NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót. Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mivel Rogán Antal frakcióvezető úr lekéste a határidőt a napirend előtti felszólalók bejelentésénél, és így ma a Fidesz nem szólalhat föl, engedjék meg, hogy én biztosítsak lehetőséget önöknek a megszólalásra. Orbán Viktort fogom idézni: “Mit éreznek, kedves barátaim, azok a magyarok, akik székelyföldi autonómiát vagy kettős állampolgárságot szeretnének, de a sajátjaik nem támogatják őket Budapesten?” Ezt a kérdést Orbán Viktor tette fel évértékelő beszédében, persze még 2004 februárjában. Azóta alaposan megváltozott a helyzet, és a magyarellenes, soviniszta román kormányfő budapesti díszvendégeskedése elleni tiltakozást tiltotta meg, állította le Orbán Viktor.
Alaposan megváltozott tehát a helyzet, pedig nem semmi az a hazaárulás, amit az MSZP elkövetett és tervez elkövetni, különösen szombaton, hiszen meghívta ezt a magyarellenes, soviniszta román kormányfőt, Victor Pontát a saját országértékelő rendezvényére. Arra készülnek, hogy a Papp László Budapest Sportarénában több ezer ember felállva tapsolja ezt a magyarellenes politikust, ráadásul egy nappal azelőtt, hogy Marosvásárhelyen egy egész Európára kiterjedő, de marosvásárhelyi központú autonómiatüntetést tartanak. Bizony, a Székely Nemzeti Tanács minden törekvését aláássa ez, hogy egy nappal ez előtt az autonómiatüntetés előtt fogadják díszvendégként ezt a kormányfőt. Talán csak a Medgyessy-Năstase-koccintás juthat eszünkbe hasonló hazaárulásként, amikor Erdély elcsatolására koccintott a korábbi román és magyar kormányfő (A Fidesz sorai felé.), de olyan nagyon ne bólogassanak, mert az önök Alföldi Róbertje is készült erre, és csak a tiltakozásunk vezetett oda, hogy legalább ezt nem teheti meg, de még mindig a helyén van. (Moraj, derültség a Fidesz soraiban.) Azonban - az MSZP hazaárulására visszatérve - jellemző, hogy milyen testvérpártjuk van, jellemző, hogy a magyarellenességben képesek a román oldalra állni, egy nappal is a nemzetpolitikailag kiemelkedő fontosságú rendezvény előtt.
Rendkívül fájó az is, hogy egy kitűnő kezdeményezést leállított Orbán Viktor, hiszen a Civil Összefogás Fórum készül tüntetni tulajdonképpen egy békemenettel ez ellen a hazaárulással szemben, hogy fogadjuk székely zászlókkal a román kormányfőt, nagyon helyesen, azonban nyilvánvalóan Orbán Viktor leállította ezt. Mi sem beszédesebb, hogy Fricz Tamás azt nyilatkozta, hogy március 9-ére kisebb megmozdulást sem terveznek végül, sőt azon a napon közleményt sem adnak majd ki. Hát miféle terrorfenyegetettség az, amire hivatkoznak, ami miatt még akár közleményt sem lehet kiadni? Hát, mikor terrorkockázat egy közleményt kiadni? Nyilvánvalóan egy kicsit túllendült, és ha Orbán Viktortól arra utasítást is kapott, hogy most nem lehet összeakasztani a bajszunkat a román kormányfővel, azért mégiscsak azt gondolom, hogy ezzel elárulta magát, hiszen láthattunk itt már, mondjuk 2006-ban is hasonló esetet és megfutamodást. Láthatjuk azt is, hogy sorozatosan igyekeznek akár puskázó diákokkal igazolni a Terrorelhárítási Központ sok milliárd forintos állami támogatását, mégis nincs itt semmiféle terrorveszély, és az semmiképpen sem terrorkockázat, hogy még közleményt sem mer kiadni végül a Civil Összefogás Fórum.
Nem semmi gyalázat ez, ezért a Jobbik Magyarországért Mozgalom kénytelen átvenni ezt a stafétabotot, a mi erkölcsi feladatunknak érezzük most, hogy megszervezzük ezt a tüntetést. Nemzeti összefogásra hívunk a szombati napon 10 óra 30 perctől a 2-es metró Stadionok megállójánál, a Hungária körúti kijárónál, a Kerepesi út sarkán, hogy tegyünk egy kört, vonuljunk fel a sportaréna körül, és fel fog szólalni többek közt, hiszen pártkereteken felül gondolkozunk, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke, Sorbán Attila Örs is többek között. Nemzeti összefogásra buzdítunk, és arra mindenkit, hogy ezzel a székely zászlóval (Felmutatja.), ilyen székely zászlókkal fogadja mindenki a román soviniszta kormányfőt, ezzel borzoljuk a hazaáruló MSZP-seknek az idegeit. És nagy örömömre szolgál, hogy Szávay István képviselőtársam kezdeményezését a házvezetés megfogadta, így nem magunknak kellett kitűznünk a székely zászlót az Országház épületére, hanem loboghat most már hivatalból a Parlament épületén a székely zászló szolidaritásunk jeleként, a magyarellenesség ellen tiltakozva.
Rendkívül fontos azonban, hogy a “Mindannyian székelyek vagyunk” jelszó alatt kiálljunk, ahogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom eddig is kiállt, és azt gondolom, minden nemzeti érzelmű magyar ember ki kell álljon száz százalékban a székely nemzeti önrendelkezés mellett, és ezért hívunk mindenkit, hogy szombaton fél 11-től a Stadionoknál tüntessen velünk a román soviniszta kormányfő hazai látogatásával és az MSZP hazaárulásával szemben. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik, szórványos taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem