TUKACS ISTVÁN
TUKACS ISTVÁN
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ismeretes, június 21-én Szatmárban 13 településen iszonyatos jégeső pusztított. Öklömnyi nagyságú jégdarabok tarolták le a tetőket, a veteményeket és tettek kárt a háziállatokban. A katasztrófa után reménykeltőek voltak a folyamatok. A kormányhivatalok azonnal elindultak felmérni a károkat. Ezek a jegyzőkönyvek ott halmozódnak a polgármesteri hivatalok asztalain.
Tisztelt Államtitkár Úr! Azonban azon túl, hogy a kormány vis maiorból önkormányzati épületekre, EMMI-költségvetésből egy darab iskolára és egyházi ingatlanokra általam nem ismert forrásokból akar fordítani, nem történt előrelépés abban, hogy mi lesz azokkal a szerencsétlenekkel, akik nem képesek önerőből rendbe hozni a házukat.
Államtitkár úr, iszonyatos állapotok vannak. Embertelen körülmények között élnek emberek, fóliával beborított háztetők alatt, és nincs reményük. Amikor Pintér miniszter úr pirulás nélkül ejti ki azt a szót, hogy öngondoskodás, akkor nem tudja, hogy ebben a térségben a nincs a van. 20 ezer forint egy főre jutó jövedelemből nem lehet öngondoskodni, nem lehet helyreállítani. És most szeptember 12-e van. Közeleg az ősz, közeleg a tél. Ezekben az emberekben még él a remény, hogy valaki segíteni fog nekik.
Tisztelt Államtitkár Úr! Két dolgot ne tegyen, ne mondja el, hogy a kormány a vis maiorból mennyit fordított önkormányzati ingatlanokra, mert ez a dolga. Ne mondja el azt, hogy nem lehet a jogi környezetet megteremteni a segítségnyújtásra, mert meg lehet. Mint ahogy meg lehetett a nagy árvíz idején Szatmár-Beregben, helyre kellett állítani házakat és helyre lehetett állítani házakat. És kérem, ne mondja, hogy nincs pénz erre. Ha kell, nagyon szívesen megnevezem a forrásokat, amikből az emberek számára meg lehet hozni azt a reményt, hogy talán egy olyan országban élnek, amelyben létezik a szolidaritás, létezik a törődés, létezik az a fajta ország, amiben neki, ha kevés is, de van reménye.
Ezért tehát, államtitkár úr, higgye el nekem, hogy ebben az interpellációban közel sem az a célom, hogy szerezzek három kellemetlen percet önnek. Ha ez lenne a célom, akkor ezt másképpen csinálnám. Egyetlen célom van: megtudni azt, van-e szándék arra, hogy a még mindig fóliával borított, iszonyú körülmények között lévő házakban lesz-e valamiféle segítségnyújtás, lesz-e remény, terveznek-e valamit, és ha igen, hogyan teszik ezt, és mit remélhetnek azok az emberek, akik ebben a térségben laknak. Köszönöm szépen előre is a választ. (Taps az MSZP soraiban.)
