GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. A véleményünket nagyjából elmondtam a törvényjavaslatról. Egy-két dologra szeretnék reagálni.
Itt, ebben a módosításban nem arról van szó, hogy aki maga akarja használni a földet, az fölmondhassa a szerződést. Az jelenleg is így van. Azt decemberben egy törvénymódosítás elrendezte. Ebben a törvénymódosításban nem arról van szó, hogy csak az mondhatja fel a bérleti szerződést, aki majd utána eldönti, hogy maga akarja-e használni. Ez is eléggé érdekes helyzet, de ezt tudomásul lehet venni. De azt nem lehet tudomásul venni, hogy kitegyük a bérleti rendszert, ami Magyarország területének körülbelül a felét, több mint a felét érinti, egy ilyen típusú zsaroló és a joggal való visszaélést megengedő helyzetnek. Ez ugyanis erről szól.
Most az, hogy 2012. december 31-ig a kétoldalú szerződésmódosításnak lehetősége volt Magyarországon, az szerintem egy jogállamnak a része. Az kevésbé, hogy 2012. december 31. óta kétoldalúan nem lehet szerződést módosítani, csak bérleti díjat növelni. Remélem, figyelik képviselőtársaim, miről van szó? Egyetlenegy esetben lehet kétoldalú szerződésmódosítás, kifüggesztés nélkül, ha bérleti díjat növel valaki. Mi fog történni? Ezzel a lehetőséggel visszaélve tömeges lesz a bérletidíj-módosítási igény.
Képviselőtársaim! Nem egy olyan földtulajdonos van, amit annak idején a kárpótlás csinált, amit nem a szocialista kormány csinált, hanem az első jobboldali kormány, hogy száz hektárokkal rendelkező magántulajdonos odamegy a földhasználóhoz, és megmondja neki, hogy vagy kapok 150 ezer forintot hektáronként, vagy fölmondom a bérleti díjat. Aki meg használja, meg viseli az összes kockázatát, annak nincs rajta 150 ezer forint haszna. Ő persze, ha öt évnél hosszabb idejű szerződést aláír, adó nélkül fölveheti ezt a pénzt. Sőt, nagyon-nagyon sok családi gazdaságban élnek vissza azzal a lehetőséggel, hogy a saját maguktól vagy rokontól bérelt földet százezer forintokért bérlik vissza úgy, hogy semmiféle adót nem fizetnek utána. Egy fillér adót nem fizetnek utána.
Pócs Képviselő Úr! Ön zsigerből utálja a társas vállalkozásokat. Azt kérdezem, ki fogja befizetni a 106 milliárd forint közterhet, ha tönkreteszik ezeket?! Ki fog 106 ezer embernek átlag havi 180 ezer forintos jövedelmet biztosítani? Nehogy elhiggyék azt az őrültséget, amit itt hallunk nap mint nap, hogy majd a magángazdaságokban 300 ezer ember fog megélni a földből! Mutassák ki nekem azt a jövedelmet, amit ez a 300 ezer ember, amiről itt állandóan hallunk, megtermel, magának előállít! Mutassa nekem be valaki! Hozzák ide annak a 300 ezer embernek az 1 százalékát, hadd tudjak velük kezet fogni! Nincsen ilyen! Nincsen ilyen!
Ezek után azt mondják, hogy a szocialista oligarchák? Mert 50 éves földbérletet adott a Fidesz a saját köreinek, emberek! Ötvenéveset. Tudják, hogy miért? Mert nagyjából annyinak kellene lenni egy normális bérleti rendszerben, ahol normálisan működik a világ, annak, hogy legalább értelmes beruházásokat lehessen csinálni az agráriumban. De a 20 év a minimum. És lehet itt játszani, meg lehet szórakozni, tisztelt képviselőtársaim, csak oda kell menni azoknak a gazdaságoknak a dolgozói elé, akiknek meg fog szűnni a munkaviszonyuk, hogy majd én, Pócs János meg a többiek, akik ezt tönkretettük, adok nektek kenyeret meg a családotoknak.
Ki fog az én szülőfalumban kenyeret adni annak a 189 embernek, akinek jelenleg a mi társas gazdaságunk ad kenyeret? Ki fog nekik kenyeret adni? Ki fog a vágóhídon dolgozóknak munkát adni, ha nem lesz disznó meg nem lesz hozzá hízómarha, amit levágunk? Végiggondolták ezt, képviselőtársaim? Végiggondolták az egész földtörvény-módosításnál ezt az őrültséget? Hogy mi lesz ebből megint? Tudják, mi lesz ebből? Egy falu határában 4-5 olyan módos család, mint ön is, Pócs úr, olyan módos család, aki majd lakókocsiban tartja a rabszolgáit. Végiggondolták ezt? Ez most így van, csak szeretném jelezni. Bármikor elviszem, megmutatom maguknak ezeket az embereket. Félalkoholista rabszolgák. És nem normálisan fizetett bérmunkások, mint a társas vállalkozásoknál.
Miért kell ezeket tönkretenni? Miért? Mondjanak rá egy épeszű érvet azon kívül, hogy a saját klientúrának földet akarnak adni! Ön arról beszél itt, képviselő úr, hogy a földtulajdonosokat védi. Tudja, mennyi lesz a föld ára, ha ezt a leendő földtörvényt úgy fogadjuk el, ahogy be van nyújtva? 30 százaléka a jelenleginek. 2 millió földtulajdonost semmiz ki ez a földtörvény. Ugyanis majd valaki megmondja neki, valamilyen hatóság, hogy kinek mennyiért adhatja el vagy adhatja bérbe a földet. Ez normális? Oda fog menni az a 4-5 módos gazda földtulajdonos, és megmondja, hogy fiúk, ennyit adok érte. Ha kell, ideadod, ha nem, mehetsz, ahová akarsz. Ez lesz ebből, tudják? Ez! Nem normális foglalkoztatás meg normális mezőgazdaság.
600-700 milliárd forintot ruháztunk be az állattenyésztésbe. Most itt van Czerván államtitkár úr, 95 milliárdos támogatást adtak. Kinek adtak? Kik kapták ezeket a támogatásokat? Azok a társas vállalkozások, amelyek öt éven belül megszűnnek. Hát ilyen törvényjavaslat került ki a minisztérium valamilyen szintjéről, hogy öt év alatt föl kell mondani a hatályos bérleti szerződéseket. Ki fogja, melyik bank fogja ezt megfinanszírozni ezek után? Ki lesz az az őrült takarékszövetkezet, amelyik odamegy, és azt mondja, hogy öreg, finanszírozom a forgóeszközigényedet? Maga kereskedő, úgy tudom. Lehet működtetni forgóeszköz nélkül agráriumot? Amikor elvetem októberben a búzát, júliusban meg aratok? Nem lehet.
Lehet persze, úgy, hogy “hasitasi nem kér kódot”. Úgy lehet. Ahogy most nagyjából az agrárium fele működik. Ezért nem értettem tegnap sem a miniszterelnököt, amikor arról beszéltünk, hogy nemcsak azért kell áfacsökkentés, mert szegények az emberek, hanem azért, mert a magyar mezőgazdaság 30-40 százaléka csalásból működik, az élelmiszeripar fele, a zöldség-gyümölcs kereskedelem 40-45 százaléka. Én szóltam most is, hogy 77 forintos krumpli van az utak mellett. Megszüntette valaki? Nem szüntette meg, mert valakinek érdeke, hogy legyen, amikor 120 forint a termelői ára.
Tehát az a probléma, képviselőtársaim, hogy összekeverednek bizonyos dolgok ebben a rendszerben. Összekeveredik az, hogy segítsük azt, akinek segítség kell, és erre kap Mészáros Lőrinc 1350 hektárt az államtól bérbe. És Kajászón meg Fejér megyében a magántermelők közül senki. Akkor hol van itt a nagy barátság, Pócs képviselőtársam? Meg hol van itt a nagy családigazdaság-barátság? Baranya megyében 400 hektárt kapott a fideszes megyei képviselő családja. Tudja, hány állata van ott? Pocok meg tücsök. Semmi nincsen. Majd tudja, mik lesznek itt? Már látom. Az, hogy zirci telephelynél balatonfőkajári szürke marhák lesznek bejegyezve. Meg bérben tartja a Pápahús Rt. disznótelepe a bakonyi fideszes gazdálkodó disznóit. Csak azért ezt elhiszi-e valaki? Ezt senki nem fogja elhinni. Legalábbis épeszű ember nem. Meg különben is, minek kell legelő, ha valaki disznót akar tartani 30 kilométerre a telephelyétől?
Erre varrjanak gombot, ezt magyarázza meg nekem valaki! Nem fogja tudni megmagyarázni, mert nincs rá épeszű magyarázat. Azon kívül, hogy megígértek valamit, amit részben végrehajtanak, részben nem. Ugye, azt mondják, hogy nem adtunk bérbe földet, vagy nem adtunk családi gazdaságnak. El kell ballagni Szeghalomra, meg kell nézni azt a családi gazdaságot, amelynek a lineárjai alól valakinek odaadták a földterületet. A szomszéd területet, amelynek a másik felét a mi időnk alatt bérelte, 20 évre, családi gazdaságként. Senkinek eszébe nem jutott elvenni tőle, mert volt rajta egy öntözőtelep. Ez a maguk rendszerében abszolút nem számított semmit.
Vagy Kaskantyú. Nincs itt Font képviselőtársam - imába fogják foglalni a nevét, biztosan, hogy a juhászhodály mellől odaadták másnak a földet. Egy másik juhásznak, aki három faluval odébb lakik. Ki fogja majd szétszedni az összekeveredett állatokat, meg ki viseli ezért az állat-egészségügyi kockázatot? Hát, aki ilyet csinál, arra nem tudok mást mondani, mint hogy nem normális. És utána még azt mondják, hogy a szocialista oligarchák. Higgyék el, az oligarcháknak semmi káruk ebből nem lesz. Az a néhány tucat ember, aki mondjuk, földtulajdonos ezeknél a cégeknél, az ezután is meg fog élni. Nekem nem azzal van bajom. Nekem azzal van bajom, hogy hogyan fog megélni az a 106 ezer ember, aki hivatalosan be van ott jelentve. Minden hónapban bért kap, kafetériát kap, meg még üdültetést is kap ezekben a mocskos, szemét szocialista üzemekben.
(16.10)
És maguk mit fognak csinálni helyette? Amit mondtam. Lakókocsiban lakó, félalkoholista bérrabszolgákat. Jöjjenek el, nézzék meg, nézzék meg azokat a cégeket, amelyeket tönkre akarnak tenni, amelyek 40 éve működnek! El kell jönni, meg fogom mutatni, már sokszor mondtam, de senki nem veszi a fáradságot, és oda kell állni a 30 éve ott dolgozó traktoros elé, hogy nem lesz munkád, öreg, mert a szomszéd Józsinak, aki fideszes helyi ember, annak kell majd a föld. Ezt ki kell akkor mondani!
Úgyhogy, tisztelt képviselőtársaim, egy, nem kellene a polgári törvénykönyvvel szembemenni egy törvényjavaslatban, még akkor se, hogyha nagyon tetszik valakinek. Kettő. Nem szabadna a gazdasági folyamatokat fölrúgni, mert abból csak káosz lesz, és semmi normális világ nem lesz. Én ezért tiltakoztam ez ellen a törvényjavaslat ellen, az egész mechanizmusuk ellen, mert ez sehova nem vezet.
Senki nem akar százezer hektáros birtokokat. Itt ezzel riogatnak embereket. Tudják, hol vannak ilyenek, hol lesznek? Ukrajnában, amellyel versenyeznünk kell. 120-130 darab kombájn van egy-egy ilyen birtokon, 120-130 darab kombájn, kiváló földeken, kikötői háttérrel. Majd versenyezzünk velük 15-20 hektáros táblákon gabonatermelésben!
De nem ez a fő probléma. Hanem az a probléma, hogy ha nem értik meg azt, hogy állattenyésztést nem lehet takarmányterület nélkül csinálni, akkor én ezen a problémán nem tudok segíteni, ugyanis hiába mondják, hogy van egy határ, hogy mennyi legyen majd a föld. Annyi legyen, hogy az ott lévő állatállománynak, amelynek még 15 éve van, hogy a telep tönkremenjen, legalább addig a 15 évig biztosítva legyen neki a takarmány. 70 kilométerről szállítjuk jelenleg a silókukoricát, képviselőtársaim, 70 kilométerről, mert volt egy aszály, és nem lett elég, mert 700 hektáron, amire olyan nagyon vágynak valakik, kukoricát vetettünk, azt’ lett 640 vagon siló, és kellene 1000. Tehet arról az a szerencsétlen állat, hogy nem volt takarmány? Nem tehet. Biztosítani kell a takarmányt. Lesz belőle 110 forintos tej, 90-et meg kapunk érte, de nem szüntetjük meg, mert el kellene küldeni 70 embert, emberek! Kibírtuk akkor is, amikor 52 forintot kaptunk.
Hát gondolkodjanak már, hogy mit akarnak csinálni! Ezekkel a javaslatokkal fokozatosan húzzák ki a normálisan működő cégek alól a szőnyeget, húzzák ki a banki finanszírozást. Főleg egy olyan év után, mint tavaly, még ilyet is rávinni a rendszerre! Most durran itt be a dolog, emberek! Nincs takarmány, iszonyatosan meg fognak drágulni az élelmiszerek. Nem beszélve arról, hogy már egyéb problémákat is találgatunk, szerencsére egyelőre nem nagy volumenben. Úgyhogy ezekre kellene odafigyelni, és nem dühből meg dacból, meg a kommunista nagyüzemeket megszüntetni meg a szocialista nagy zöldbárókat.
Én sokszor elmondtam, hogy mi a zöldbáró meg az oligarcha között a különbség. Az oligarcha Hawaiiról irányítja a cégét, aztán leszól, hogy rosszak a paraméterek, küldjenek el 150 embert. Ez közutálatnak örvend az én szememben is. De a zöldbáró reggel 5-kor kezd a telepen, és tapossa ugyanúgy, amit taposni kell, mint az embere, mert ha nem ezt csinálja, akkor nem lesz annak a közösségnek semmi hozadéka meg semmi értelmes munkája.
Lehet ezeket az embereket utálni meg szemétnek tartani, csak én azt nagyon kérem, hogy azt is mondják meg, hogy akkor mi lesz helyette, mert én pontosan látom, hogy ahol megszűntek, mi lett helyette. Amikor ’92-ben az előtte három évvel épített hizlaldát bontottuk le és vettük meg ócskavas áron. Erre akarnak törekedni vagy ez lesz a lényeg?
Nagyon kérem magukat, hogy ne csinálják ezt tovább, abba kellene hagyni. Le kellene ülni. Tudom, hogy nehéz hideg fejjel, mert az ember néha indulatos, mikor ilyeneket lát. De meg kellene próbálni legalább azoknak, akik szeretik ezt a szakmát, meg szeretik ezt a szegény mezőgazdaságot, hogy ne csináljunk már olyat politikai meg ideológiai okokból, ami sehova nem vezet.
Én erre kérném önöket, és ezért mondtam azt, hogy ezt a törvénymódosítást… Nem az egészet, nincs azzal semmi baj, takarítsuk ki belőle ezt a pontot, beszéljük meg, hogy hogyan lehet megfogni a spekulációt. Senki nem védi a spekulánst, de ne haragudjanak, nyilván ez az egyértelmű reakció, amikor valakibe félig belevágják a kést, hogy ne tudják tovább belenyomni, hogy valamit lépni akar. És jogszerűen megcsinálhatta ’12. decemberben, amit ön mutatott? Jogszerűen. Alá kellett írni annak, akinek odaadták? Nem. Higgyék el, sokan maguktól jöttek be az emberek, hogy ők alá akarják írni a szerződést, mert tudják, hogy nem adhatják oda utána annak, akitől kapták a nyugdíjukat meg kapták a járandóságaikat, meg év végén mindig a csomagot, meg az üdültetést, meg a buszt, meg az összes többit. Hát miért akarják ezeket tönkretenni? Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem