Mezőgazdaság Görczben és Gradiskában. Bolle Jánostól
Mezőgazdaság Görczben és Gradiskában.
Bolle Jánostól
Bolle Jánostól
Őszi kép Görcz vidékéről.
Charlemont Húgótól
Görcz és Gradiska grófság mindamellett, hogy terjedelme hoszszában tíz földrajzi mérföld, talaj-alakúlásában és mezőgazdasági állapotaiban rendkivűl nagy változatosságot mutat. Éjszak felől a Juli-Alpeseknek örök hó borította csúcsától, a Triglavtól kezdve le az Adria partszegélyeig annyira különböző a talaj és az éghajlat, hogy a tenyészetben a havasi növényzettől az olajfáig és az örökzöld növényekig a Földközi tenger övéhez tartozó növényvilágnak minden közbűlső változata föltalálható.
A görczi Alpes-vidék a Juli-Alpesek hegytömegéhez tartozik s általában dolomit-kőzetből áll. A 2.000 méter magas és meredek oldalú hegygerinczek kopárak, részben görgetegkővel fedvék, mely néha benyúlik a völgy fenekéig s azt is elborítja. Ez, valamint az erdőknek meggondolatlan letarolása, a termő talaj alámosása, a koronkénti hógörgeteges viharok, a meredek hegyoldalak, mindez összevéve nemcsak magas havasi jellegűvé, hanem mezőgazdaságilag terméketlenné és szegénynyé is teszi e vidéket. Csak a flitschi medencze tágúl ki aránylag széles síksággá s enged meg a kavicsos talajon is némileg jutalmazó mívelést. A földmívelés leginkább csak burgonya, némi tengeri és köles termesztésére szorítkozik s csak a helységek szomszédságában, meg a hegység tövében elszórtan terűlő dűlőkön űzetik. A gyér lakosságnak a marhatenyésztés a legelők soványsága miatt csak szűkes életmódot biztosít. A szarvasmarha az éghajlat zordonsága s a hegyvidék meredek volta miatt kevés. Annál több az apróbb házi állat, nevezetesen a birka, melynek tenyésztése legfontosabb kereseti ága e hálátlan talajjal küzködő lakosságnak. Ezenfölűl még nehány ezer kecske teszi egymásnak, meg a zergéknek a sziklaomladékok közt gyéren növő füvet vitássá.
Ily körűlmények között megérthető, hogy a görczi Alpes-vidék lakossága akármily munkás, akármily megelégedő s bármennyire ragaszkodik is a hazai röghöz, az esztendőnek csak nehány hónapja alatt talál hazájában elegendő élelmet. A mint a tél bekövetkezik, nagy része künn keres munkát és foglalkozást. Tavaszkor aztán megint ki-ki haza tér, hogy megmívelje kicsi darab földjét, legeltesse birka- és kecskenyáját, lekaszálja a hegylejtőkön a ritkás füvet s lehordja a völgybe.
Az alpesi vidékhez csatlakozik az Alpesalji előhegyvidék.Voltaképi völgyek, leszámítva az Isonzo-medenczének Karfreittól Tolmeinig terjedő kitágúlását, itt nincsenek. E vidék sajátosságai folyók nélkűli s köves talajukkal a Karszthoz igen hasonló fensíkok. Legterjedelmesebb ezek között az átlag 1.000 méter magasságú tarnovani erdő fensíkja. Az éghajlat itt enyhébb, a talaj termékenyebb és jutalmazóbb, mint fönt az alpesi vidéken. A földbirtokok itt is, ott is aprók. A földmívelés módja csaknem azonos. Canale, Tolmein és Kirchheim vidékén a gyümölcstermesztés emelkedett bizonyos jelentőségre s ezért az almakivitel tetemes. A serényen űzött méhészet is említést érdemel. E vidék jóllétének legfőbb forrása egyébiránt a marhatenyésztés, mert a mezőgazdaságilag használt 22.000 hektárnyi földterűletből 17.000 hektár réti föld.
Szőlők, eperfák és fák közötti ültetvények a görczi síkon tavaszszal.
Charlemont Húgótól
Az alpesi előhegyekről a síkságra való átmenetet az Isonzón inneni és túli dombvidék alkotja, és pedig e folyó jobb partján a Collio név alatt ismert vidék, a balon pedig a Wippach-völgy halmai. A homokkőből és könnyen elmálló eocén márgából álló talajt termékeny földréteg borítja, melynek, hozzávéve még a különösen kedvező éghajlatot, e dombvidék kitűnő gyümölcs- és szőlőtermő hírét köszönheti.
A Collióban a telepes-rendszer az uralkodó, míg a Wippach-völgy alsó részén nagyobbára kisebb földmívesek közt oszlik meg a földbirtok. Az Ausztria déli vidékein tenyésző gazdasági növényeknek minden faja szépen díszlik itt, nevezetesen tengeri is. Az első helyet azonban a szőlő- és gyümölcstermesztés foglalja el. A szőlők jobbára ronchi-knak nevezett terraszokra vannak ültetve s csaknem 500 hektárt foglalnak el. Az itt termett bor általában fehér s Ausztria déli részének java boraihoz tartozik. A Collióban szűrt bor ribolla név alatt az osztrák birodalom határain túl is ismeretes. Nem csekély az a jövedelem sem, melyet a gyümölcstermesztés hajt. Az e vidékről Ausztria éjszaki tájaira, Német- és Oroszországba szállított gyümölcs és kereskedelemben egyszerűen „görczi gyümölcs” nevet visel. A korai gyümölcs, kivált a fölötte ízletes cseresznye, tavaszszal különösen élénk kivitelnek örvend. Hasonlókép a csont- és lágymagú gyümölcsnek, továbbá a fügének és csemege-szőlőnek is nagy a kelete. A régi, buja gesztenyeligetek is bőven szolgáltatják a közönséges és fínom gesztenyét a kivitel számára. Végűl még a főzeléknövény is, nevezetesen a spárga, valamint a korán virágzó kerti növények, mint az ibolya, babér- és cseresznyebabérlomb (Laurus cerasus) nagyban szállíttatik. A Colliónak különös aszalványa a prunella, vagyis a lehámozott, magvától megtisztított s aztán napon szárított szilva. De más csont- és lágymagú gyümölcsöt, úgy szintén fügét is aszalással tesznek állandóbb és szállításra alkalmasabb kereskedelmi czikké. Ezt az aszalványt, melynek mindenfelé jó híre van, nemcsak Európa éjszakibb vidékeire szállítják bőven, hanem Éjszak-Amerikába is, és így az különösen a szegényebb lakosság jövedelmének egyik említésre méltó forrása.
A Karszt vidéke, ez átlag 300 méter magas köves síkság iránt, mely szelíd hajlással húzódik a tartomány délkeleti határától a tengerig, hol meredek partokban szakad meg, a természet nagyon mostoha volt. Télen az uralkodó bóra-viharok miatt az éghajlat rendkivűl zord; nyáron pedig a talaj szárazsága által még inkább fokozott hőség úgy a növény- és állatvilágra, mint az emberre nézve szinte tűrhetetlen. A sivár pusztát nem szeldeli üdítő vízfolyás és a gyér esővizet úgy nyeli el a szakadékos talaj, mint a szivacs. Kezdetleges módon épűlt vízmedenczék és tócsák csak szűken fogják föl az állat és ember számára szükséges vizet. A talajból a végtelen kőtörmelékek közűl minden felől hatalmas sziklák merednek ki, nagy tar halmok dombosodnak föl, melyek közt itt-ott szél ellen védett tölcsér-, vagy medenczealakú bemélyedések, úgy nevezett dolinák vannak. Ezeknek a feneke vastartalmú vörhenyes földdel van borítva, melyet a karszti paraszt fáradhatatlan kitartással munkál meg. Egyebütt is a mívelésre csak kevéssé is alkalmas minden parányi darab földet kőből rakott kerítéssel vesznek körűl. Ezeknek a kőkerítéseknek a bórától védett oldalán szőlővenyige, vagy nehány gyümölcsfa kapaszkodik. Sőt magukban álló alacsony venyige-sorok is ellent tudnak még állani a szeleknek és rosz időjárásnak, közöttük pedig búza ereszt kalászt, vagy hajdina, répa és burgonya tenyészik. Voltaképi réti föld itt természetesen nem található. A ritka fű, mely a kövek közűl előbúvik, a csekély marhaállomány táplálására csak szűkecskén elég. E sovány táplálékkal egyezőleg törpe fajtájú a marha is.
A st.-floriani dombos vidék Görcz területén.
Charlemont Húgótól
A Karsztnak ez a jellemképe azonban nem általános. Vannak régi folyók medrére mutató völgyszerű mélyűletek, melyeket a föld alatti mély barlangszövevénybe sülyedt folyóvíz vájt s melyek meglehetősen mély termőréteggel borítva, meghozzák a munka jutalmát. Egyes helységek, mint Tomaj, Dutovle, Skofije s még nehány más, várak gyanánt emelkednek ki kellemes zöldjükkel a kőtengerből. Ugyanezt mondhatni Duino környékéről és az Adria meredek partjairól is, hol az olajfa, myrthus, kövi tölgy és sok más örökzöld bokor enyhe éghajlatról s a talaj termékenységéről tanúskodik.
A Karszt sajátságos talajalakúlásai természetesen nem engedik az intenziv földmívelést. Az elaprózott dirib-darab földek kisbirtokosok tulajdonai. A mező terményei körűlbelűl ugyanazok itt is, mint a dombvidéken. A termés a karszti paraszt táplálására korántsem volna elég, ha a szőlőmívelés nem biztosítaná legfőbb jövedelmét. A terran-bor piaczon nagyon keresett árúczikk. Szerencsétlenségre a filloxera már a görczi Karszt szélső keleti határán is komolyan veszélyezteti a szőlőmívelést.
A görczi síkföldön belűl, mely a halomvidék s a Karszt meredélyeinek aljától egész a tengerig terjed, meg szokás különböztetni Monfalcone vidékét a tulajdonképi úgy nevezett görczi Friaultól, mely utóbb ismét Felső- és Alsó-Friaulra oszlik. Illetőleg külön választják a görczi síkföldet a tenger fölé 10 méternyinél magasabbra nem emelkedő „le Basse”-nak nevezett mély síktól. Ez utóbbi és az Adriai tenger között tágas ívben egy mocsaras lagunavidék terűl, mely, ha csak a rizstermesztést s nehány mocsári növény haszonvételét nem tekintjük, teljesen terméketlen.
A görczi síkság éghajlata a közeli tenger s az Alpesek nyúlványai által az éjszaki szelektől védett fekvése miatt fölötte enyhe és a délvidék csaknem valamennyi terményének kedvező. A mívelésre alkalmas talajnak több mint három ötödrésze, vagyis 27.712 hektár szőlős szántóföld, a többi rét, legelő és szőlőskert. A dombvidéktől le a tengerig olyan a görczi síkság, mint egy beláthatatlan terjedelmű s meglepően szép és jól mívelt tagosított birtok. A nyár-, juhar-, cseresznye- és más fákra kapaszkodó magas tőkéjű szőlő-venyigék egyenes sorokban, mint valami ünnepi fűzérek nyúlnak egyik fától a másikra át, nehéz fürtöket rejtve a zöld lombozat alatt. Minden két ilyen szőlősor között 10, 20 és több méter szélességű, szederfáktól körített hosszú táblákon a szántóföld szokott használati módjai láthatók: tavaszszal búza, ennek learatása után a cinquantino-tengeri, mely az utolsó nyári két hónap alatt megérik s így második termést ad. Erre, miután a föld télen át ugaron hevert, következik a kukoricza, mely a búza mellett e síkságnak főterménye s a friauli köznépnek csaknem egyedűli tápláléka. A kukoriczatörés után többnyire búza, karórépa és takarmány következik. A különböző gabnanemek mellett legfőbb terménye e síkságnak a bor, az ismert friauli vörös.
A görczi grófságon kivűl Ausztriában egyebütt sehol sem honos s itt is csak Aquileja alatt és Monfalcona körűl nehány évtized óta űzött mívelési ág a rizstermesztés, melynek itt az öntözés könnyűsége rendkivűl kedvez. A talajt e czélra gondosan elegyengetik s apró tagokra osztják, melyek gátak által vannak egymástól elválasztva s öntöző csatornákkal keresztűl szeldelve. Ezek az úgy nevezett állandó rizsföldek. Miután tavaszszal a földet könnyedén megmunkálták, némi vizet eresztenek rá s aztán a rizsmagot belevetik. Nyárszakán rendszeresen ismétlik a víz alá borítást és pedig úgy, hogy a víz állandóan elfödi a földet nehány centiméternyire. Idején való gyomlálással tisztítják a burjántól, aztán szeptember havában az öntözést abban hagyják s a már érett termést munkásasszonyokkal learattatják. A görczi rizsföldeknek 600 hektárra terjedő mocsaras területén egy-egy hektáron 20–30 hektoliter rizs terem.
Rizsföldek és rizsmalom Aquileja mellett.
Charlemont Húgótól
Rizsaratás Aquileja mellett.
Charlemont Húgótól
Voltaképi marhatenyésztést a síkságon nem űznek. A szarvasmarha, mely itt nagy, erős termetű és világos színű, csak igás állatnak használtatik mezőgazdasági czélokra. A sertéstenyésztés nem egészen jelentéktelen. Nagy, erős csontú belföldi fajtát tenyésztenek. Tekintélyes tényezője a házi kis gazdaságnak a baromfitartás. Tojást idegenbe is szállítanak. Igen fontos és jövedelmes kereseti ág úgy a síkföldi, mint a dombvidéki gazdára nézve a selyemtermelés, mely föllendűlését Mária Terézia áldásos uralkodásának köszönheti. Nincs jelenleg olyan paraszt ház, melynek május hó folyamán minden nélkülözhető helyisége ne a selyemhernyó-tenyésztésnek szolgálna. A selyemtermelés évi jövedelme az egész tartományban egy vagy másfél millióra rúg. Ennek mintegy négy ötödrésze a síkföldre esik.
Selyemhernyó-tenyésztés Monastero mellett.
Charlemont Húgótól
Míg a hegyvidéken, a Karszton és a Wippach-völgyben a földbirtok nagyon el van aprózva s a kis gazdák tulajdonában van, addig a tartomány közepén és az alföldön nagyobb területű, sőt itt-ott nagybirtok-jellegű, s telepesek és bérlők mívelik. A síkföldön uralkodó telepes-rendszer olyan bérleti szerződésen alapúl, melynek értelmében egy-egy földmíves családnak évről-évre fele haszonra annyi darab földet engednek át, a mennyit a keze munkájával meg bir mívelni, vagyis mintegy hat hektárt. A telepes azon fölűl lakóházat, istállót és pajtát is kap. A még ezen kivűl divatozó bérleti rendszernél a bérlő, tekintet nélkűl arra, miféle gazdasági ágat űz a bérlett birtokon, egy-egy hektár után mintegy három hektoliter búzát, aztán a selyemből és borból való jövedelmének egy bizonyos részét, azon kivűl baromfit, tojást és korai gyümölcsöt ad a tulajdonosnak haszonbér gyanánt. Réti földnél pénzre megy az alku. A Collióban s általában mindenütt, a hol a bortermesztés az első, bortermésének két harmadát, gyümölcstermésének felét fizeti a telepes, de búzát nem ad. A haszonbéri szerződés évről-évre hallgatagon megújíttatik s megesik, hogy némely parasztcsalád több nemzedéken át ugyanazt a földet míveli. Állandó telepesek híján némely földbirtokos különösen a mély síkföldön arra kényszerűl, hogy földjei egy részét napszámosok („sottani”) által míveltesse.
Görczi gyümölcsök.
Charlemont Húgótól
A közlekedés könnyűsége következtében a belföldi termelésre nehezedő verseny, rosz aratások, szőlőbetegségek, a selyemhernyóknál előfordúló pusztító járványok s más nemű bajok, ezek között a munkaerőnek a gyarmatokba való kivándorlás miatt bekövetkezett megapadása, fölötte megcsökkentették a földbirtok jövedelmét. Így történt aztán, hogy ez az áldott vidék, mely megérdemelné, hogy Ausztria kertjének neveztessék, a gazdasági válság megakadályozására az állami és tartományi kormányzat segítségére szorúlt. Új közlekedési útak létesűltek, a mocsaras alföldek egy része kiszáríttatott; a csatornákat, melyek régóta elhanyagolt állapotukban maláriával mételyezték meg a levegőt, kitisztították, a lakosságnak egészséges és olcsó kenyérrel ellátása czéljából falusi sütőkemenczék állíttattak; így indítottak háborút a szegény nép pusztító betegsége, a pellagra ellen, mely az elégtelen és rosz táplálkozástól támadt. A görczi cs. kir. gazdasági egyesűlet, a legrégibb ilynemű egyesűletek egyike Ausztriában, szintén hozzájárúlt a mezőgazdasági állapotok javításához részint önerejéből, részint állami segélyek kieszközlésével.
A kormány, hogy a hernyóbetegség következtében nehány év óta fölötte aláhanyatlott selyemtermelést fölsegítse, 1869-ben a tartomány székhelyén, Görczben, kisérleti állomást állíttatott, mely sikeresen foglalkozik a hernyóbetegségek s gyógyításmódjok tanúlmányozásával, de a bortermesztés terén is gyakorolja jótékony hatását. Ez egyesűlet tevékenységének köszönhető, hogy a selyemtermelés újra tetemesen föllendűlt s az uralkodó hernyóbetegségek ellen is sikeres a küzdelem. A tartományi kormány sem fukarkodott a mezőgazdaság fölsegítésére hozott áldozatokban. Nevezetesen állított egy földmíves iskolát, melynek tannyelve olasz és szlovén.
