjesztői expozéra, a bizottsági álláspontok ismertetésére, valamint a vezérszónokok felszólalására kerül sor. A további képviselői felszólalásokra a vita folytatásában lesz majd lehetőség.
Tisztelt Országgyűlés! Tehát most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Németh Zsolt úrnak, a Külügyminisztérium államtitkárának, a napirendi pont előadójának, 35 perces időkeretben. Államtitkár úr!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem