DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Én is köszönöm frakcióvezető úrnak a karácsony előtti és ülésszak végéhez közeledő gondolatait. Azt hiszem, nekünk, politikusoknak és a világ minden parlamentjében, minden országában minden politikusnak ezt a tiszteletet egymás iránt és legfőképp a választók iránt kell kimutatni. A választók iránt pedig azzal tudja egy politikus kimutatni a tiszteletet, hogy azt a véleményt, amit megfogalmaznak, magára nézve kötelezőnek tartja. A titulusunk is az, hogy képviselő, hogy képviseljük az emberek véleményét, képviseljük a nép véleményét, képviseljük az emberek érdekeit itt a parlamentben.
Úgy gondolom, az elmúlt években sikerült is ezt sok területen megtenni, ma az emberek nagyobb biztonságban élnek, legyenek akár munkavállalók, családosok, nyugdíjasok, most már nyugodtabban tudnak egyik hónapról a másikra terveket készíteni. Talán már a jövőre nézve is készíthetnek terveket, mondjuk, egy család, hogy a CSOK-ból hogyan épít házat, hogyan épít jövőt magának. Azt hiszem, ezt a munkát, ami nagyon nagy munka, és minden országban nyilván mindig van mit tenni ebben a kérdésben, de jó irányba sikerült befolyásolnunk azokkal a törvényekkel, amelyeket elfogadtunk.
Ugyanakkor nemcsak a Mikulás kopogtat ezen a télen az ablakokon, hanem a valóság is. Sőt, a valóság inkább dörömböl, még ha a Mikulás csak kopogtat is. Ugyanis egy olyan krízisben van most már másfél-két éve Európa, egy olyan bevándorlási krízisben, amely minden politikustól őszinte beszédet kíván, a korábbi formák, a korábbi PC-beszédmód levetkőzését. Ebben a választók képviselete igencsak fontos. Emlékezhetünk Magyarországon egy olyasfajta időszakra, amikor az egyik párt, a Magyar Szocialista Párt akkor kormánypártként szembefordult saját választóival. Még a ’90-es évek közepéről kapta örökségül a Szocialista Párt Horn Gyulától, és akár mindenki más is megfontolhatja ezt az intést, hogy egy párt sohasem fordulhat szembe a törzsbázisával, mindig tisztelnie kell törzsbázisának akaratát, a szavazatát, a véleményét, és azzal ellentétes politikát nem vihet.
Ezt be is tartották a szocialisták is éveken, ciklusokon keresztül, mígnem 2008-ban a szociális népszavazásnál Gyurcsány Ferenc akkori szocialista miniszterelnök szembefordult a saját szavazóbázisával. Tette ezt azért, mert a neoliberális eszméknek talán ő már 2004-től foglyává vált, hiszen ő az MSZP-SZDSZ-kormányon belül úgy tudta meg-puccsolni saját korábbi miniszterelnökét és kormányra kerülni, hogy az SZDSZ, a koalíciós partner támogatását élvezte.
(9.40)
Innentől kezdve valószínűleg már a saját politikájának a fősodrában is elvesztette azt, hogy a szocialista, baloldali értékeket akár figyelembe vegye, és csak a neoliberális, SZDSZ által képviselt érdekeket vitte. Így tudott 2008-ban az ellen kampányolni, amit az akkori ellenzéki pártok javasoltak, és azt az álláspontot képviselte, hogy legyen tandíj, legyen kórházi napidíj, legyen vizitdíj, ami nyilvánvalóan a baloldali szavazóknak, az MSZP szavazóinak sem tetszett, nem beszélve a többi párt támogatóiról, a többi párt szavazóiról.
Így a saját szavazóival való szembefordulás okozta a 2010-es katasztrofális, nem is vereségét, hanem összeomlását a baloldalnak. Ha egy párt szembefordult Magyarországon a szavazóbázisával, ha nem tisztelte a szavazóit, akkor ez a sors várt rá.
És valami hasonlót láthatunk talán most is, ezekben a hónapokban, amikor a gyurcsányi útra lép valamelyest a Jobbik is, hiszen a saját szavazóival szemben szavaz itt a parlamentben az egyik legfontosabb kérdésben, a bevándorlás kérdésében, a kötelező betelepítési kvóták kérdésében. A 2008-as Gyurcsány Ferencet idézi a 2016-os Jobbik, amikor itt a parlamentben büszkén és hangosan szavazzák le azokat a javaslatokat, amelyekre az ő szavazóik is - a között a 3 millió 360 ezer szavazó között jobbikos szavazók is voltak szép számmal - nemcsak hogy felhatalmazást, de kötelezést, utasítást is adtak a saját képviselőiknek a parlamentben.
Ha valaki nem tiszteli a saját szavazóit, ha le akarja cserélni a szavazóit, ha lenézi a szavazóit, akkor nem hajtja végre azt a mandátumot, amit az emberek a közvetlen demokrácia legfontosabb eszközével, a népszavazással kinyilvánítottak. Ez az a tisztelet, amit nemcsak magunknak kell megkövetelni Brüsszelből, hanem amit a választók felé nekünk is, minden pártnak tanúsítani kell. A Fidesz-KDNP ezt az óriási mértékű, a népszavazáson egy irányból megnyilvánuló akaratot kötelezőnek érezte, és itt a parlamentben több javaslatot is beterjesztett. Ezek közül a legfontosabb az Alaptörvény módosítása volt.
Sajnálatos, hogy nem mindenki adta meg a tiszteletet a választóknak, nem mindenki vállalta azt a felelősséget, amit a szavazók október 2-án ránk ruháztak és nekünk mandátumul adtak. Én úgy gondolom, jó, hogyha a politikusok elsősorban a saját szavazóikat tisztelik. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem