DR. SZABÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ LÁSZLÓ
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Urak! Úgy érzem, hogy nincs ellentmondás azokban a témákban, amelyeket Gúr képviselő úr említett. Ugyanis éppen az a cél, hogy minél gyakorlatiasabbá és minél költséghatékonyabbá tegyük a külszolgálatok működését. Azáltal, hogy most már a házastársak is egy elismert jogviszonyban tudnak hozzájárulni a külképviseletek működéséhez, azt is jelenti, hogy több technikai és adminisztratív feladatot tudunk majd ellátni, gyakorlatilag arányosan kevesebb befektetéssel. Ugyanis egy családon belül nyilvánvalóan a plusz-költségek, a lakhatás, az iskoláztatás költségei megmaradnak.
Azáltal, hogy így szabadabb kezet adunk a kül-képviseletek vezetőinek, hogy házastársakat is foglalkoztassanak, például - így a következő kihívására térnék rá - éppen ezzel tudunk további lehetőségeket adni azoknak az embereknek, akik egyébként a minimum-feltételeknek nem felelnének meg, de a feladatok elvégzésére alkalmasak, természetesen a külképviseleti vezető által. Ha már ez a hölgy vagy úr alkalmas egy adott feladat elvégzésére, teljesen felesleges lenne pluszfeltételeket létrehozni a külszolgálat alatt. Ugyanis, ha nem felelne meg, akkor hazaküldenénk, és újabb embert keresnének arra a feladatra? Ennek sincsen értelme igazából. Gyakorlatiasan próbáljuk megközelíteni ezt a problémahalmazt.
Úgy érzem, hogy az a törvénytervezet, amelyet most itt módosításra beadtunk, pontosan ezt a célt szolgálja, tehát gyakorlatias, több és jobb hatáskört ad a külképviselet-vezetőknek, és gyakorlatiasabban, költséghatékonyabban tudják majd a külképviseletek elvégezni a munkájukat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem