DR. ZSIGA MARCELL

Teljes szövegű keresés

DR. ZSIGA MARCELL
DR. ZSIGA MARCELL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak Németh Szilárd képviselőtársamhoz csatlakoznék abban az értelemben, hogy érzelmileg mit is jelenthet a birkózás egy magyar fiatal számára. Ha feltesszük a kérdést, hogy mit jelent a példakép egy fiatalember számára, akkor abszolút azt mondhatjuk, hogy talán a világot, és ha sportolóról van szó, akkor ez még jobban hatványozódhat. Miskolc egyetlen olimpiai bajnoki címét Repka Attila szerezte Szöulban 1992-ben, 68 kilós kötöttfogású kategóriában. De emlékezhetünk Szalontai Zoltánra, aki Európa-bajnok bronzérmes, vagy akár Deák Bárdos Mihályra is büszkék lehetünk, aki Európa-bajnoki címei után ismét és ismét nekifeszült annak, hogy a világbajnoki címet is elhódítsa, és tavaly is 37 esztendősen vágott neki, és összeszorított fogakkal készült fel a londoni olimpiára.
Az ő példájuk az, amelynek folyamán jelenleg is a Diósgyőri Birkózó Club az, amely szintén rajta van büszkén és emelt fővel a magyar birkózótérképen. Tehát ez a Diósgyőri Birkózó Club is jelen pillanatban több mint száztíz utánpótlás-versenyzővel rendelkezik, akik nap mint nap szorgos munkával készülnek fel arra, hogy megvalósíthassák életük álmát, és eljuthassanak világversenyekre. Ebből a klubból az elmúlt években 18-an vehettek részt eredményeik alapján a Héraklész-programban. Többek között említhetjük Juhász Bencét, vagy akár a mellettem szerényen meghúzódó, ámde annál büszkébben ülő Daher Pierre úrnak a gyermekét, Daher Michelt, aki szintén világbajnoki ezüstérmes lett a korosztályában. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Tehát úgy gondolom, hogy nagyon-nagyon fontos az, hogy a fiatalok számára a birkózósport a jövőben is megmaradhasson, és biztos vagyok abban, hogy Miskolc és Borsod megye valamennyi képviselője pártállás nélkül támogatni fogja a határozati javaslatot, hiszen pártállás nélkül vesznek részt a gyermekek a sportágban, pártállás nélkül készülnek nap mint nap és járnak edzésre, és pártállás nélkül szeretnék Magyarország hírnevét öregbíteni.
És még egy dolgot szeretnék végezetül elmondani, azt, hogy mennyire fontos a birkózás. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében számos kistelepülésen is összegyűlnek a fiatalok, például Hollóházán, Bekecsen vagy akár éppen Tokajban, de talán még akár Abaújszántót is említhetném, ahol a szülők és a sportvezetők, sportedzők összefogásával hordják ki, gyűjtik össze a gyermekeket a különböző településekről, és biztosítják nekik a felkészülési lehetőségeket. (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) És azért még Rónai Kálmán úr nevét is meg kell említenem.
Köszönet érte nekik. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem