DR. GYÜRE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. GYÜRE CSABA
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ami az időbe már nem fért bele a vezérszónoki felszólalásban, két dologra szeretnék kitérni, az egyik egy kérdés lenne elnök asszonyhoz. A jelentésből, amelyet elég figyelmesen végigolvastam, egy olyan területet találtam, amelyben az ügyirathátralék nőtt, ez pedig az elsőfokú végrehajtási ügyeknek a száma, ezzel kapcsolatban van-e terve elnök asszonynak, hogy ez hogyan lesz ledolgozva. Ez lenne, ami kérdésként felmerül.
Illetve még egy terület, amiről nem beszéltem, erről akartam szót ejteni, ez pedig a jogszabályok véleményezése. Bárándy képviselőtársam nagyon dicsérte az OBH-nak ez irányú munkáját, amelyhez én is csatlakoznék. Azonban egy kritikát szeretnék ezzel kapcsolatban megfogalmazni, de azt gondolom, hogy ezt elnök asszony is tudja, és azt gondolom, hogy nem is az OBH-nak a felelőssége vagy az ő körében felmerülő probléma; mégpedig az, hogy amikor ezek a véleményezések körbekerülnek az országban és a bíróságokban az illetékes bírókhoz, kollégiumokhoz kerülnek, akkor rendkívül kevés idő áll a rendelkezésükre, hogy véleményt mondjanak.
Ilyen volt például a közigazgatási bíróságokkal kapcsolatos véleménykikérés, amikor is az ítélkezési szünetben négynapos, háromnapos határidőre érkezett meg a bíróságokra. Tehát ezen időszakban, főleg az ítélkezési szünetben azok a bírák, akik teljesen leterheltek a saját területükön a bírói munkában, nem tudnak komoly szakmai véleményt mondani, mert nincsen rá idejük. De én azt gondolom, hogy itt, amikor önök megkapják, akkor ilyen kevés idő van arra, hogy erre véleményt mondjanak, nem pedig valamelyik íróasztalfiókban nyugszik, mondjuk, két hétig ez. Én ezt nem gondolom, én azt gondolom, hogy ilyen kevés idő van, de, ha lehet, ezen kellene még változtatni, hogy több idő álljon a szakmai vélemény kifejtésére rendelkezésre ezekben az esetekben. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem