DUNAI MÓNIKA,

Teljes szövegű keresés

DUNAI MÓNIKA,
DUNAI MÓNIKA, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság a 2016. december 1-jei ülésén megtárgyalta a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló T/12928. számú törvényjavaslatot.
Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló országgyűlési határozat 46. §-a alapján, 29 igen szavazattal, 5 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el. A bizottsági ülésen megtárgyaltuk a Gazdasági bizottság módosító javaslatát, amelyet támogatott a bizottság.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem az Országgyűlést, hogy a javaslat elfogadásával támogassák továbbra is a magyar gazdaság versenyképességét, a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődéshez ténylegesen hozzájáruló kutatás-fejlesztési és innovációs szakpolitikai program végrehajtását. Ehhez kérem, hogy támogassák a benyújtott törvényjavaslatot is. Köszönöm szépen szíves figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem