A Harangod és a Taktaköz. Király Páltól
A Harangod és a Taktaköz.
Király Páltól
Király Páltól
A Sajó legalsó folyásától éjszak és éjszakkelet felé egy részről a Hernád bal partján Meggyaszó vonaláig, más részről a Tisza jobb partján a Hegyalja déli töveiig, az a szabálytalan háromszög alakú széle terűl az Alföldnek, melynek éjszaknyugati nagyobb darabját Harangod vagy harangodi puszta, délkeleti kisebb darabját pedig Taktaköz névvel jelöli a nép ajka. E mintegy huszonhat községet s majdnem háromszor annyi tanyát, pusztát és majort magában foglaló terület különösen szép és érdekes kiegészítő része a nagy síkságnak, mert azon kivűl, hogy szelíd lejtésű emelkedéseivel s főleg a Harangod éjszaki felének fokozatosan magasbodó széles hátú s még sokkal szélesebb alapú hullámvetéseivel küszöbéűl szolgál a belé olvadó szomszéd hegyes vidéknek, 780 négyszög kilométert alig haladó fölszínén két, igen különböző jellemű vidéket tár elénk, melyek közűl a nyílt s magasabb fekvésű Harangod inkább a földmivelésnek és kereskedelmi forgalomnak, a szigetszerű Taktaköz ellenben inkább az állattenyésztésnek nyújt igen alkalmas tért.
A Harangodnak, mely Zemplénmegye déli végét teszi, igen kitűnő könnyű fekete földje van, itt-ott szíkes, éjszaki szélén pedig kövecses (főleg mészköves és mésztuffos) részletekkel; míg a Taktaköznek, mely földrajzi helyzete ellenére Szabolcsmegyéhez tartozik, homokos pásztákkal és dombhátakkal váltakozó szívós fekete agyag a talaja. Amaz a hagyomány szerint onnan vette volna nevét, hogy a török uralom korában a Rákóczyak e vidéknek, mint katonailag is, gazdaságilag is fontos birtokuknak, éber védelmezése czéljából Gesztely, Hernád-Németi, Hídvéd, Kesznyéten és Tisza-Lúcz helységek mellett, melyek fontos hadi pontok voltak s a XVII. századi háborúkban nevezetes szerepet játszottak, erős földvárakat s azok mindegyikébe egy-egy magas őrtornyot emeltettek fából, e tornyokba pedig messzire elhangzó harangokat tétettek, ezekkel adatván jelt a népnek a földvárakba való vonúlásra és hírt az uradalom székhelyére, a szerencsi várba, ha akármely oldalról ellenség látszott közelegni e hódoltságon kivűl eső terület felé. E harangoknak köszönné tehát nevét a Harangod. A fatornyok harangjaikkal együtt réges-régen eltűntek, a földvárak maradványai azonban még majd mindenütt fölismerhetők ma is. A Taktaköz a Taktától, attól a rendkivűl kanyargó és lassú folyócskától vette nevét, mely valaha Tokajon alúl, Tisza-Ladány határában szakadt ki az itt már hírhedt lomhasággal hömpölygő Tiszából, egy éjszak felé tett nagy kanyarodás után, mintegy 40–42 kilométernyivel alább ismét visszatérvén az anyafolyóba, mely szintén számtalan és nagy kanyargással szántotta be alacsony partú medrét az itt útjába eső s rendkivűl csekély lejtésű lapályba. A Tisza rakonczátlan terjengését már régebben gátak közé szorította a vízszabályozás; a Takta ellenben, mely, mióta egykori kiágazása helyét az eliszaposodás, még inkább pedig a szabályozás eltemette, részint saját réti forrásaiból, részint az esőzések és hóolvadás idején erre futó hegyi vizekből, meg az Ond patakból táplálkozik, még folyton szabadon bolyong, s hogy útját gyakran változtatta, világosan bizonyítják azok az egymást érő félhold- vagy patkó-alakú kisebb-nagyobb tavak, melyek sűrű és terjedelmes nádasaikkal pompás tanyákúl szolgálnak a vízi madarak millióinak s egyszersmind valóságos téveteggé teszik e szigetszerű s hosszúdad alakú területet, melyen mindössze hat község mutogatja többé-kevésbé magas tornyát.
Újvilág puszta.
Roskovics Ignácztól
E két terület felszínének alakúlását tekintve, a Taktaköz egészben véve egy csekély emelkedésű földhátnak mondható, mely a széleit szegélyező két folyó felé mind mélyebbre-mélyebbre hanyatlik s közbűl is be-behorpad; a Harangod ellenben egy félre billent lejtős lapot képez, melynek éjszakra és a Hernád mentén eső részei a legmagasabbak, s a Tiszára és Sajóra dűlő részei a legalacsonyabbak és legsíkabbak. De, hogy e lejtősség mennyire nem vetkőzteti ki alföldi jelleméből, eléggé mutatja az, hogy tengerszín fölötti magasságainak végletei (92 és 249 méter) több, mint 40 kilométernyire esnek egymástól.
A tájék képe akármely oldalról nézve igen kies, sőt megkapó. A harangodi puszta középrészeit, melyeken nyugat-keleti irányban egy igen jó országút, s a Hegyalja tövénél ketté ágazó vasút fut keresztűl, mindenfelé árnyas puszták, tanyák és majorok lepik el, mint megannyi góczpontjai a vidéket borító nagy értékű uradalmak- és gazdaságoknak, míg a voltaképi helységek mind a széleken fészkelnek, legsűrűbben az ide hajló alacsony hegyek mellékén s a Hernád és Sajó mentén, legritkábban a Tisza partján. A minden irányban futó egyenes dűlőútakat, valamint az uradalmak tábláit mérföldnyi hosszaságokra elhúzódó ákácz- és topolya-sorok szegélyezik, a folyómenti széleken pedig több helyt hatalmas növésű s terjedelmes tölgy- és nyárfaerdők koszorúzzák. A hol pedig, főleg a Tisza mentén, az erdő elfogy vagy megszakad: beláthatatlan fűzesek rengetege üt tanyát.
A Taktaközön már inkább csak a helységek és tanyák árnyékosak, az útak melléke csak itt-ott fás, de kisebb-nagyobb facsoportok a határokban is több helyütt láthatók, a Tisza partján pedig különösen szép és nagy az Andrássy Manó gróf birtokához tartozó „Szent erdő” (nyár és tölgy), mely Takta-Kenéztől kezdve a Tisza gátjának két oldalán egészen a Takta zsilipes torkolatáig húzódik Lúcz alá. E nagy gonddal ápolt erdő voltaképen nyílt vadaskert: szarvas, őz, vaddisznó, róka, nyúl, fáczán, fürj, fogoly, stb. tenyésznek benne, melyek koronként fényes vadásztársaságot vonzanak e különben vendéget ritkán látó csöndes vidékre. S nem is csoda, ha itt útas ritkán fordúl meg. Mert azon kivűl, hogy az egész Taktaköz meglehetősen félre esik a nagy és jó forgalmi vonalaktól, különben is gyarló útjai az esős évszakokban majdnem járhatatlanok, nyáron pedig sok helyt oly rögösek, hogy csaknem kirázzák az embert a kocsiból.
A szerencsi vár.
Roskovics Ignácztól
A vidék éghajlata általában alföldi ugyan, de időjárása mégis kedvezőbb, mint a nagy síkságé. Három nagyobb és több apró vize, nemkülönben aránylag számos erdeje és faültetvénye jótékonyan hat mind levegőjére, mind termékenységére; e mellett egész éjszaki oldalán védő hegyek sorakoznak, melyeken át csakis egy tágabb útja nyílik az éjszaki légáramlásoknak: az Ond patak völgye Szerencs mellett. A száraz évek száma itt jóval kevesebb, mint a Tisza bal partján, de a telek rendesen szigorúbbak, mint amott.
A lakosság inkább nyelvileg tiszta magyar, mint fajilag. Úgy látszik, szláv elemekkel keveredett; bár egészben véve örömest vallja magát azon honfoglaló magyarok maradékának, kikkel „diadalmas Árpád” Szerencsen tartá a „második állomást”. Különben természeti alkatra nézve szebbek, izmosabbak, sőt szálasabbak is a nyugati, mint a keleti részek lakosai. Ez utóbbiak közt föltűnő, hogy főleg a Taktaközön általában magasabb életkorokat érnek el a nők, mint a férfiak. Igaz ugyan, hogy a 80–90 éves férfi ott sem épen ritkaság, de a nagy többség alig él tovább 50 évnél, míg a 60–70 éves asszonyok száma folyton tetemes. A sötét, vagy sötétbe hajló bőr- és hajszín általában uralkodó, de tiszta barna épen oly gyéren van, mint tiszta szőke. A tiszta kék szem is ritkaság.
Vallásra nézve a lakosság legnagyobb részt református; tiszta római katholikus község csak egy van: a Sajó melletti Girincs, görög-keleti egyházközségek pedig csak Szerencsen és Zomboron vannak. Zsidó szórványosan mindenütt van; legtöbb Zomboron.
A római katholikusok általában a XVII. századbeli ellenreformáczió óta származtak be ide; Girincs épen tiszta tót telep volt, de ma tökéletesen magyar, s legfölebb csak tipusát és némely szokását őrizte meg némileg. Nyelv- és viseletben a hegyaljai magyarsággal egyezik a lakosság. Utóbbi tekintetben legfölebb annyi helyi sajátság vehető itt észre, hogy a református nők inkább a sötét, a többiek ellenben inkább a vörössel élénkített tarka színű ruházatot kedvelik.
A nép általában józan életű, igen munkás, takarékos, tehát vagyonos. Szokásaiban egyszerű. Egyszersmind igen értelmes nemcsak természettől, hanem azért is, mert egyházak és községek mindenütt jó iskolákat tartanak fenn, s így ritkaság még a tanyai lakosok közt is az olyan ember, a ki írni, olvasni becsűletesen nem tudna.
Főfoglalkozása a gazdálkodás és a baromtenyésztés. Ugy ebben, mint amabban ritka jeles példával járnak a nép előtt az egymást érő rendezett, sőt mintagazdaságoknak is fényesen beváló nagybirtokok. Ezek között méltán első helyre tehető a Harkányi családnak több birtoktestből álló tekintélyes uradalma, melynek díszes góczpontja a terjedelmes Újvilág puszta, gyönyörű magaslaton fekvő földszíntes kastélyával s telivér lótenyésztést és nagyszerű tehenészetet űző istállóival. Az ötven holdnyi szép parktól környezett úri lak s a körűlte csoportosúló tiszti és cselédlakások, valamint mindenféle gazdasági épületek egész kis helységet alkotnak. E ritka szép fekvésű s a Harangod szívén át a Taktaközbe is átterjedő uradalomnak Harkány melletti Jajhalom nevű pusztája nagy ló- és baromtenyésztést, taktaközi Rónahát nevű tanyája pedig tetemes dohánytermesztést űz.
Egyik külön nevezetessége ez uradalomnak, hogy e vidéken eddigelé még csak itt szántanak gőzekével. De szintén méltó büszkeségei e vidéknek a gróf Andrássy, Gräfl, báró Vay, báró Prónay, Kóczán, gróf Zichy, gróf Erdődy, gróf Szirmay, Potoczky, Tisza, Patay, Kállay, Zalay és Wagner családok, meg a vallásalapítvány különböző terjedelmű és természetű uradalmai, melyek mind nyújtanak valami kitűnőt a gazdaságnak vagy egyik, vagy másik ágában.
Az állattenyésztés igen tetemes. A Potoczky-féle lótenyésztés (Berzék) versenyez a jajhalmival. A vallásalapítványi uradalmakban (bazsi puszta, Köröm) nagyban űzik a sertéstenyésztést, a Taktaközön pedig főleg a juhtenyésztést. A gazdának főbüszkesége a jó fajú ló és a nagy szarvú ökör, melyért, ha maga nem nevelhet, a tasnádi, debreczeni, nagyváradi, karczagi, túri s még távolabbi vásárokra is szívesen elfárad.
Nem csekély mértékben, bár főleg csak saját használatára, házi ipart is űz e nép. Minden család maga termeszti, fonja és szövi a fehérneműit. A Tisza mellékén s főleg a Taktaközön sokféleképen földolgozzák a fűzesek és nádasok termékeit; különösen nagy becse van a nádnak, melyet nemcsak épületek fedésére, hanem kerítéseknek, juhakloknak és dohánypajtáknak is ügyesen tudnak alkalmazni.
Régebben nevezetes keresetforrás volt a halászat is; ma azonban fontosabb, különösen a Taktaközön, a rákászat, mely nem kevés embernek biztosítja kenyerét. Hát még ha távolabbi piaczokra is ellátogatnának zsákmányukkal!
Ásványokról csak a vidék éjszakibb részein lehet szó, hol a bőven levő mészkőn kivűl igen jó mésztuffot is aknáznak s használnak különösen alapépítményekhez. A mészkőrétegek közt Meggyaszó határában gyönyörű nyírfakövűleteket találnak bőséggel, melyeket azonban nagy törékenységük miatt leginkább csak virágágyak szegélydíszeűl használnak. Meggyaszótól nyugatra a Hernádra dűlő dombsorban, Kis-Dobsza határában ez előtt nehány évvel tetemes kőszénrétegekre akadtak, de a kutatásokból az derűlt ki, hogy a rétegek tartalma még nem eléggé érett a kiaknázásra.
Rákóczy Zsigmond síremléke a szerencsi református templomban.
Roskovics Ignácztól
A vidék helységei közt legnevezetesebb Szerencs város az Ond patak, a vasút és a harangodi országút mellett, nem egészen harmadfél ezer lakossal. Távolról igen tetszős képe van, mert épen azon a vonalon fekszik, a hol a roppant síkság véget ér s a hegyes vidék hirtelen elkezdődik azzal a nem magas, de rohamos emelkedésű (207 méter magas) hegygyel, melyet főalkotó részéről „Köves hegy”-nek, de ép oly gyakran „Árpád hegyé”-nek is nevez a nép, s melynek oldalán szétszórt csoportban kiálló mészkőtuskókról azt regéli a helyi monda, hogy azok egy elátkozott juhásznak a kővé vált juhai. E kép hatását nem kevéssé fokozza az, hogy a ház-sorok egy része lépcsőzetesen van építve a hegy rövid lábára s e ház-sorok különböző pontjairól három torony emelkedik ki. Közel érve azonban kevésbé van okunk a gyönyörködésre, mert bár szilárd s részben csinos épületeket is látunk benne itt-ott; de útczái, az országút mentét kivéve, oly szűkek és girbe-görbék, mintha vaktában épűlt falu volna. Pedig Szerencsnek ezer évre visszanyúló s fölötte érdekes múltja van. Béla királyunk névtelen jegyzője és a folyton élő hagyomány szerint itt tartotta második nagy pihenőjét a honfoglaló Árpád, kinek vezéri sátra a „Köves hegy” tetején állott. Aztán, mielőtt innen tovább vonúlt volna seregével, itt mindjárt megajándékozta Ond (Und) vezértársát az Ond völgyével, Ed és Edömér kun vezéreket pedig „Zerench”-csel és vidékével. Később a tatárok dúltak ezen a vidéken is, mikor a környék lakosságának egy része a Takta lakatlan nádasai közé menekűlt, hol aztán többen meg is telepedtek. Majd a Monok nemzetség birtokába, attól pedig ajándékúl a benczés szerzet kezébe kerűlt a helység, melyben az ajándékozó a kegyelt szerzet számára kolostort is épített. Ezt a kolostort 1556-ban Némethy Ferencz elfoglalta s várrá alakította. Innen magyarázzák némelyek, hogy Szerencs vára, mely részben ma is áll és lakható állapotban van, nem a szomszédos hegyen, hanem a hegy alatti síkon épűlt. 1587-ben Rudolf király e várat és a hozzá tartozó harangodi pusztát Rákóczy Zsigmond egri kapitánynak adván zálogba, Rákóczy Zsigmond Szerencset választá temetkező helyévé, a gót izlésben épűlt református templom alá készíttetvén sírboltját. E sírboltot, mely a templomban épen fölötte álló kőkoporsó alakú síremlékkel együtt ma is megvan, 1644-ben az idegen hadak földúlták. E márvány síremlék fedő lapjára a Rákóczy család czímere, s egyik hosszanti oldalára magyar, másikra pedig azonos tartalmú latin emlékvers van írva. A magyar vers betű szerinti másolatban ez:
„Itt fekszik Rakocy Sigmond, Az iambor felőle iót mond,
Magyar Országnak támasza, Vala Czyaszarvnk tanachya.
Szendreő czyvdálta ereiét, Egher kariat, nagy elméiét,
Erdely szerette oltalmát, Az Teörök félte Hatalmát.
My honnyvnkban lakó népek, Ohaytyvk minth igaz hivek,
Sirassad edes Attyadot, Megh holt Rakocy Sigmondot.”
Magyar Országnak támasza, Vala Czyaszarvnk tanachya.
Szendreő czyvdálta ereiét, Egher kariat, nagy elméiét,
Erdely szerette oltalmát, Az Teörök félte Hatalmát.
My honnyvnkban lakó népek, Ohaytyvk minth igaz hivek,
Sirassad edes Attyadot, Megh holt Rakocy Sigmondot.”
A szerencsi református templom.
Roskovics Ignácztól
1605 márczius 31-én Bocskay István és pártja országgyűlést tartott itt, melyen ápril 17-dikén Bocskay egyhangúlag „Magyar-, Erdély-, Moldva- és Oláhország fejedelmévé s a székelyek grófjává” kiáltatott. A török uralom korában fontos hely volt Szerencs, mint a török portyázások ellen védő erősség; de azután egészen elveszté történelmi jelentőségét; élénkebben csak az 1848–49-diki fegyverzörgés zavarta meg benne a békés polgári foglalkozást. Ma mint járási hivatalok székhelye és mint vasúti állomás jelentékeny, mit még bizonyára tetemesen fokozand az a nagy czukorgyár, melyen (a város és a vasúti állomás között) épen közelebb végezték a befejező munkálatokat. Hajdan jeles szőlői az egész Hegyalját fenyegető phylloxera miatt ma az enyészet révén vannak, mi a nép jóllétén már eddig is olyan csorbát ejtett, hogy sok kisgazda odahagyván előbbi foglalkozását, napszámosnak szegődött a vasúthoz s úgy tartja fenn magát és családját.
Szerencstől éjszakra Ond, keletre pedig Zombor csinos és nagy helységet találjuk. Itt ágazik el a miskolcz–tokaji vasút S.-A.-Ujhely felé. Zombor szomszédjában (délre) terűl a Taktaköz, melynek ide legközelebb eső falva, Pthrügy, mint kő- és bronzkori tárgyak lelőhelye nevezetes a régészek előtt. Ugy ez, valamint a többi taktaközi helység is hovatovább csinosabb alakot ölt, mivel a nép a régi vályogházak helyett kőalappal s gyakran cseréptetővel építkezik. A régibb eredetű földesúri házak közűl említésre méltók: Csobajon a Patayak kastélya, meg a Balogh Zoltán-féle udvarház; Bájon a Patay-féle régi kastély, melyben a nagyobb termek falai szentírásbeli mondatokkal vannak beírva, bizonyságaúl a régi birtokosok vallásos buzgóságának; Tardoson a Rhédey-féle kastély, stb.
Szerencstől délnyugatra a Takta jobb partján előbb a sugár tornyú Szadát, odább pedig Harkány falut találjuk, melyet csak a múlt század elején alapítottak szerencsi telepesek, kiknek 1715-ben Illésházy Miklós és Rákóczy Julianna (Aspremontné) adtak korlátozott szabadalmat, hogy itt az eddigi Takta-Harkány nevű praediumot faluvá alakítsák s lakosokkal betelepítsék. Ma Harkány tetemes nagyságú, igen termékeny határú helység, s középpontja a Harkányi-féle uradalomnak. Innen szintén délnyugatra terűl a vasút nyugati oldalán a gazdag Bazs puszta, melynek „puszta templom” nevű romja ma is mutatja, hogy itt valaha falu volt. Bazson alúl van a Tisza partján Lúcz csinos és nagy falu vasúti állomással. Itt van egyik főkikötője a tiszai tutajozásnak, honnan igen nagy vidék látja el magát különösen épületfával. A falun alúl a Tisza egy nagy szigetet alkot, melyet hatalmas növésű nyárfaerdő borít. Határában, valamint a Harangodon több helyütt mesterséges halmok, úgy nevezett „testhalmok” láthatók, melyek némelyikét még a tatárdúlás idejéből származtatják. Ugyancsak e határban van egy Vadvizes nevű puszta egy völgyteknőben, melynek mondai elnevezése „tatár jászol”, ez szolgálván étető vagy itató helyűl a tatár seregek sorba állított lovainak. Lúcz környékén a Lúczon alúl legszebb, mert legegyenletesebb a teljesen vízszíntes síkká lapúlt Harangod, melyre épen Lúczról tekint a legmagasabb sugár torony. Alább délre a Sajó torkolatánál Kesznyéten, a kanyargó Sajó mellett fölebb Girincs s a Hernádnak a Sajóba ömlésénél Köröm helységek tűnnek föl. Girincsről csinos templomán és egész rózsaerdőre néző díszes kastélyán kivűl említésre méltó, hogy a mellette hátasodó „Körömi fensík”-on fejeztetett be (1707 május 31) a Rákóczy-féle országgyűlés, mivel a szomszédos Ónodot, hol e gyűlés megnyittatott, az árvíz elöntötte. E fensíknak két szomszédos dombját ma is Rákóczy és Bercsényi dombjaink nevezi a nép, mivel a hagyomány szerint e két főúr sátrai azokon állottak. Körömnek pedig az a szomorú nevezetessége, hogy a vele szomszédos Mohi pusztán 1242-ben vívott iszonyú csata alkalmával ez a hely volt a Batu khán tatárserege hátvédő tartalékának az állomása.
A Hernád mentén fekvő helységek közűl legjelentékenyebbek Hídvég, Bőcs, Berzék, Hernád-Németi és különösen a csinos Gesztely, mert Miskolcz felől itt halad át a Hernád hídja segélyével az országút a Harangodra, melynek tehát Gesztely az igazi kapuja s hogy milyen fontos kapuja, láttuk 1849-ben, mikor Görgey itt tartotta föl az utána nyomúló orosz haderőt, hogy magának Tokajnál a Tiszán való átkelést biztosítsa. Innen éjszakra, több kisebb falun, tanyán és pusztán túl Meggyaszóra, a Harangod legfelső s majdnem legnépesebb helységébe jutunk, melynek sok csinos háza közűl kiemelkedő magas tornyú régi református temploma a környékbeli templomok egyik legkiválóbb példánya. Van e bor- és búzatermesztő helységnek egy régi várromja is, a falun kivűl pedig egy újabb keletű s díszes parktól környezett emeletes kastélya (a Gräfl-féle „György-tanya”), melynek kiváló izléssel tervezett és berendezett termei az épület bejárata mellé befalazott márvány emléktábla aranybetűs följegyzése szerint 1881 őszén, a hadgyakorlatok alkalmából, Ő Felségét, a királyt s négy más főherczeg között Rudolf királyfit tisztelték vendégűl.
Itt már a hegyek világába olvad át az Alföld.
Mezei munkás
Vágó Páltól
