ÁGH PÉTER

Teljes szövegű keresés

ÁGH PÉTER
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Földesi képviselőtársam a lokálpatriotizmust említette, azt gondolom, hogy ennek kapcsán muszáj Vas megyei és szombathelyi képviselőként megszólalnom, hiszen köztünk van Szombathely díszpolgára is a teremben, aki, azt gondolom, hogy már felmutatta azt, hogy miért fontos, hogy ez a sportág ott legyen az olimpián, és miért tud ez fontos példakép lenni a fiatalok számára.
Bízunk abban, hogy valóban ez a sportág a továbbiakban is ott tud lenni az olimpián, már csak azért is, hiszen a közelmúltban egy újabb sikernek örülhettünk, hiszen Hatos Gábor a birkózó magyar Grand Prix keretében vehette át az olimpiai bronzérmét, amelyet még Londonban szerzett, de sajnos úgy alakult, hogy ezt csak most tudta megkapni. Bízunk abban, hogy azok a fiatalok, akik elkezdték, akár Szombathelyen, Vas megyében ezt a sportágat, azok később majd az olimpián is tudják űzni.
Ahogy a teheráni világkupa jelmondatával nyitotta meg Szombathely díszpolgára annak idején ezt a birkózó magyar Grand Prix-t, most is őt tudom idézni: “Olimpia birkózás nélkül soha, soha, soha.” Így legyen!
Köszönöm, elnök úr. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem