DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban én is megerősíteném, hogy az ókori olimpiák óta a birkózás egy fontos szám, és egy folyamatosan jelen lévő esemény az olimpiák életében, és én miskolci emberként hadd erősítsem meg itt a korábbiakat, hiszen a Diósgyőri Birkózó Club nagy múltú klubként ennek a történetnek az újkori olimpiák tekintetében mindenképpen részese. Valóban Repka Attila aranyérme is az aranylapokon ott található, de a legutóbbi olimpián is Deák Bárdos Mihály tekintetében volt résztvevője a Diósgyőri Birkózó Club tekintetében az olimpiának Londonban.
Összefogás szükséges valóban abban a tekintetben, hogy ma koncentrálni kell az erőket. Szeptemberben várható a végleges döntés, tehát még nincs semmi elveszve ebben a tekintetben. Azt javasolnám mindannyiunknak, hogy ebben valóban fogjunk össze, és támogassa minden frakció ezt a határozati javaslatot, ugyanakkor, talán még annyi időm van, van egy valós helyzet az olimpiák kapcsán: nézzék is az olimpiákat, látványos legyen, és a mai világban is egy népszerű sporteseményt lehessen belőle csinálni, illetve hogy a hagyományos számok is megmaradjanak az olimpiák életében.
Ezért azt gondolom, hogy a szakszövetség is elöl járhat abban a folyamatban, hogy szeptemberig olyan javaslatokkal lehessen élni, akár a szabályok tekintetében, akár egyéb módon, amelyek minden szempontból megerősítik a birkózás létjogosultságát, hiszen ez az érdekünk. Hadd erősítsem meg még egyszer: Miskolcnak is van olimpiai bajnoka, 1992-ben Repka Attila aranyat szerzett, és ez az én gyerekkoromnak is egy meghatározó élménye, úgyhogy a frakciónk teljes mellszélességgel támogatja a határozati javaslatot.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem