LENGYEL SZILVIA

Teljes szövegű keresés

LENGYEL SZILVIA
LENGYEL SZILVIA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Annyiban valóban egyet tudok érteni az államtitkár úrral, illetve az előttem szóló képviselőtársakkal, hogy ez egy alapvetően technikai jellegű javaslatcsomag, de azért nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy itt azért van egy olyan pont, aminek van igazi politikai jelentősége. A Lehet Más a Politika képviselőjeként én a javaslatcsomagnak ezen pontjával, illetve még egy másikkal kapcsolatosan kívánom az álláspontunkat önökkel megosztani.
Én is erről a bizonyos 7. §-ról szeretnék beszélni, ugyanis mindannyian ismerjük, hogy a hatályos jogszabály szerint a haszonbérbeadó személyében bekövetkező változás jelenleg nem szünteti meg a fennálló haszonbérleti szerződést. A javaslat azzal indokolja a módosítást, hogy ez hátrányt jelentett a gazdálkodóknak, azoknak, akik éltek volna az elővásárlási jogukkal vagy a megörökölt földet művelni szeretnék.
Így a 7. § módosítaná a földtörvény idevágó szakaszát, és ezzel a passzussal kapcsolatosan ma délután a Lehet Más a Politika képviseletében egy módosító javaslatot nyújtottam be. Ugyanis az LMP véleménye szerint érdemes olyan tulajdonszerzéseket támogatni, ahol az új tulajdonos egyben földhasználóvá is válik, vagyis a földszerzés célja a saját gazdálkodás és nem a befektetés vagy a vagyongyarapítás. Másrészt a módosítás alkalmat ad a nemkívánatos, hosszú távra kötött földbérleti szerződések megszüntetésére is.
Itt megnyílik egy olyan lehetőség a módosítás során, hogy ha a két fél között köttetett megállapodás így változik, az a kis- és közepes gazdálkodók földhöz jutását segítheti elő. Ugyanis valóban égető szükség lenne vidéken az önfoglalkoztatás növelésére és a helyi kis- és közepes családi gazdálkodók földhöz juttatására. Ezt a célt olvashatjuk a nemzeti vidékstratégiában is. Sajnos azonban az állami földpályázatok képtelenek kielégíteni a földéhséget, pedig a kormány ígéretei nagy várakozásokat és reményeket keltettek a helyi gazdákban.
Visszatérve a 7. §-hoz, hozzá kell tenni azt is, hogy a javaslat csak akkor segíti elő a kis- és közepes gazdálkodók földhöz jutását, ha kizárjuk azt a lehetőséget, hogy spekulációs célból történjen a tulajdonosváltás és a földhaszonbérleti szerződés felbontása. Ez nem szolgálná a haszonbérlők - most gyakorlatilag mindegy, hogy kis gazdáról vagy több ezer hektáros gazdasági társaságról beszélünk - termelési biztonságát, amely szerintünk is fontos szempont.
Tehát a spekulációt megelőzendő, szükségesnek tartottam kiegészíteni a kormányzati előterjesztést azzal, hogy a tulajdonos csak saját használat indokával mondhatja fel a megkötött bérleti szerződést 60 napos felmondással. Hatósági ellenőrzéssel kell azt biztosítani, hogy a tulajdonos csakis valóban művelési szándékkal mondja fel a bérleti szerződést, és a vállalás nem teljesítésének jogi következménye is legyen.
Véleményünk szerint egyébként nem várhatók tömeges szerződésbontások, mivel a földtulajdonosok nagy részben idős, nyugdíjas emberek, vagy pedig az eredeti tulajdonosoknak a fiatalabb örökösei, akik már nem foglalkoznak a termőföld művelésével.
A másik pont, amihez szeretném a Lehet Más a Politika véleményét közvetíteni önök felé, és szeretném azt kiemelni, hogy ez a törvényjavaslatban megjelenő tehercsökkenés az agrárium területén - amit már több képviselőtársam is az előbbiekben szóba hozott -, én nagyon örülök annak, hogy a minisztérium végre meghallotta az iparág szereplőinek a hangját, hiszen ők már az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevezetése óta, azaz 2012 augusztusától lobbiztak a díj ellen.
Véleményünk szerint ez azért még mindig nagyon kevés ahhoz, hogy könnyebbséget jelentsen az élelmiszer-ipari cégeket sújtó, már említett élelmiszerlánc-felügyeleti díj és a különadó kivetésével járó élelmiszer-ipari terhek ellen. Hazai feldolgozóipar nélkül a hazai mezőgazdaság is halálra van ítélve, erre hívja fel a figyelmet a hazai húsfeldolgozók jelenlegi válsága is.
Nagyon sajnáljuk, hogy a kormány még nem ismerte fel a hazai feldolgozóipar és a mezőgazdaság közötti, egyébként nagyon egyszerűen felismerhető összefüggést, és továbbra is túl nagy terhekkel sújtja a hazai élelmiszereket feldolgozó hazai ipart.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem