ELNÖK (Balczó Zoltán)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Balczó Zoltán)
ELNÖK (Balczó Zoltán): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/9875. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/9875/12. és 14. számon kapták meg.
Az előterjesztői zárszó már elhangzott, most a határozathozatalok következnek. Ennek során nem döntünk az ajánlás 14. és 23. pontjairól, mert azok az első helyen kijelölt bizottság döntése alapján nem felelnek meg a házszabályi rendelkezéseknek, valamint a 9. pontról, mert azt előterjesztője visszavonta.
Az ajánlás 10., 11., 15., 17., 18. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határozunk.
Tájékoztatom Önöket, hogy az előterjesztő az ajánlás 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 12., 13., 16., 20., 21., 22., 24. pontjait és a kiegészítő ajánlás 1. pontját támogatja. A támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 19. pontját.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 263 igen szavazattal, 38 nem szavazat ellenében, 38 tartózkodás mellett a támogatott módosító javaslatokat elfogadta.
Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem