A rómaiak kora.
A rómaiak kora.
Aquincum tájéka.
Dörre Tivadartól
Budapest területén az építésnek legrégibb emlékei a római uralom idejéből valók. Ezek Aquincumnak az utóbbi évtized alatt részben fölásott romjai. De nem a római katonák voltak e vidék legrégibb lakói. A város környékén talált bronz és réz kardok, balták, vésők, tűk, karpereczek, egyéb eszközök és azoknak öntésénél használt öntő-minták arról tanúskodnak, hogy a rómaiak ide jövetele előtt e tájon és az egész Dunán túli vidéken oly nép lakott, a mely meg sem közelítette ugyan a római műveltséget, de a polgárosúltságnak már bizonyos fokán állott, a műveltség iránti hajlam már ki volt fejlődve benne és mindenek fölött békés természetű volt. A nép polgárosúltságának bizonyítékai a városok, melyek mellett a hódító letelepedett, megtartva nevüket. A nyelvtudomány e városok neveiből bebizonyítá, hogy a Magyarország Dunán túli részén lakott nép a kelta törzshöz tartozott. A mai Ó-Buda helyén feküdt kelta városnak Ak-ink volt a neve. Ebből lett aztán Aquincum.
Pannóniát Kr. e. 34-ben Augusztus kezdé meghódítani. Azon túl őt és utódait kétszáz éven át állandóan foglalkoztatta e vállalkozás. Trajanus Pannonia nagyobb biztonságáért Kr. u. 100-tól 107-ig két nagy hadjáratban meghódítá Dáciát. Ekkor keletkezett a birodalom új határa, melyet a Duna mentén Bécstől Eszékig húzódott római erődítmények, állandó táborok és kisebb katonai állomások hosszú lánczolata védett. Valószínű, hogy szintén ebbe az időbe esik Aquincum első római megtelepítése. Csakis ekkor vált fontossá e hely, mint a Kelet, illetőleg Dácia és a Nyugat közötti közlekedésnek csaknem elkerűlhetetlen állomása. Kr. u. 107-től kezdve Alsó- és Felső-Pannóniát különböztetik meg. Ptolomaeus 140 körűl említi először Aquincumot Alsó-Pannonia városai között. Ekkor még csak castrum volt. Hadrianus 138-ban municipiummá tevé, s valószínű, hogy a legio II. adjutrix e császár uralkodása alatt helyeztetett ide. Marcus Aurelius idejében (161–180) már nevezetes római telep volt, mert az útak mérföldhoszszát a jelző kövek, mint középponttól, ismét számítják. Septimius Severus (193–211) colonia rangjára emelte. Ez időtől fogva a város Colonia Septimia Aquincum; az itt állomásozó legio pedig legio II. Severiana. II. Valentinianust 383-ban Aquincumban kiálták ki császárrá a legiók. Nem sokára azután a népvándorlás viharai elsöpörték a római birodalmat, Aquincum pusztúlásnak indúlt, még a neve is feledékenységbe merűlt.
Aquincum hézagosan ismert történetének e nehány adata egyszersmind megjelöli az építészeti tevékenységnek itteni főbb mozzanatait is. A második század elején a megerősített állandó tábor körűl a veteránusoknak és a legiót kisérő markotányosoknak hamarosan összetákolt bódéi, a canabák állottak. A harmadik század elején, midőn Aquincum colonia rangjára emeltetett és a telep ősi lakói a canabák jövevényeivel összeolvadtak, megkezdődött a római hódítással együtt járó építkezés, a mely sehol sem volt a nagyszerűség híján. Templomok, forum, bazilika, palaestra, színház, amphitheatrum, vízvezeték, fürdők és kényelmesebb lakóházak épültek. A mindenütt polgárosító római katonaság és kisérete ez alkotásainak romjai másfél ezer év múltával kiemelik Aquincum nevét a feledésből, világot vetnek arra a szerepre, melyet e város a világbirodalom történetében játszott és érdekes adalékot szolgáltatnak Róma provinciális építészetének megismeréséhez.
A rómaiaknak a művészetek közűl az építészetre volt kiváló hajlamuk. Közhasznú nyilvános épületeik korszakot alkotnak az építészet és az emberiség történetében. A kényelmes elrendezést, a szerkezet tökéletességét tartja szem előtt és általán a hatás nagyszerűségére törekszik; e mellett a díszítő formák szép kimunkálására kevesebb gondot fordít. Mielőtt az itteni maradványokat megtekintenők, a fönti általános jellemvonáson kivűl arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a III. század elején az aquincumi nagyobb arányú építkezés idejében, a római építészet már túl volt a virágzás korán. Számba veendő az is, hogy ez a város nem oly szerencsétlenűl pusztúlt el, mint a campaniai városok. Ezeket a Vezuv lávája és hamuja úgy temette el, hogy több mint másfél ezer év mulva egész valójukban kerűltek napvilágra. Aquincum lakói a hunok és avarok elől menekűltek. Aztán az idő és az emberek végezték pusztító munkájokat, s csak az maradt meg, a mi a föld gyomrába temetkezett. Tehát előre tudjuk, hogy Aquincumban nem lesz alkalmunk a római építés nagyszerűségét csodálni; a romok között csakis szerényebb épületek alapjait találjuk.
Az aquincumi amphitheatrum.
Dörre Tivadartól
Legelőször Ó-Budán a Flórián-téren 1778-ban véletlenségből bukkantak rá egy római épület maradványára, mely valamely fürdőnek egyik oldalán félkörű fülkével biró része, bizonyosan tepidariuma lehetett. Trachytból faragott, részint téglákkal épített oszlopocskákon nyugodott a padozat s az alatta levő üregben közlekedő meleg levegő fűté a helyiséget. A rómaiak úgy hívták, hogy hypocaustum. 1820-ban pedig Ó-Buda délnyugati sarkán az úgy nevezett Királyhalmon pinczeásás közben akadtak egy körűlbelűl öles vastagságú kő falra. Ez állítólag a theatrum maradványa lenne. Mind a két helyen a házak álltak útjában a további kutatásnak. Az Ó-Budával átellenben elterűlő szigeten, a hajógyár területén, 1851-ben és 1852-ben szintén épület nyomaira akadtak. További kutatásokból kétségtelenűl kiderűlt, hogy ez az épület nagyobb terjedelmű fürdő volt. E körűlmény, nemkülönben az, hogy a Duna ágának medrében is találtak falmaradványokat, arra enged következtetni, hogy a sziget csak a római kor után lett szigetté, az előtt összefüggött a szárazzal. A mai Ó-Buda és az ezzel szomszédos szigeten levő hajógyár helyén tehát egykor város állott és számos római fölírat bizonysága szerint ez volt Aquincum. Éjszakra, mintegy négyezer méter távolságban, a lőpormalom környékén bugyogó meleg forrásokból látták el a város fürdőit vízzel. A vezetéknek, e jellemző római építménynek nagy részét elhordták építő anyagúl; pilléreinek maradványai formátlan kő-tömegekként állnak hosszú sorban; egyiken-másikon még meglátszik a boltívek kezdete, melyen a vízvezető vályú nyugodott.
A pillérek nyomán haladva, Ó-Budától mintegy háromezer méternyi távolságban a terület egyenetlen fölszíne, de még inkább az országúttól balra emelkedő Csigadomb már régebben felköltötte a figyelmet. A domb oldalából kilátszottak valami épületmaradványok, de azokat nem kutatták. Utóbb a főváros hatósága elhatározván a terület fölásatását, a munka 1880-ik év őszén megkezdetett, s azóta évenként egy-két hónapon át folytatják. A fölásott romok négy külön álló nagy csoportra oszthatók. Az egyik csoport az országútnak a nyugati, a másik három a keleti oldalán és egészen mellette terűl el.
Az országút nyugati oldalán vannak az állandó tábor romjai. Eddig csak nyugati falának két sarka van fölásva, tehát épen annyi, a mennyiből következtethetjük, hogy hoszsza mintegy 500 méter lehetett. Tőszomszédságában, a Csigadomb alól, egy amphitheatrumnak részint koczkakőből, részint pedig szabálytalanúl egymás mellé illesztett terméskőből épűlt vastag alapfalai kerűltek napvilágra. Ezek hű képet nyújtanak az építmény kiterjedéséről, általános elrendezéséről, s arról, hogy a külső körfalat miként erősítették meg külső és belső támasztó falakkal. A belső falon megtaláljuk az arenára nyíló, szám szerint hat ketrecz nyomát is. Ezekben tartották a vadállatokat. Mint minden amphitheatrum elrendezése, úgy ezé is ellypsis-alakú. Kelet-nyugati irányú hosszanti tengelye 86.45, éjszak-déli irányú rövidebb tengelye 76.54 méter; az arena hoszsza a keleti kaputól a nyugatiig 53.36, szélessége 45.54 méter; a nézőtér (cavea) öve mintegy 7 méter széles. Tehát hosszaságra nézve az eddig megmért 36 amphitheatrum sorozatában a 14-dik, szélességre nézve a 15-dik és térfogatra nézve szintén a 15-dik helyen áll. A hosszanti tengelynek mindkét végén dongaboltozatú kapu szolgált bejáratúl az arenába és a nézőtérre. Az arenában lelt födélcserepek töredékei arra mutatnak, hogy az amphitheatrumnak födele lehetett. A romok közt talált művészi gond nélkül faragott s ülőhelyekűl szolgált kövek némelyikén ott olvasható a tulajdonos neve is. Az épület felső részét mind elhordták, a törmelékek közt nem akadt építészeti részlet, s így e rom művészeti tekintetben egészen néma. Egyébként is az e fajta szerényebb építmények közé tartozhatott, a mennyiben a nézőtér, szélessége után itélve, alig lehetett 9 méternél magasabb.
Az országút másik felén és vele párvonalosan nyílik egy útcza. Elég jó karban van; itt-ott még láthatók az útczaburkolat mészkő-lapjai is. Mintegy 5 méter széles és bal felén csatorna fut végig. Az útcza jobb felén állott a palaestra. Romjainak egy részét az országút födi el, azért az épület egész kiterjedését nem ismerjük, de egykori elrendezése elég világosan kivehető. Az épület négyszögű és födetlen udvarát mind a négy oldalon oszlopos folyosó övezte. Az útcza felőli folyosó mintegy 30 méter hosszú és 6 méter széles. Ennek padozata alatt légfűtés volt berendezve. A meleg levegőt az épület déli oldala közelében lévő négyszögű kemenczéből vezették, melynek egyik sarka szintén kiásatott. A déli fal négyszögű kiszökései a folyosó oszlopainak helyét jelölik. Az éjszaki oldalon levő helyiségek arra mutatnak, hogy itt volt a bejárat. Egy egyszerű tagozatú és gyöngysorral díszített pillérfőn, nehány pillérlábon és párkány töredékein kivűl egyéb építészeti részlet nem maradt fönn. Ez útcza másik oldalán a palaestrával átellenben szintén nyilvános épület, valószínűleg födött oszlopos csarnok állott. Hoszsza 23, szélessége 20 méter. A helyszínén talált két attikai-jón oszlopláb és három párkánytöredék e csarnokot művészileg legjelentékenyebbé teszik az eddig kiásott épületek között.
Egy szélesebb útcza, mely az előbbit épszögben szeli, a romok második csoportját elválasztja az elsőtől. Két nyilvános épület maradványai teszik e csoportot. Az innenső épület közfürdő volt. Elrendezése világosan felismerhető az épen maradt alapépítményen. Több kisebb és nagyobb helyiségből állott a fürdő és három kemencze fűtötte. Nyugat felől volt a bejárat (A); a balra fekvő kis helyiség (B) a kapus szobája lehetett; a bejárat az előterembe (C) vezet; e mellett volt a tulajdonképeni vetkező, apodyterium (D); ebből nyílt a frigidarium (E), melynek nyugat felőli fülkéjében volt a hideg vizet tartalmazó medencze, s azon kivűl kelet felől is csatlakozott hozzá egy kisebb helyiség (F); ezután következett a tepidarium (G), mely két részből, meg egy fülkéből állott és egy kemencze (a) fűtötte, ezután pedig a caldarium (H), melynek déli oldalán levő kisebb fülkéjétől jobbra is, balra is volt egy-egy kemencze (b, c); végűl a laconicum (I). Az apodyteriumnak piskota-alakú téglákból rakott mozaik padozata teljes épségében kerűlt elő, utóbb azonban elhordták és a Rudas-fürdő egy helyiségét padlózták ki vele. A fürdő meleg helyiségeit az ismert módon a padozat alatt meleg levegővel fűtötték; a padozatot tartó oszlopocskák részben megvannak a helyszínén.
A fürdőtől dél felé egy hosszúkás négyszögű tér van, melynek a közepén levő négyszögű alapépítményen talán valami szobor talapzata állott. Mindjárt mellette volt a szintén hosszúkás négyszögű piacz, melyet oszlopos folyosó övezett s ez alatt voltak boltok. A piacz közepét kör alakú, kisebb oszlopos épület díszíté. Helyét alapfal jelöli. E csoport nyugati oldalán az útczát végig boltok szegélyezték.
Valamivel távolabb, a harmadik csoportban, az oda vezető szűkebb útczától délre fölismerjük egy másik fürdő maradványait, mely az előbbinél kisebb ugyan, de nem kétséges, hogy szintén közfürdő volt. Elrendezése elüt az előbbiétől. Egy nagyobb medencze (natatio) körűl csoportosúlnak a többi helyiségek. A vetkőző helyiségnek elég épen maradt mozaik padozata két birkozó athletát és az előttük guggoló mestert ábrázolja. A maeander-szalaggal kerített képet egy pálma, három vakaró kés, egy olajtartó edény és egy lámpa egészíti ki. A fürdőt két oldalt egy nagy lakóház fogta közbe. Ennek alaprajzát is világosan kitűntetik a maradványok. A háznak a déli végiben volt saját külön fürdője. A szűk útcza másik oldalán egy szerény ház romjait látjuk. E mellett éjszakra állott Mythras temploma. Aquincum eddig ismert valamennyi épülete közt ez van legépebb állapotban. Hoszsza 15,3, szélessége a falakkal együtt 7.75 méter. Magasabban fekvő ajtajához lépcsők vezettek. Két előcsarnoka volt; a cella középső része mélyebb. A második előcsarnokban Hermes mészkőből faragott szobrocskájának törzse (24 centiméter) és feje találtatott. A cella bal sarkában a helyszínén Mythras petrogenitusnak a sziklatömegből kiemelkedő domborművű alakja állott. A jobb oldali sarokban hasonló bálvány lehetett. E romoktól valamivel távolabb egy harmadik fürdő ásatott föl. Ez a két előbbinél kisebb, elrendezése is elüt mind a kettőtől, de megvannak benne a római fürdők szokásos helyiségei és a padozat alatti fűtés.
Egyik aquincumi közfürdő romjai.
Dörre Tivadartól
A római építésnek mennyi és milyen emlékét rejti még itt a föld színe, vajjon a kiásott épületek Aquincumnak építészetileg legkiválóbb, vagy csak alsóbb rendű építményei voltak-e? E kérdésekre még hozzávetőleg sem lehet válaszolni. Ha ezek volnának Aquincum legkiválóbb épületei, azt kellene mondanunk, hogy e város a III. századbeli római építészetnek alacsony szívonalán állott. Az bizonyosnak látszik, hogy Aquincum két külön és egymástól távolabb fekvő városrészből állott; az egyiknek maradványai Ó-Buda házai alatt rejlenek, a másik pedig a tábortól keletre terűl el. Az eddig kiásott romokból azonban nem lehet sem az egész városnak, sem a tábor melletti résznek nagyságát meghatározni, még kevésbbé lehet a lakosság számának megállapítására valamely kulcsot találni. Az kétségtelen, hogy e vidék még sokáig háládatos helye lesz az ásatásoknak, s a kutatásra fordított fáradságot busásan meg fogja jutalmazni.
