IVÁNCSIK IMRE

Teljes szövegű keresés

IVÁNCSIK IMRE
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Három benyújtott javaslathoz kívánok hozzászólni. Az első a Csampa Zsolt által benyújtott javaslat 33. irományszámmal. Ezt örömmel üdvözöljük a frakciónk nevében, hiszen egy olyan belátásról tesz tanúbizonyságot, ami ritka szép alkalom, és tényleg örömmel kell üdvözölni. A kifogástalan életvitel ellenőrzésével kapcsolatos, ami bármikor korábban bármilyen törvényjavaslatban ez fölvetődött, a szocialista frakció ellenezte, és soha nem támogatta ezt. Most azonban arra az ellentmondásra irányítottuk rá a figyelmet, hogy teljesen felesleges olyan személyek esetében ragaszkodni a kifogástalan életvitel ellenőrzéséhez, akiknek nemzetbiztonsági ellenőrzésére sor kerül. A módosító javaslat arról szól, hogy a kormánytöbbség ezt belátta, ezért ezt támogatjuk.
A következő két javaslat azonban mindkettő olyan sarkalatos kérdés, amelyek miatt a szocialista frakció nem fogja támogatni a zárószavazáson magát a törvényjavaslatot. Az első a Harangozó Tamás által jegyzett, 32. sorszámon szereplő javaslat, amely egyértelműen arról szól, hogy a számunkra elfogadhatatlan az, hogy a miniszter döntését megfellebbezhetetlennek tekintik a javaslattevők. A Szocialista Párt álláspontja szerint sérti az alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében deklarált jogorvoslathoz való jogot az a törvényjavaslatban szereplő megoldás, amely teljesen kizárná a miniszter panaszt elutasító döntésével szembeni jogorvoslatot.
Az álláspontunkat erősen alátámasztja az a tény, hogy az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának írt levelében a legfőbb ügyész helyettese, dr. Varga Zs. András is arra hívta fel a figyelmet, amiről mi szólunk ebben a módosító javaslatunkban. Szerinte is súlyosan sérti a jogorvoslati jogosultság elvét, tehát nyilvánvalóan biztosítani kell a bírósághoz fordulás lehetőségét. Ezenkívül az alapvető jogok biztosa, dr. Szabó Máté is bírósághoz vagy más jogi testülethez fordulás lehetőségének megnyitása mellett érvelt a nemzetbiztonsági bizottsághoz eljuttatott levelében.
Meggyőződésünk, hogy az úgynevezett külső kontroll elvi jelentőségű ebben az esetben, ezért a külső kontroll teljes megszüntetését a Szocialista Párt elfogadhatatlannak tartja. Emlékeztetném rá képviselőtársaimat és a közvéleményt, hogy a jelenleg érvényes gyakorlat szerint a nemzetbiztonsági bizottság gyakorolja ezt a jogot, tehát egy egyértelmű visszalépés egy korábbi gyakorlathoz képest az, amit önök javasolnak, ezért számunkra elfogadhatatlan. Az alaptörvénnyel való összhang biztosítása érdekében nyújtottuk be ezt a módosító javaslatot, amelynek kérjük a támogatását.
A bizottsági állásfoglalások alapján úgy látszik, hogy a kormánytöbbség nem támogatja ezt a javaslatot, amit mélyen fájlalunk, és még egyszer hangsúlyozom, hogy alapvetően fontosnak tartottuk e javaslatunk támogatását ahhoz, hogy magát a törvényjavaslatot elfogadjuk.
És végül a 36. irományszám alatt szereplő, Csampa Zsolt képviselő úr által jegyzett módosító javaslatról szólnék.
(18.00)
Ez a kérdőív kérdéseit tartalmazza, a nemzetbiztonsági ellenőrzés alapját szolgáló kérdőív kérdéseit. Ebben a 14. pont egy érdekes evolúción ment keresztül a parlamenti vita során, most kibővítették azt a felsorolást, amiről itt megemlékeznek, most úgy szól, hogy fasiszta, nyilas, kommunista, anarchista vagy egyéb szélsőséges szervezettel, mozgalommal állt-e kapcsolatban a kérdőívet kitöltő. A vitában világosan elmondtam abbéli aggályunkat, és konkrétan megfogalmaztam azt a kérdést, hogy a korábbi kormányok volt KISZ-es, MSZMP-s politikusai ellen vagy a jelenlegi kormány volt MSZMP-s politikusai ellen irányul ez a szándék. Semmilyen választ erre a kérdésre nem kaptunk. Meggyőződésünk szerint, ha ez így marad, akkor egy olyan eszköz lesz a kezében a szolgálatoknak és a mindenkori miniszternek, amivel vissza lehet élni, amivel személyek múltjában lehet feleslegesen kutakodni, és olyan döntéseket hozni, ami méltatlan lesz önökhöz is és azokhoz is, akiket érint.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem