DR. VAS IMRE,

Teljes szövegű keresés

DR. VAS IMRE,
DR. VAS IMRE, az Igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Bárándy képviselőtársamnak bizonyára elkerülte a figyelmét a T/13159. számú törvényjavaslat; a jobb beazonosíthatóság érdekében: holnap 15 órakor a Törvényalkotási bizottság tárgyalja házszabálytól eltéréssel. Ha a törvényjavaslat 51. §-át megnézte a képviselőtársam, az a problémát ha nem is teljeskörűen, de a legalacsonyabb bérezésű igazságügyi alkalmazottak díjazását mindenképpen rendezi.
(16.40)
Nem szeretnénk megállni ennél a törvényjavaslatnál, újabb törvényjavaslatot is elő fogunk terjeszteni. Persze megértem Bárándy képviselőtársam problémáját, hisz ők voltak azok, akik mondjuk, ha már áttérünk a bírói illetményekre, a bírói illetményeknek nagyjából a felét 36 százalékos személyi jövedelemadóval terhelték, és amikor, ha jól emlékszem, 2012. január 1-jétől megszüntettük a kétkulcsos személyi jövedelemadót, akkor még önök voltak azok, akik ezt egyébként ellenezték is, merthogy ez az állami szféra, így aztán a bírók illetményét is jelentősen befolyásolta, mert mondom, a bíróknak nagyjából az illetményük fele a 36 százalékos személyi-jövedelemadó-kulcsba esett, most pedig 15 százalékos személyijövedelemadó-kulcsba esik. (Dr. Bárándy Gergely: Mégis akkor elégedettek voltak, most meg nem!) Amikor kormányon voltak, akkor nem tettek a bírók illetményemeléséért, értem én, hogy most próbál tenni érte, úgyhogy ezt erősen álságosnak érzem. (Dr. Bárándy Gergely: Jaj, Imre! Hagyjuk ezt! Kár veled vitázni!)
Köszönöm szépen azoknak, akik támogatják a határozati javaslat elfogadását; akik pedig most úgy nyilatkoztak, hogy nem, még a zárószavazásig lesz idejük megfontolni, hogy mégiscsak támogatni kellene ezt a határozati javaslatot. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem