Bevezetés. Jókai Mórtól
Bevezetés.
Jókai Mórtól
Jókai Mórtól
Budapest a Hármashatárhegyről nézve.
Dörre Tivadartól
Még 1848-ban egy nagy magyar államférfi azt mondotta, hogy „Budapest nem Magyarország, mint a hogy Páris Francziaország”. Azóta annyit haladt a kor, hogy most már mindenki azt mondja, hogy „Budapest Magyarország szíve”. Hogyan lett azzá? hogy emelkedett föl? azt ez a kötet törekszik előadni.
Minden hazafiúi dicsekedés, minden ábrándozó öntúlbecsülés nélkűl elmondhatjuk, hogy Budapest a jelenben Magyarországnak valóságos fővárosa, mely egyfelől rohamos növekedésével hatalmas vonzerőt gyakorol az egész országra; míg másfelől a nemzeti, közművelődési, kereskedelmi, közlekedési góczpontot képezi, melyből az egyesűlt törekvés az egész országra ismét szétárad. A kik három évtized óta szemmel látó tanúi e főváros fejlődésének, meggyőződhettek, hogy e nagy átalakúlás nem mesterségesen előidézett tünemény, hanem az ország közérdekének, az alkotmányos, a közgazdasági, kereskedelmi és közmívelődési tényezők találkozásából természetesen támadó eredmény.
Harmincz évvel ez előtt Pest városát még a Rákos homokpusztája borítá el porfellegeivel; most e pusztákat már útczasorok, kertek, ligetek tartják bekötve. S a budai hegyeken, hol az előtt alig volt élet, most pompás nyaralók sorai mellett fut el a fogaskerekű vasút s nagyszerű vízvezeték ontja vízsugarait az üde kertekre; a mi harmincz évvel ez előtt még mind a költő ábrándjának látszott csupán.
Az idegent, a ki Budapestet először látja, meglepi e kettős város helyzeti szépsége, a büszke magaslaton álló budai várlak, az Alföld határtalan síkjára áttekintő Gellérthegy, a kettős palotasor a hatalmas Duna két partján; melyeket három álló híd köt össze, középütt a lánczhíd, a hídépítés e monumentális remeke, a regényes fekvésű Margitsziget, a folyamot szeldelő gőzösök raja. A füstölgő gyárkémények messziről hirdetik, hogy a főváros kifejlett iparral bír, s a rakpartokon nyüzsgő munkásmozgalom, hogy itt virágzó kereskedés van. Különösen elragadó képet mutat Budapest, ha esti órákban a lánczhídról nézzük, midőn a két part kettős lámpássorai a két távoli híd lámpáival egybefolyva, s a Duna sötét tükrében megkétszereződve, azt a csalódást idézik elő, mintha az egész egy tengeröböl volna. A Svábhegy keleti lankáiról nézve pedig a legfestőibb panoráma tárúl elénk; a hegy alatt az ikerváros, melyet a kék Duna választ ketté, kiemelkedő dómjával, zöld ligetövével s változatos alakú budai hegyeivel, túl rajta a végtelen láthatárig egy arany tenger: a kalászos róna népes helységek zöld szigeteivel; a horizon felét a hevesi Mátra s a váczi hegyek kéklő előfokai zárják el, míg a déli része az éggel látszik összefolyni.
S ha az utazó nem sajnálja az idejét, talál följegyzésre méltó intézeteket, nemes ízlésű építkezést, múzeumokat, művészetek csarnokait, színházakat, képtárakat, állami palotákat, közgazdasági, egészségügyi intézeteket, nehány nevezetes templomot, melyek között a nagyszerű új bazilika magasan emeli ki a háztengerből messze ragyogó kupoláját.
S ha az idegen huzamosb időt fordít Budapest megismerésére, megtalálja benne a nemzeti közélet, a kulturális előre törekvés tényezőit és alkotásait s minden téren a komoly haladás meggyőző bizonyítékait.
Budapest harmincz év alatt gazdag várossá lett és magyarrá. E két állítást fényesen igazolja egy számadat: Magyarország fővárosa a nemzeti művelődés főfő eszközeire, az iskolákra ez idő alatt mintegy harmincz millió forintot fordított. De a mellett, hogy nemzeti jellegét kifejtette a város, az európai művelődésben is igyekezett kellő lépést tartani.
Budapest a Gellérthegyről nézve.
Rauscher Lajostól
Minket azonban, kik az alatt, míg a főváros megifjúlt, benne megvénültünk, kiket az előrehaladás sodra magával ragad, nem a jelen, hanem a jövendő Budapest képe kecsegtet. Az a kép, mely már kilépett az álmok ködéből, mely alakot öltve közelít felénk, melynek le van téve az alapja, mely már emelkedik ki a földből – a legközelebbi évtizedek Budapestje.
A midőn elkészűl az új királyi várpalota Budán, s Mátyás királynak restaurált temploma, szemközt vele a Duna túlsó partján az új parlamentház, – fenn a Gellérthegy ormán vagy a magyar Pantheon vagy a csillagvizsgáló, – köztéreinken a monumentális szobrok, melyek még csak készülőben vannak; – a midőn a Károly-kaszárnya helyén fölépűl az új díszes városháza, s az Új-épület helyét betölti az új kereskedelmi városrész; – a midőn az ország hatalmát hirdető paloták között megjelen a primási székesház is; – a midőn a puszta vásártéreken fölemelkednek az árúcsarnokok; – a midőn öt álló híd fogja összekötni a város két részét; – a midőn villamos vasút fogja közel hozni a fővároshoz a budai rengeteg őserdőt; – a midőn az általános vízvezeték szökőkútjai fognak locsogni kristálytiszta vízzel a város térein; – a midőn a villammal világított útczák éjjente is nappali fényben fognak tündökölni; – a midőn mind e paloták és templomok kivűl és belűl a magyar művészet remekeit fogják megörökíteni; – a midőn a Vaskapu áttörése után tengeri hajók árbóczerdeje fog a fővárosi kikötőkben pompázni; – a midőn az is mind elkészűl, a mi a szem gyönyörködtetésére nem számít: az egész város csatorna-művezete; – és a midőn Budapest ipara és kereskedelme valósággal Magyarország gazdasági életének önmagából termett, önmagát kielégítő tényezőjévé izmosodik föl; – és végűl a midőn Budapest is olyan olcsóvá és megélhetésre alkalmassá fog válni, a minő Páris, a „kicsiny urak” számára: – akkor el fogja mondhatni a jövő kor ivadéka (s ez a kor nincs messze), hogy „Budapest Magyarország”.
