A síkság csúszómászói és kétéltűi.
A síkság csúszómászói és kétéltűi.
A csúszómászóknak és kétéltűeknek fajokban való szegénységét egyes alakoknak egyedekben való nagy száma pótolja faunánkban. Ha az örvös-sikló, a vízi- meg a gyepi-béka már a hegyes vidéken is közönséges, sőt mindennapos jelenség, számuk megezerszereződik a monarchiának mocsáros lapályain. Igen találó a „Békás-szigetek” elnevezés a déli vidéken a Duna ágai között fekvő rétségekre, melyeken valóban egy talpalatnyi föld sincs békák nélkül, s úgy látszik, „mintha lába kelne valamennyi rögnek”, mikor a békák megriadnak. Nem tekintve az említett két fajnak színezetében és rajzaiban mutatkozó sokféle eltérését, eddig még nem bizonyosodott be, vajjon e myriádnyi béka között ott van-e a Discoglossus pictus, ez az érdekes délvidéki alak, melyről néhány évvel ezelőtt gyanították, hogy a szerémségi mocsarakban, Jakova mellett is tartózkodik. A leveli béka (Hyla arborea) is rengeteg mennyiségben népesíti a déli mocsáros és szárazföldi erdőket, még pedig gyakran barnás vagy barnásszürke alapszínben. A vörös hasú unka (Bombinator igneus) kivételével, mely mindenütt igen közönséges, a monarchiában különben honos többi unka és varasbéka az egyedek számára nézve aránylag hátra marad, sőt egyesek teljesen hiányoznak is. A Bécs környékén elég gyakori fokhagymaszagú földi unka (Pelobates fuscus) egyes lapályos vidékeken, melyek bizonyára még nincsenek e tekintetben jól átkutatva, csak egyesével található; a nádi varasbékára (Bufo calamita) nézve pedig általában csak kevés lakóhely van ez ideig biztosan megállapítva, habár elterjedése igen széles körű. A lapályok némely, de épen nem valamennyi erdejében, elég gyakori a foltos szalamandra (Salamandra maculosa); sok pocsolyában honos a tarajos- meg a pettyes gőte (Triton cristatus és Tr. taeniatus), de egyikök sem jellemző alak. – Jobban képviselvék a csúszómászók, nevezetesen a gyíkok. Itt honos egy 10–11 centiméter hosszú, kiválóan délkeleti faj, a pannóniai gyík (Ablepharus pannonicus), mely különösen a budai hegyek lejtőin lép fel nagyobb számban s a Balaton vidékéről is ismeretes; a délmagyarországi dombos vidéken azonban eddig még nem találták. Az ugyancsak délkeleti „seltopusik” (Pseudopus Pallassii) szorosan véve nem tartozik ugyan a síkföldi faunához, mégis itt emlékezünk meg róla; monarchiánkban való elterjedésére nézve nem szorítkozik csupán Istriára, Dalmácziára, Boszniára sat., hanem előfordúl Bécs környékén (Purkersdorf), Déli-Stiriában a Pachern-hegységben, Bukovinában és valószinűleg Magyarországon is, de ez ideig nem méltatták kellő figyelemre. A törékeny gyík (Anguis fragilis) mindenütt honos. Az igazi gyíkokat a lapályokon, nevezetesen a Duna meredek lejtőin és a száraz erdőkben három igen elterjedt faj (Lacerta agilis, viridis és muralis) képviseli. Hogy a Lacerta muralis a Mura völgyének is sajátja, sőt helyenként gyakoribb, mint a Lacerta agilis, még kevéssé látszik ismeretesnek. – Az egész síkságon többféle változatban lakó örvös siklóhoz (Tropidonotus natrix), a síma-síklóhoz (Coronella austriaca) és a barna-siklóhoz (Coluber Aesculapii), melynek érdekes albino példányai is ismeretesek, és a koczkás siklóhoz (Tropidonotus tesselatus) hozzájárúl még a magyarországi, nevezetesen a szerémségi síkokon egy keleti alak, a harmadfél méter hosszúra növő káspi sikló (Coluber caspius), mely a zöldesbarna siklónak (Zamenis viridiflavus) fajváltozata. Föl kellene még említenünk az Elaphis cervone nevű kígyót, ha Mehádia környékén való előfordulása bebizonyosodna. A mérges kigyóknak csak egy képviselőjük van a síkságon: a keresztes vipera, mely azonban itt igen ritka.
Monarchiánk négy tekenősbéka-faja közűl a Duna, Dráva, Tisza és Száva vidékének majdnem valamennyi állóvizében megtaláljuk a mocsári teknősbékát (Emys europaea) sokszor elég nagy mennyiségben s két állandó változatban. Csehországban nem ismeretes; de meglehet, hogy a Morva és a Thaya mocsáros lapályain egyes példányokban előfordúl; az ausztriai tartományok déli részén, nevezetesen Zára vidékén és a Narenta mocsaraiban ismét gyakori. A Dalmácziában, Herczegovinában stb. ugyancsak gyakori koczkás teknősbéka (Testudo graeca) a Duna lapályaira Orsovánál és Mehádiánál az Allion tövében lép, a hol számos és jóval nagyobb példányokban található, melyeken, hátpánczéljok alakjában, némi eltérés is mutatkozik. Az Emys caspica a mi területünkön csak Dalmácziából ismeretes.
