DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én elképedve hallgattam Vas Imre képviselőtársamat. Vas Imre, ha jól értettem, azt mondta, hogy azért lehet szükség még a választókerületi határok pontosítására, mert nem biztos, hogy minden választókerületben van templom. Jól értettem? (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Nem!) Vagy idősek otthona.
Mondják már meg, hogy mire készülnek! Képviselőtársam! Egyszer önök elfogadtak egy olyan választójogi törvényt, amit komolyan kifogásolt az ellenzék azért, mert nem világos és objektív ismérvek alapján húzták meg a választókerületi határokat. Ezek után tavaly betoltak egy olyan törvénymódosítást, ahol újra belenyúltak a választókerületi határokba, és kiderült, hogy hazudnak, mert nem az utcanév-átkeresztelések miatt kellett a választókerületi határokat módosítani.
Most Vejkey Imre képviselőtársunk betolt egy olyan törvénymódosítást, amelyik még jövő év tavaszán is lehetővé tette volna azt, hogy a választókerületi határokkal a Kubatov-listák alapján manipuláljanak. Most jó lenne végre tiszta helyzetet teremteni. Jó lenne, ha legalább Vejkey Imre itt megnyilvánulna és elmondaná az ország nyilvánossága előtt, hogy mire készülnek, milyen komoly érvek szólnak amellett - azon kívül, amit most Vas Imre eléggé viccesen előadott -, hogy a választókerületi határokon még mindig módosítani akarnak. Hangsúlyozom, egyszer már a múlt év végén hozzányúltak, és nem utcanév-átkeresztelések miatt, ahogyan ezt itt önök hazug módon állították, ezzel lebuktak akkor itt az általános vitában.
Továbbra is azt kérem, arra adjanak választ, miért akarnak a hátralevő időben még a választókerületi határokba belenyúlni. És azt gondolom, képviselőtársaim, hogy a választási rendszer egy alapvető bizalmi kérdés minden demokratikus társadalomban. Tehát ha önök valóban megfogadták azt az ellenzéki javaslatot, hogy kizárólag 2013. június 30-áig legyen lehetőség machinálni az újrafejlesztett szoftverek alapján a választókerületi határokkal, akkor viszont jó lenne, ha nem lenne több kiskapu, kibúvó. Ezért lenne fontos, hogy ha elfogadnák azt a zárószavazás előtti módosító javaslatot, amit Lamperth Mónika az előbb ismertetett, mert alapvető érdeke fűződik az országnak ahhoz, hogy a választások tisztaságához senkinek ne férjen kétsége.
Itt van a zárószavazás előtt az utolsó alkalom, hogy a kormányoldal színt valljon, hogy miért kell újabb határidő ahhoz, hogy a választókerületi határokhoz hozzányúljanak. Valljanak színt, oszlassák el azokat a kételyeket, hogy valójában a Kubatov-szoftverek újbóli fejlesztése az oka annak, hogy továbbra is hozzá akarnak nyúlni a választókerületi határokhoz.
Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek és az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem