Buda és Pest az 1241-diki katasztrófa előtt.
Buda és Pest az 1241-diki katasztrófa előtt.
Van ugyan itt-ott említés a XII. század második fele előtt is városunkról legendában, krónikában és oklevelekben, de ezek mind nem egykorú iratok és így kétesek. Ezeket akár elfogadnók, akár elvetnők, okát kellene adnunk, a mi tudós értekezésekre vezetne, s ez itt nem volna helyén. Csak egy kétségbevonhatatlan adatot említünk 1046-ból. A kereszténység eltörlésére támadt lázadásban a pesti hegy (később Gellért-hegy) alatt szenvedett martyrhalált az olasz származású Gellért püspök. Pestnél volt az országos rév, hova ekkor I. Endre király Lengyelországból jőve igyekezett.
Soká tartott, míg Buda és Pest középkori értelemben vett valódi várossá emelkedett. A mennyiben középkori államokban királyi székhelyről szó lehetett, 1241 előtt Esztergomé és Székes-Fehérváré volt az elsőség. A magyar az első nemzet, mely a Kárpátok rámájában a Duna mindkét partjára kiterjedő országot alkotott. Nem látta szükségesnek, mint hajdan a római, a Duna vonalát őrizni s a közlekedést biztosítani, mivel azt szomszédos ellenség állandóan nem fenyegette. A magyar elem fegyverzeténél fogva mint könnyű lovasság nem is volt arra való, hogy várfalak közt védje magát. És sem magyarból, sem szlávból nem telt ki városi polgárság. Ezt az elemet kivűlről kellett behozni nyugati és déli Németországból, Flandriából és részben Olaszországból. A tömeges bevándorlások a keresztes hadjáratokkal kezdődtek. A XII. század közepe felé jönnek az úgy nevezett szászok is Szepesbe és Erdélybe.
Mikor 1147-ben a második keresztes had hazánkon vonúl át, a szemtanú freisingi püspök azt írja, hogy Magyarországon még az úgy nevezett városokban is ritkaság a kő-, sőt a fa-ház is. Már pedig látnia kellett Győrt, Esztergomot és vagy Budát, vagy Fehérvárt. Azonban már 1156-ban Buda úgy tűnik föl, mint egy prépostság, egy társas káptalan székhelye. Még e XII. században királyi lak is volt Budán.
A harmadik keresztes hadjárat alkalmával 1189-ben III. Béla királynak székhelye Esztergom ugyan, hol nagy pompával fogadja a német császárt, Barbarossa Fridriket; de innen a király a vendégével együtt Budára jön, hol négy napig vadásznak. Így Esztergom mellett úgy tűnik föl Buda, mint később Budavár mellett Visegrád, vagy mai nap Gödöllő. Rengeteg erdő és nagy vad bővebben volt itt akkor, mint későbbi időben.
1241-ben februárban IV. Béla ide híjja össze az ország nagyjait. Általános fegyverfogásra szólította föl a király az országot a mongolok közeledő betörése ellen. De a sereg 1241 április 11-dikén a Sajónál a mongolok nagyobb száma s még nagyobb fegyelme és jobb fegyverneme által tökéletes vereséget szenvedett. Nyílt téren nem lehetett remény a győzelemhez. Vára az országnak kevés volt. Kisebb erősséget a mongolok hajító gépeikkel rongáltak meg s az előtt példátlanúl hatásos égő nyílaikkal gyújtottak föl; igy a sajói magyar szekértábort is.
A nagy vereség után az ország fő hada föloszlott. Csak menekűlésről lehetett szó. Pestről a lakosság egy része átmenekűlt a budai partra. Így a dominicanus szerzet tagjai is. De a sajói sereg maradványai és a szomszéd vidék lakosai közűl ezer meg ezer Pestre tódúlt, kiket a révész-hajók igen lassan bírtak a túlsó partra átszállítni. Világos ebből, hogy hajóhíd nem volt a Dunán. Hamar érkezett, tán még áprilisben, ide a mongolok üldöző serege. A Pestre szorúlt nép rögtönzött védműveit a mongolok három rövid nap alatt áttörték s borzasztó mészárlást vittek véghez. Mint végső menedékbe, a dominicanusok klastromának kerítésébe szorúlt vagy tízezer ember. De a mongolok sokaságának és gyújtó szereinek nem bírtak ellenállani.
Pest pusztává és hamuvá lőn. A Duna túlsó partjára a mongolok csak vagy tíz hónap múlva juthattak, mikor a víz szerencsétlenségre befagyott. Ekkor Buda is a Pest sorsára jutott. A Dunán túl csak Esztergom felső vára, Pannonhalma és Fehérvár védte meg magát. Nyilvánvaló, hogy sem Pest, sem Buda nem volt a szó teljes értelmében város, mert a középkorban lényeges föltétel volt, hogy a város erős falakkal és védelmi tornyokkal legyen körűlvéve. Ezt nem számítva, Pest már a tatárjáráskor az egykorú hiteles krónika szerint nemcsak nagy, hanem a leggazdagabb német helység volt; az izmaelita keleti üzérkedőkön kivűl német telepesek laktak benne.
A mongol betörés előtti időben mai fővárosunkból a következő három rész volt benépesűlve: 1. a mai Ó-Buda; 2. a Dunának szintén jobb partján fekvő mai Ráczváros; 3. a balparti Pest. Ó-Budát a magyar akkor mindig egyszerűen Budának nevezi, s az ottani káptalannak a mohácsi vészig budai s nem ó-budai káptalan a czíme. A szintén jobbparti mai Ráczvárost magyarúl Pestnek nevezték. Szintén Pest volt a balparti, vagyis a mai Pest; amaz Kis-, ez Nagy-Pest. A nevezett három város mindenikének volt a XII. és XIII. században s tovább is külön német neve is. A mai Ó-Budát, vagyis a tatárjárás előtti Budát, Etzelburgnak nevezi a német a mohácsi vészig. A régi Pestnek német neve szintoly állandóan Ofen, vagyis Oven, mint írni szokták, a mi a Pest szó fordítása lehet.
