DR. VARGA-DAMM ANDREA
DR. VARGA-DAMM ANDREA
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök úr szavaiból nem lehetett érzékelni, hogy amikor ennek a napirendi pontnak címet adtam, akkor az A és a Rendőr nagybetűkkel került a sorok közé. Azért került nagybetűkkel, mert akiről szeretnék megemlékezni, Bezsenyi Mihály dandártábornok úr 2019. január 25-én hunyt el. Ritka az az ország házában, hogy egy közszolgáról, akár egy rendőrről országgyűlési képviselők haláluk után megemlékezzenek. Nekem ez elemi kötelességem, mert egyrészről óriási drukkerem volt, hogy az életemet, a jogászi életemet egyszer csak az országgyűlési képviselőségben tudjam kibontakoztatni, és a 26 évnyi töretlen barátságunk indokolja, hogy róla, „A Rendőrről” megemlékezzek e Ház falai között.
Önkezével vetett véget életének, mert az elmúlt év őszén olyan súlyos betegséget kapott, amely gyógyíthatatlan volt, amelynek következményeit még rehabilitációval sem lehetett elhárítani, és amely az erős embert megtörte, az erős, dinamikus embert megállította, és nem látott kiutat arra, hogy azt a hivatást, amit ő a legnagyobb szeretettel gyakorolt, folytatni tudja.
Ugyan a szentendrei katonai főiskolán végezte a tanulmányait, így katona lett, szolgálati helye Szombathely volt, de látható volt, hogy ő ezt a statikus munkát nem tudja végezni, mert az ő szelleme, lelke, mozgása igencsak dinamikus volt. Szerencsére módja lett a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál állást kapni 30 évvel ezelőtt, ahol vizsgáló lett, és ahol 1993-ban úgy találkoztunk, hogy ő vizsgált egy csalási ügyet, amelyben én védő voltam. Nagy ritkaság, hogy egy védő és egy rendőr egy ügy során olyan módon megismerje egymást, hogy egy életre szóló barátság keletkezzék belőle.
De miért is volt ez? Mert ő egy különleges rendőr volt. Ő az a rendőr volt, aki gondolkodott, elemzett, figyelt, akinek az volt a fontos, hogy az igazságot kiderítse, és nem az a fontos, hogy leadminisztrálja magát, és túl legyen egy ügyön. Addig rágódott, addig elemzett, amíg egyszer csak az ügyet meg tudta fejteni, és azt tudta mondani, hogy megtaláltam a bűnöst.
Amikor az elmúlt héten, február 12-én a búcsúztatása volt a Fiumei úti köztemetőben, ott volt több száz rendőr. Elképesztő megrendülést láttam kollégái tekintetén, kollégái testbeszédén, és fantasztikus módon búcsúztatták őt közvetlen kollégái is. Elmondták róla, hogy parancsnoknak hívták, de nem azért, mert ő valaha parancsolt, hanem azért, mert őt így tisztelték. A Nemzeti Nyomozó Iroda főigazgatója volt, amelyet teljes mértékben kiérdemelt, és amely szervezet munkálkodása alatt a legnagyobb eredményeket érte el a bűnüldözés során. Elmondták a megemlékezők, hogy nemhogy nem parancsolt soha, hanem csak mindig kért, javasolt, kérdezett, és úgy bánt kollégáival, különösen a fiatalabb kollégáival, mintha saját gyermekei lettek volna. Én magam is rendkívüli módon csodálkoztam, amikor hallottam telefonon beszélni beosztottaival, és olyan érzésem volt, mintha a saját gyermekével beszélne. Nagyon ritka az ilyen.
Úgy éreztem, hogy a parlament falai között örök időkre az országgyűlési jegyzőkönyvekben megmaradhat az, hogy Bezsenyi Mihály dandártábornokot a magyar nép tisztelte, kollégái, akár a terheltek is, szerették és tisztelték, és azért a csodálatos munkáért, amit ő a rendőri szervezetben példaként állított, azt kívánjuk, hogy minden jövőbeni rendőr és mindazok a rendőrök, akik ezt a munkát végzik, az ő nyomán, az ő szellemiségével olyan magas szinten tegyék, amit Bezsenyi Mihály tett. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)
