Háziipar és iparművészet. Zurunić Tódortól, fordította Katona Lajos.
Háziipar és iparművészet.
Zurunić Tódortól, fordította Katona Lajos.
Zurunić Tódortól, fordította Katona Lajos.
Mosztári rézmíves.
Ottenfeld Rudolftól
A bosznia-herczegovinai háziipar és iparművészet mai alakjában alig másfél évtizednyi időre terjedő újjászületési mozgalom eredménye. Már a tartomány megszállása előtt több évtizeden át a házi- és a műipar a teljes elzüllés útján volt, s midőn a tartomány megbékéltetése után már fegyvertelen idegenek is járhattak-kelhettek benne és a vásárnegyedekben boszniai különlegességeket kerestek, csak vajmi kevés ilyesfélét találhattak, a miből alig lehetett volna a házi- és a műiparnak egykori nagy fejlettségét következtetni. Livnbi szivarszopókák és szép újabb meg régibb, de többnyire értéktelen hímzett kendők (jagluk), ez volt jóformán mindaz, a mit az idegen e „vad országból” emlékűl magával vihetett. Csak a kik jobban ismerték Bosznia és Herczegovina műveltségtörténetét, tudták, hogy itt rejtettebb kincseket kell kutatni, s keresvén, találtak is oly ipari termékeket, a melyek ugyan mindjárt a legelső tekintetre elárúlják keleti voltukat, de e mellett sajátszerű, a többi keleti országokéitól különböző vonásokat is mutatnak.
A boszniai házi- és műipar fejlődésének a történetét ma még nem igen ismerjük. Csak annyit tudunk, hogy az ország dús és hatalmas emberei valaha sokat adtak arra, ha a belföldi jelesb mesterek legszebb műveit a sajátjukká tehették, hogy továbbá egyes művészi ügyességű munkásnők az előkelő hölgyek pártfogásában állottak, s hogy a mívesek alkotó kedve és műérzéke mindenfelől támogatásban és biztatásban részesűlt. Az ezen időből fönmaradt tárgyak művészi tekintetben valósággal tökéleteseknek is mondhatók. A míg béke és jóllét honolt az országban: a különféle művészibb ízlést és ügyességet kivánó mesterségek is szépen virágzottak. A hosszan tartó belháborúk és zavargások s a velük járó mind kedvezőtlenebb vagyoni állapot mellett azonban a művészibb iparágak mestereinek száma lassanként egyre alább-alább szállott, s végűl már csak a legkezdetlegesebb használati eszközök készítésére sülyedt le a hajdan oly virágzó műipar; ekkor már az egykori szép díszítésnek és a helyes alakításnak csak egyes, elvétve mutatkozó nyomai sejttették a régi, tökéletesebb ízlést, másrészt pedig a rosz anyagra pazarolt szép alakok, avagy ezeknek esetlen járúlékokkal való elegyítése árúlta el a teljes hanyatlást.
Bosznia és Herczegovina már a byzanczi birodalom fönnállása idején belejutott a keleti művészet hatásának körébe. Azonban a Ragusával és Velenczével való élénk kereskedelem folytán az olasz hatás sem maradt el. E két tényezőből az iparművészet és a háziipar terén sajátszerű önálló jelleg fejlődött ki, melyet bosnyák-keletinek lehet nevezni.
Boszniai agyagipari tárgyak.
Charlemont Húgótól
A tartományoknak az osztrák-magyar monarchia kormányzata alá kerűlte után egészen megváltoztak az állapotok. A monarchia közös vámterűletébe való bevonatásuk útján e tartományok élénk kereskedelmi összeköttetésbe jutottak a szomszéd országokkal. Bármily örvendetes volt is azonban ez a csereforgalom közgazdasági szempontból, másrészt mégis azzal a kárral járt, hogy olcsó használati tárgyaknak könnyű szerrel való beözönlése folytán mind jobban háttérbe szorúlnak s utóbb előreláthatólag teljesen el is pusztúlnak a belföldi műipar készítményei, a mely jelenség az összes keleti országokban bekövetkezett, ahol az európai ipar termékei hirtelen elárasztották a piaczot. Így tehát mind művészeti szempontból, mind pedig az ország anyagi érdekében is szükséges volt a helybeli műipar-ágak föntartására és lehető fölélesztésére törekedni. Kállay Benjámin közös pénzügyminiszter elévűlhetetlen érdemeűl jegyzendő föl, hogy azonnal, a mint Bosznia és Herczegovina ügyeinek legfőbb vezetését kezébe vette, a közgazdaságnak ezen ágára is kiváló figyelmet fordított. Annak tudatában, hogy e téren való szakadatlan és tervszerű munkásság rövid idő alatt is szép eredményt szűlhet, de egyúttal azt is nagyon jól tudván, hogy az ilyen igyekezet magánvállalkozás részéről sem kellő kitartásra, sem kivánatos szakértelemre nem igen számíthat, a miniszter szükségesnek ítélte, hogy az ügyet maga az állam vegye kezébe.
A belföldi műipari jártasság meglévő nyomainak föntartása és fejlesztése érdekében a tartományi kormány részéről foganatosított intézkedéseknél két szempont volt irányadó. Először is arra kellett törekedni, hogy lehetőleg teljes eredeti tisztaságukban ismét életre keljenek a régi bosnyák-keleti iparművészeti technikának hagyomány útján még fönmaradt legszebb alakzatai; másrészt pedig arra is, hogy az efféle munkák hovatovább az európai műveltségi életnek mind több használati, vagy legalább fényűzési tárgyára alkalmaztassanak, mivel csak ily úton lehet a készítmények értékesítését biztosítani.
Szőnyegek és hímzések.
Bernt Rudolftól
Fémipari tárgyak.
Charlemont Húgótól
E czél elérésére mindenek előtt föl kellett kutatni a tartományban még élő jelesb mestereket. A kormány megbízásából tehát bejárta Boszniát legelőbb Szentgyörgyi Ottó és utóbb a bécsi osztrák múzeum iparművészeti iskolájának ismert igazgatója, Storck József udvari tanácsos. Megtekintették először is egyes mesterek meglévő, de vajmi gyéren található készítményeit, továbbá különféle tárgyakat rendeltek meg egyes régibb hagyományok szerint dolgozó mestereknél, a kik csak szegénységük miatt hagyták abba mesterségüket, s ez úton gyűjtötték egybe azt az anyagot, a mely a további eljárás megindítására szükséges volt. Nem hagyhatjuk megemlítetlenűl, hogy a szép hívatásától elmebaja következtében, sajnos, időnek előtte elvont Szentgyörgyi kutatásai voltak e téren úttörők, a ki kimondhatatlan fáradtsággal és lankadatlan buzgalommal keresgélt a sok ócska lim-lom között s abból a régi iparművészet legszebb alakzatait és legjellemzőbb díszítő elemeit tudta kihalászni. Az előkészítő tárgyi tanúlmányok az ipar következő ágaira terjedtek: 1. fába, 2. érczbe való berakó munka; 3. trébelés és vésés; 4. szőnyegszövés; 5. hímzés.
A fába való berakó munkát (incrustatio), mely kivált fínomságával és az eredeti díszítményeknek rendkivűl gazdag készletével tűnt ki, az említett fölélesztési törekvések idején még elég nagy számú hozzáértő mester űzte a tartományban. Háromféle változata volt állandó gyakorlatban, a melyhez az egyes mesterek is hagyományos szívóssággal ragaszkodtak: egy rendkivűl fínom díszítményű, aztán egy erősebb vonalakkal és egyszerűbb díszítménynyel dolgozó, s végűl egy harmadik, melynél a két előbbi mód elegyűlt. Azon városok szerint, a melyekben e három különböző módnak legkiválóbb mesterei laktak, az egyiket szerajevóinak, a másikat fočainak, a harmadikat livnói munkának nevezték.
Már kevésbbé kedvezően állott az aczélba való berakó munkák dolga. Ez az iparművészeti eljárás Boszniában legkivált a fegyverek díszítésében érte el művészi tökéletességét, de lassanként hanyatlásnak indúlt. Ez iparágnak csak egyetlen egy valódi művészét sikerűlt találni Fočában, az öreg Letić Musztafát, a ki azonban a mesterségét már abbahagyva, kis gazdasága mívelésére adta magát. Mikor most fölszólították, hogy vegye újra kezébe apró kalapácsát és az ezüst drótot, egyre azt hajtogatta, hogy az ő mesterségének már elmúlt az ideje. Csak nagy fáradsággal és aránylag nem csekély pénzáldozattal lehetett rávenni az öreg Letićet, hogy mindössze két tanítványt megtanítson a mesterségére. De alig egy esztendeig taníthatta őket, mert a halál elszólította műhelyéből. Hanem mégis csak ő tartotta életben a boszniai műipar ez ágának a régi hagyományát.
A trébelés és a véső munkák Boszniában régóta otthonosak. Minthogy ezek egyrészt a mindennapi használati tárgyakra alkalmaztattak, volt is mindig ez iparágnak számos képviselője a tartományban. Hanyatlása tehát legjobban megmutatta, hogy Boszniában mennyire alább szállott a régi jómód s azzal együtt mekkorát sülyedt a műízlés is. Jóllehet számos család művelte hajdan ez iparágat apáról-fiúra szálló örökségként, mégis, mikor a kormány a fölélesztésére irányúló munkát megkezdte, nem akadt csak egyetlenegy mester sem, a ki a hajdani szép tárgyakhoz mérhetőt tudott volna alkotni.
A kormány szerajevói iparművészeti műhelye.
Révész Imrétől
A szőnyegszövés, mint a háziipar egyik ága, valaha kiváló jelességű volt Boszniában. A szőnyeg tudvalevőleg fő alkotórésze a keleti ember lakása berendezésének; természetes tehát, hogy Boszniában is a legnagyobb gondot fordították ennek a fontos czikknek a gyártására. Azonban az általános gazdasági hanyatlás ezt az iparágat sem hagyta érintetlenűl, és a XIX. század második felének a kezdetétől fogva már mind ritkábbak lettek az ezen ipari jóféle munkák. Csak a legolcsóbb gyapjút kezdték földolgozni, és a gyári anilin-festékek kiszorították a régi jó házi festékeket.
Hímzőmunkával Bosznia összes asszonynépe mindenha foglalkozott úgy a gazdagok háremében, mint a szegény paraszt kunyhójában. Ámde még ezek a munkák is, melyek egykori virágkorukban olyan tökéletesek valának, hogy a nyugat-európai hímzésekkel bátran mérkőzhettek, az általános hanyatlás idején szintén elsilányúltak. Hasonlóképen majdnem teljesen megszűnt a fínomabb vászonneműek (bez) szövése is.
Az említett iparművészeti ágak újra fölélesztése az országos kormány részéről akként történt, hogy eleintén a legjobb munkásokat alkalmazták tanítókúl a kormánysegélylyel támogatott műhelyekben s egyes ifjakat osztottak be melléjük tanítványokúl. A mondott műhelyeket fölszerelték a kellő munkaeszközökkel és szerszámokkal s a mestereknek a földolgozandó anyagot is ingyen adták. A műhelyekben készűlt munkákat a kincstár magához váltván, egyelőre a piacz keresletének kipuhatolására használta föl, a mire a monarchiában és a külföldön tartott kiállítások szolgáltak legjobb alkalmakúl. Rövid időközökben követték egymást ez alkalmak a budapesti, zágrábi, temesvári, trieszti és bécsi, karlsruhei, párisi és brüsszeli kiállításokon, a hol mindenütt közszemlére rakták ki a boszniai és herczegovinai házi- és műipar legjava termékeit. Az első nagyobb szabású ilyen bemutatás az 1890. évi bécsi mezőgazdasági és erdészeti kiállításon történt.
Hogy már most a belföldi műipar-ágak továbbfejlesztésére biztos alap legyen nyerhető, kötelességükké tétetett az említett kiállításon alkalmazott kormányi megbizottaknak, hogy a kiállítás látogatóinak minden, bármikép elleshető óhajtásait gondosan följegyezzék s azokról illetékes helyen jelentést tegyenek. A kiállítás végével e sorok írója általános zárójelentést terjesztett be, a melyben hivatkozván arra, hogy a kiállított tárgyak a szakértő körök osztatlan tetszését megnyerték, hogy továbbá a közönség érdeklődését is örvendetes módon fölkeltették és a vásárló kedv irántuk napról-napra fokozódott, azt indítványozta, hogy immár a megindított mozgalom szélesebb alapon szerveztessék. Ennek a szerajevói országos iparművészeti műhely megalapítása lett az eredménye, mely berakó fa- és fémmunkák, trébelő-, véső-, szerelő- és aranyozó-munkák számára van berendezve. Ez az országos fő műhely benlakással egybekötött iparművészeti iskola, melynek következő a szervezete: A feje egy igazgató, a ki az egész intézet művészeti és rendtartási ügyeinek a vezetője. Minden szakcsoport egy-egy mester, mint tanító, vezetése alatt áll, a kihez megfelelő számú segéd és tanúló van beosztva. A munkaidő tíz óra és ugyanezen idő szolgál a tanításra is, úgy, hogy nyolcz óra a gyakorlati, kettő pedig az elméleti oktatásra jut. Az oktatás tárgyai: olvasás, írás, számolás, vallástan és rajzolás, melyre a legnagyobb gondot fordítják. A benlakás kedvezményében csak szegény sorsú tanúlók részesűlnek. A délebédet úgy a mesterek, mint a segédek és tanulók az intézetben kapják ingyen. Négy évi tanúlási idő után a tanúlók elméleti és gyakorlati vizsgálatot tesznek, a melynek sikeres kiállása alapján segédekké lépnek elő. Az intézetet elhagyó segédek, a kik önálló műhelyet óhajtanak nyitni, a kormánytól ajándékúl kapják e czélra a kellő munkaeszközöket. A személyzet havonként kapja a fizetését, mely a mestereknél 45–65 forint, a segédeknél 15–30 forint; a tanúlók pedig havi 3–12 forint segélyben részesűlnek. Ezenkivűl a mesterek a műhelyből kikerűlt munkák tényleges értékének 4 százalékát kapják jutalékúl. A szerajevói iparművészeti iskolában ez idő szerint a faberakó munkák műhelyében 1 mester, 6 segéd, 6 tanúló, az aczél- és bronzberakó munkák műhelyében 1 mester, 4 segéd és 9 tanúló, a véső-munkák műhelyében 1 mester, 3 segéd és 7 tanúló, a réz-trébelő műhelyben 1 mester, 2 segéd és 7 tanúló, s a szerelő műhelyben 1 mester, 4 segéd és 4 tanúló van.
A szerajevói tanműhely fölállítása miatt azonban nem szűnt meg a Šundurika Risto fočai és Mamič Antal livnói famunka-műhelye, a melyek továbbra is a kormány számlájára dolgoznak, az utóbbi azonban egyúttal a saját kezére és egyenesen a kereskedelem számára is.
A szerajevói szőnyegszövő-műhely.
Révész Imrétől
Mint az említett iparművészeti ágakban, hasonlóképen történt a szervezés a szőnyegszövés fejlesztése érdekében is. Csakhogy ebben az ágban az általános európai piacz nagy versenyére való figyelemmel a legmesszebb menő és körűltekintő óvatosságra volt szükség. Itt tehát nem is terjeszkedett ki a szervezés az egész országra, hanem legelőbb csak Szerajevóban alapított a kormány egy műhelyt, melynek egyrészt az a föladata, hogy a régi jó mintákhoz való visszatérés, az országban lelhető legjobb gyapjú fölhasználása és jó minőségű festőanyagok alkalmazása útján kifogástalan czikkeket gyártson, egyúttal pedig külföldi finom anyag fölhasználásával a belföldi szövő-munkásnők kiváló ügyességének arra is alkalmat adjon, hogy a nyugat-európai kényesebb kivánalmakat kielégítő árúkat is juttassanak piaczra; de másrészt arról is gondoskodjék, hogy ezen czikkek számára lehetőleg az országon kivűl is hódítson piaczokat. A boszniai szőnyegek értékét leginkább keleti jellegük adja meg. Hogy ezen Boszniában immár jóformán elhalványúlt jelleget a legbiztosabban és elég gyorsan föl lehessen eleveníteni, legczélszerűbbnek látszott e művészet hazájába, a távol Keletre, nevezetesen Perzsiába menni érte vissza. Így tehát egy perzsa festőt szerződtettek e czélra, a ki nemcsak a régi remek mintáknak eredeti tisztaságukban való visszaállításával, hanem újabb, szintén hamisítatlan keleti minták tervezésével is foglalkozik. Több, mint négy esztendővel ezelőtt a görcsölést is bevitték e műhelybe s ebben is kitűnő eredményeket értek el. Legújabban gobelineket is szőnek. A fínomabb vászonnemű (bez) szövésének föllendítése, valamint a himzés fejlesztése akként történik, hogy a kormány által állított ügynökség az egyes munkásnőknek szövőszéket oszt ki s egyúttal az anyagot is előlegezi nekik.
A szőnyeg- és vászonszövéssel, valamint a himzéssel foglalkozó munkásnők száma ez idő szerint a következőképen oszlik meg az egyes ágak között: 1. Szőnyegszövés és görcsölés: a) a szerajevói műhelyben 112 munkásnő dolgozik 48 szövőszékén, 2 előkészítő és 7 gombolyító munkásnő segédkezése mellett; b) a műhelyen kivűl pedig Szerajevóban 10 munkásnő 5 szövőszéken; c) Kreševóban 78 munkásnő 39 szövőszéken, összesen tehát 209 munkásnő 92 szövőszéken. 2. Vászonszövés és himzés: a) a szerajevói műhelyben 32 himző és 5 szővő munkásnő, b) műhelyen kivűl Szerajevóbam 56 himző és 30 szövő munkásnő, c) Travnikban 24 himző és 16 szövőmunkásnő, összesen tehát 112 himző és 51 szövő munkásnő. 1898-ban a bécsi jubileumi kiállításon szintén bemutatásra kerűltek a boszniai és herczegovinai házi- és műipar újabb haladását feltűntető eredmények.
