FÖLDESI GYULA

Teljes szövegű keresés

FÖLDESI GYULA
FÖLDESI GYULA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A mostani felszólalásomat a birkózósport iránti tiszteletből és lokálpatriótaként teszem meg. Lokálpatriótaként teszem meg, hiszen nálunk a kerületben, Pesterzsébeten a százéves múlttal rendelkező ESMTK-nak egy fiatal szakosztálya, a hét éve alakult ESMTK birkózószakosztály nyitotta meg kapuit. 2011 tavaszán adtuk át a Gyulai István Általános Iskola területén a Kruj Iván Sportcsarnokot és a Polyák Imre birkózó-edzőtermet. Ez a beruházás kormányzati támogatással, a magyar kormány támogatásával, az önkormányzat támogatásával és civilek támogatásával született meg.
Az elmúlt hét év folyamán Pesterzsébeten az ESMTK birkózószakosztály 2400 érmet gyűjtött a különböző sporteseményeken, mind hazai és mind nemzetközi eseményeken. 145 igazolt sportolónk van, ahol kicsik, nagyok, felnőttek és veteránok a hét öt napján mindennap komoly edzéseket folytatnak.
2011 tavaszán Pesterzsébet is elnyerte “a birkózás városa” címet, amelyet a Magyar Birkózó Szövetségnek köszönünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mikor lemegyek a Polyák Imre edzőterembe, és látom a kicsiket edzeni délutánonként, akkor azt látom, hogy mindegyikükben ott van a tisztelet, tisztelik a birkózást, tisztelik egymást, és tisztelik azokat is, akik betérnek, hiszen minden gyermek odajön, kezet fog az idegennel, és jónapotot kíván. Ezek a gyerekek arról álmodtak és arról álmodnak, hogy egyszer eljussanak az olimpiára, felálljanak a dobogó valamelyik fokára, de lehetőség szerint a legmagasabbra, és a nemzeti himnusz felcsendülését követően együtt elénekeljék a himnuszt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pesterzsébet önkormányzata is egy hónappal ezelőtt kinyilvánította a támogatását a Magyar Birkózó Szövetség felé, és az a munka, amelyet együtt, közösen végzünk Losonczi Ottó elnök úr vezetésével - az elnök úr fáradhatatlanul, önzetlenül végzi ezt a munkát -, reményt adhat ezeknek a gyerekeknek, hogy egyszer nemzetközi sikereket is el fogunk tudni érni Erzsébeten.
Én arra szeretném kérni az ellenzéki képviselőket tisztelettel, és fiatal közszereplőként ne vegyék kioktatásnak, hogy egy ilyen nemes célt szolgáló ügy esetében ne vigyük politikai síkra, politikai mezőre ezt a kérdést, mert ez az előterjesztés a magyar birkózás jövőjéről szól, a magyar birkózókról, és - említsük meg őket - a szurkolókról is szól.
Tisztelettel kérem önöket, hogy egy nemes célt ne politikailag közelítsünk meg, hanem egységesen támogatólag.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem