ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Soron következik a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Kocsis Máté és Csampa Zsolt képviselők önálló indítványát T/10102. számon, az egységes javaslatot pedig T/10102/31. számon kapták kézhez. Az egységes javaslathoz benyújtott módosító javaslatokról az alkotmányügyi bizottság elkészítette ajánlásait, amelyek T/10102/35. és 38. számokon érhetők el.
Kezdeményezem, hogy ezeket összevontan tárgyaljuk meg. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Ez látható többség. Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatomat elfogadta.
Felhívom figyelmüket, hogy a záróvitában a képviselőcsoportok számára 5-5 perc, a független képviselők számára pedig összesen 3 perc áll rendelkezésre.
Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1., 2. és 3. pontjaira, valamint a második ajánlás 1. és 2. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki a vitában felszólalni. (Jelzésre:) Igen, megadom a szót Iváncsik Imre képviselő úrnak, az MSZP-képviselőcsoportból.
Parancsoljon!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem