A lippovánok. Dan Dömötörtől, fordította Katona Lajos
A lippovánok.
Dan Dömötörtől, fordította Katona Lajos
Dan Dömötörtől, fordította Katona Lajos
Bukovinába még az osztrák császársághoz való csatoltatása előtt vándorolt be Moldvából és Besszarábiából az orosz orthodox egyháztól elszakadtak egy része, kiket az oroszok raszkolnikoknak, vagyis eretnekeknek neveztek. Maguk azonban e beköltözöttek lippovánoknak nevezik magukat, mely név állítólag valami Fülöptől ered; erről nevezték el őket a szomszédaik is Philippovánoknak, vagy rövidebben lippovánoknak.
Bukovina lippovánjai eleitől kezdve két vallásfelekezeti táborra oszolnak. Az egyiknek nincsenek papjai, minthogy szerintük az igazi papi rend a földről már eltűnt. Ezeknek hitközsége a bezpopowsčina (pap nélküliek), a mely szélső pártállású felekezet mindössze csak 400 lelket számlál. A bezpopowcok Klimoutz és a Lukawetz melletti Mechindra egy részét lakják, a hol az ellenpárttól czasownia-nak nevezett templomaikban kántorok vezetik az istenitiszteletet. E kántorokat azonban ők maguk a tekintélyesb nastawniki (előljárók) névvel tisztelik meg.
A papot tartó s popowsčina nevű másik felekezet mintegy 2.400 lelket számlál és fő fészkében, Biała-Krinitzában vagy Fântâna-albă-ban temploma, meg egy barát- és apáczakolostora, Sokolintze vagy Mitokul-Lippoweny (ma Lippoweny), Lukawetz és Klimoutz falvakban pedig egy-egy plebániatemploma van. E felekezetnek a feje ma Makurow Athanáz főpásztor, a ki elég hangzatosan Biała-Krinitza érsekének és minden ó-hitű lippovánok metropolitájának nevezi magát. Ennek társa bizonyos Alimpie nevű fölszentelt püspök, a ki namestnik (helyettes) czímmel a romániai Tulczeában lakik.
Az utóbbi években a klimoutzi bezpopowcok közűl mintegy 200 a görög-keleti vallásra tért át. Klimoutzban van egy kis templomuk és egy maguk közűl választott papjuk.
A lippovánok az uralkodó különös kegyéből többrendbeli kiváltságot élveznek; így többek azt is, hogy ifjaikat a katonaságnál csak az egészségügyi csapatokba sorozzák. Különben minden katonai szolgálat alól szeretnék magukat kivonni, állítólag, mivel a fegyverviselést vallásuk tiltja; de azt már nem ellenzi, hogy a vadorzás mesterségét szorgalmasan gyakorolják a vadbirtokosok rovására.
Lippován kolostor Biala-Krinitzában.
Russ Róberttől
A lippovánok szálas, erős testalkatú, világos szőke, többnyire szép arczú emberek, de az arcza igen soknak himlőhelyes, a mi onnan van, hogy irtóznak a himlőoltástól. A szemük színe rendesen kék vagy szürke, orruk arányos, szájuk közepes nagyságú, fogaik épek és fehérek, hajuk és szakálluk szőke.
Ruházatukban nagyon kedvelik a tarka-barka szöveteket. Ingük többnyire vörös vagy tarka, ha pedig fehér, akkor is pirossal van az újja és alja beszegve és mindig a bal vállon gombolódik. Az asszonyok és leányok inge ellenben elűl a mellen nyílik. A férfiak ingüket a nadrágon kivűl viselik és tarka, szűk gyapjúövvel szorítják a derekukra. Bő, tarka nadrágjukat hosszú szárú csizmákba gyűrik. A férfiak felöltői hosszúk és orosz szabás szerint testhez állók; az újjaik szűkek és jó hosszúk; a kabát derékon alúli része pedig sűrű ránczokban, harang alakúlag tágúlva eláll a testtől. E felöltőket férfiak és nők számára egyaránt manchester-, plüss- vagy sötétkék gyapjúszövetből készítik, s a téli időre valót még hosszabbra szabják, elől a szélein rókamállal szegik és bárány- vagy birkabőrrel béllelik. A mellük oltamazásár a a kabát jobboldali kihajtóját a balodalra hajtják át s ott a nyaktól egész le az övig érő apró, gömbölyű, szürke czink- vagy posztógombokkal gombolják le. A férfiak a derekukra felöltőjük fölé keskeny gyapjú- vagy bőrövet csatolnak. Férfiak, nők és gyermekek egyaránt zsinóron függő érczkeresttet viselnek talizmánúl az ingük alatt a csupasz mellükön. A férfiak nyáron közönséges nemezkalapot, télen pedig fekete vagy szürke báránybőr kucsmát hordanak, melyet nagyobb hidegben mélyen a fülükre húznak. Férfiak, legények télen-nyáron orosz bagariából készűlt, hosszú szárú ránczos csizmát viselnek.
Az asszonyok és hajadonok kivált a lakodalmakon széles manchester kabátjuk fölé még tarka kendőt vesznek, melyet háromszögben vetnek a vállukra. A kezükben piros zsebkendőt tartanak, füleiket nagy érczfüggők díszítítik. Az asszonyok tarka selyem- vagy gyapjúkendőt kötnek a fejükre, mely alatt hajból és vászondarabkákból álló, obrucznik vagy kiczka nevű abroncsot viselnek a hajadonoktól való megkülönböztetésűl. Régebben a leányok ünnepi fejdísze a magas, koronaszerű pereweska volt, melyet azonban ma már csak a menyasszony tesz föl. E díszes pártát elűl tarka kövekkel, gyöngygyel, aranypitykével, gombokkal, stb. ékítik, hátúl pedig selyem- vagy gyapjúkendő lebeg rajta. Hátukon lelógó hajfonatuk végébe piros szalagot kötnek. Bokáig érő, sűrű ránczú, tarka, csak az idősebb nőknél kevésbbé élénk színű felső szoknyáikat a lippován nők pántokkal a vállukra függesztik s mindjárt a mellük alatt csak lazán kötik egybe. A nők nyáron kordován vagy lakk topánt, télen csizmát viselnek.
Az asszonyok és hajadonok egyaránt tarka kötényt hordanak, melyet azonban templomba menetkor le kell oldaniok. A városokban lakó jómódú lippovánok ruházatukban igen fényűzők s már divatosan is öltözködnek, jóllehet vallásuk parancsai állítólag tiltják a ruházatban való újításokat. Ünnepen és vasárnap a férfiakat már egészen divat szerint öltözve, asszonyaikat pedig selyemben és bársonyban pompázva láthatni.
Lippován érsek teljes díszben.
Ajdukiewicz Zsigmondtól
A férfiak a hajukat rövidre nyirják; ellenben a szakállukat vallásuk szigorúan tiltja nyirni vagy borotválni, s e miatt olykor elég bozontosak.
Ellene vannak az anyakönyvvezetésnek, a színházlátogatásnak, a kávéivásnak és kivált a dohányzásnak. A dohányt az ördög véréből termett növénynek tartják, miért is nemcsak ők maguk nem dohányoznak, hanem másokat sem engednek házaikban dohányozni. Nincs is a falvaikban dohányos bolt. Esküt tenniök soha semmi körűlmények közt nem szabad, még törvényszék előtt sem, a hol vallomásukat csupán ezzel a kijelentéssel erősítik meg „Ej; ej, ja istinu pravdu kazal!” (Igazán, valóban a tiszta igazságot mondottam!). De mostanában már engednek olykor e tekintetben s vagy hazulról vitt, vagy a törvényszéknél lévő keresztre is esküsznek. Azelőtt a marhaállományuk megszámlálása és beégetett vagy egyéb bélyeggel való jelölése ellen is nagyon tiltakoztak, minthogy vallásos meggyőződésükkel ellenkezőnek vallották. Még most is azt hallani egyesektől, hogy a számba vett tehén teje elapad, a megbélyegezetté pedig elromlik.
Említésre méltó sajátságuk, hogy a városokban megbetegedett hitsorsosaikat azonnal haza viszik a falujokba, a mivel sokszor fertőző betegségeket hurczolnak be lakóhelyeikre. Orvosi tanácshoz a legsulyosabb betegségben sem folyamodnak, mivel hitük szerint úgyis csak az Isten gyógyít meg minden betegséget. Kártyavetés, ígézés, ráolvasás stb. nagy bűn előttük. A kutyát tartják a legtisztátalanabb állatnak, miért is be nem bocsátják a házukba, habár a házaik körűl és gyümölcsöseikben, mint azoknak éber őrét, ők is használják.
A lippovánok óvatosan elkülönzik magukat a más hitűektől, a kiket, tisztátalanoknak tartanak, s a velük való érintkezést csupán a legeslegszükségesebb ügyekre korlátozzák. Azonban elég különös, hogy szerintük a házas ember elhagyhatja vagy elűzheti a feleségét egy zsidónőért, ha az ő érte a keresztény hitre tér. Hogy más hitűek látogatása által be ne szennyeződjenek, ezek számára külön szőnyegeket tartanak készen, s a másvallásúaknak kínált padot azokkal terítik be. Ha netán mégis a puszta padra ülne az illető, akkor a padot a látogató távoztával gondosan lesúrolják.
Soha sem esznek vagy imádkoznak más hitűekkel együtt, valamint igen ritkán isznak más vallásúnak a poharából, a miért is útra némelyek mindig a saját poharukat viszik magukkal. Ivás előtt keresztet vetnek s aztán rendesen egy hajtásra iszszák ki az egész poharat. Papjaiknak evés-ivás előtt az étkeket és italokat meg kell áldaniok. Keresztet a mutató- és a nagyújjukkal vetnek, eltérően a többi oroszoktól és ó-hitűektől, a kik a hűvelyk-, mutató- és nagyújjukkal vetnek keresztet. Papjaik is a leírt módon osztják az áldást. A lippován kereszt ilyen alakú ‡, tehát négy ága és nyolcz sarka van. Templomaikon csak fakereszteket láthatni, melyek fehér bádog foglalatban vannak; az érczkeresztet azért nem alkalmazzák, mert az Üdvözitő fakereszten, nem pedig érczből valón halt meg.
Lippovánok.
Ajdukiewicz Zsigmondtól
Könyv nélkül elmondott prédikáczióra nem sokat adnak, minthogy az így előadott beszédben a pap könnyen tévedhet; e helyett templomaikban inkább a régi egyházi atyák nyomtatott prédikáczióit olvassák föl. A lippován papok az áldozásnál nem egy diskost (lemezt) használnak, mint a görögkeletiek, hanem hármat. Az elsőre teszik a Krisztus részecskéjét, a másodikra a Boldogságos Szűzét, a harmadikra pedig a szentek, az élők és megholtak számára kihúzott részecskéket.
Vallásuk tiltja a tánczot, zenét és a szeszes italok ivását. Igaz, hogy az italok és a táncz elleni tilalmat nem veszik valami nagyon komolyan, a miért is vásári napokon a városi korcsmákban becsipett állapotban tánczoló, daloló, lármázó lippovánokat is lehet látni. De dicséretükre legyen mondva, Biała-Krinitza nevű községükben csakugyan nincs egy csapszék sem.
Oly helységekben, a hol más vallásúakkal vegyest laknak, házaikat és kertjeiket magas sövénynyel szokták elkeríteni, hogy a kiváncsi idegen tekintetek elől védekezzenek s a jószágukat is jobban mególtalmazzák. E magas kerítések lakaiknak valami sajátszerűen titokzatos színt kölcsönöznek. A mily közlékenyek a saját hitsorsosaik iránt, ép oly bizalmatlanok és zárkozottak idegenek iránt, miért is igen keveset lehet társas életükről, ha ugyan társas életről náluk szó lehet, megtudni.
Ünnepeiket és lakodalmaikat csupán kissé egyhangú egyházi énekeik és világi szerelmi dalaik teszik némileg változatossá. A legénynek, hogy megnősűlhessen, ha már háza s földje nincs, legalább kocsijának és lovának kell lennie. Hozományúl a leány rendesen tehenet és egy darab földet kap. Az új házasok rendesen a férj szüléinél laknak egy-két évig, a míg a saját hajlékuk fölépűl. A pap nélküliek (bezpopowcok) házasságai tulajdonképen csak vadházasságok, míg a popowcok az ilyen együttéléstől nagyon irtóznak; törvényük a vadházasságban élőt hét éven át eltiltja a kútvíztől, az útczára lépéstől és a templomlátogatástól.
A lippovánok közönséges tápláléka leginkább növényi és főleg hűvelyes veteményekből, meg gyümölcsből áll. Húst csak télen s kivált farsangban esznek, a barátok és apáczák azonban soha sem. A konyhájuk igen egyszerű. Ételeiket agyagfazekakban a nagyon forróvá fűtött kemenczébe állítják párolás végett. Erre a kemencze száját félkör alakú deszkával vagy kőlappal (zasłonka) zárják el, hogy a levegő belé ne hatoljon. Evés idejére aztán kiveszik a megfőtt ételeket és föltálalják. Ezzel az eljárással melegen tartják az ételeket esetleg a rendes étkezés idején túl is. De azért a tűzhelyen is főznek. Bőjtjeik igen szigorúak és évente 186 böjti napot tartanak.
Kibitkán menő lippován nők.
Ajdukiewicz Zsigmondtól
A lippovánok nagy többsége korszerű magasb iskolázásról hallani sem akar, tudván, hogy az ennek útján terjedő műveltség vallási nézeteiket fölforgatná. Mostanában azonban mintha ő náluk is mutatkoznék már a haladás szellemével való megbarátkozásnak némi jele, mert már a középiskolákba is kezdik járatnia fiaikat, kik közűl kettő már érettségit is tett és ezek egyike, névszerint Balanowicz Epiphanias, a cs. és kir. hadseregben tiszti rangot nyert, míg a testvére, Eutychie, Szent-Pétervárott görög-keleti plebános. Balanowicz Epiphanias, a ki a bécsi egyetemen három éven át orvosi tanúlmányokat folytatott, de aztán tanúlását szegénysége miatt abba kellett hagynia, most a klimoutzi nyilvános iskola tanítója, a hol sikeresen működik a lippován gyermekek kiképzésén és számukra külön elemi olvasókönyveket is adott ki. Ilyen példák azonban ma még csak szórványosak a lippovánok közt. Megjegyzendő ellenben, hogy majdnem minden lippován, férfi és nő, örege és ifja egyaránt el tudja olvasni a saját ó-orosz vallási szerkönyveit. Nem ritkán láthatni egy-egy lippován árús férfit vagy nőt a városokban is, a ki piaczi asztala mellett ülve valamely épűletes könyvet olvas.
A szétszórtan élő lippovánok is a saját felekezeti temetőikbe szállítják a halottaikat. Temetés előtt a halottat csak a hozzátartozói siratják el, siratóasszonyokat nem fogadnak. A halottnak kezébe a paptól kiállított czédulát, afféle útlevelet adnak, melynek rukopisanie (kézírás) a neve s az van benne megírva, hogy az elhúnyt megállhat Isten színe előtt.
A lippovánok saját anyanyelvükön, a nagy-orosz nyelven kivűl elég gyakran és meglehetős folyékonyan beszélik a románt is. A nagy világon bárhol elszórt hitsorsosaik jólléte mindig nagyon a szívükön fekszik, s velük követeik által számos útjokban álló akadály mellett is folytonos érintkezésben állanak. Szükséget szenvedő fajrokonaikat valamennyien készségesen támogatják. Nagy tiszteletben tartják az idősbjeiket, a kik előtt mindig megemelik a süvegüket; idősb rokonuk előtt pedig üdvözléskor mindig térdet hajtanak (poklon). E térdhajtásnál oly mélyen meghajolnak, hogy a homlokuk majdnem a földet érinti. Kezet csak a papjaiknak csókolnak.
Házaik csupa fából épűlnek, rendesen zsindelylyel födvék és a pitvar által két részre osztvák. A pitvarból jobbra nyílik a lakószoba, balra pedig a konyha. A konyhától balra, vele egy födél alatt van az istálló és kocsiszín. A lakószoba egyik elűlső sarkában vannak a szentképek s előttük olajmécs ég. A szoba nyugati falánál áll a házaspár fenyűfa ágya, melyet kiváncsi szemek elől vörös függönyök rejtenek el. Az éjszaki és a keleti fal hoszszában fa lóczák állnak s etőttük a néha be is festett fenyűfa asztal. A konyhában mindjárt az ajtó mellett van a tűzhely és a kemencze, mely télen hálóhelyűl is szolgál s ezért szintén vörös függönynyel van elzárva.
A lippován pap, a kinek ismeretei különben rendesen az anyanyelve írásán és olvasásán kivűl csak az egyházi szertartásokban való jártasságra tetjednek, ha özvegységre jut, többé nem maradhat hivatalában, hanem kolostorba tartozik vonúlni. De oly eset is fordúlt elő, hogy az ilyen pap új házasságra lépett. A lippován barátok talán még a többi papoknál is alacsonyabb fokán állanak a műveltségnek, mert a legtöbbjük csak épen hogy olvasni tudja az egyházi könyveit, de már az írás mesterségéhez nem ért. Egyik szerzetesük különben, valami Czerniszew Miklós nevezetű, néhány évvel ezelőtt „Staroobrjadec” czímű folyóíratot adott ki a galicziai Kołomeában, a melyben a lippovánoknak megtámadott vallási tanait igyekezett védeni. Ugyane czélra törekszik ma a szintén Czerniszew kiadásában ugyanott megjelenő „Drewnija Russ” czímű folyóírat is. A zsidó vallásról lippován hitre tért Karlowicz Michailo is adott ki néhány évvel ezelőtt három könyvet, melyeknek egyike Szent-Pétervárott, másik ketteje pedig Czernowitzban jelent meg, s ezekben szintén a lippován vallás tanainak igazolását kisérli meg, de nem valami sok szerencsével.
Fântâna-albăi lippován barátok.
Ajdukiewicz Zsigmondtól
A lippován barátok ruhája fekete csuha, melynek piros vagy kék szegésű s derékig érő csuklyás gallérja van. A fejükön fekete bársony, kupak alakú sapkát viselnek, melyre templomba menetelkor rá húzzák a fekete csuklyájukat. Az apáczák alacsony, karimátlan bársony vagy nemez sapkácskát viselnek, mely fölé kimenetkor ritka gyapjúszövetű fekete fátyolt borítanak. E fátyol elűl szívalakban födi a mellüket, hátúl pedig szabadon lóg le. Kezükben mind a barátok, mind az apáczák sajátságos, bőrből készűlt olvasót (lestowke) tartanak. Foglalkozásuk e férfi- és nőszerzeteseknek legnagyobbrészt a szigorú kolostori szabályzat pontos megtartásából áll, a mely naponként tizennégy órai imádságot szab eléjük; e mellett némi föld-, kivált kertmíveléssel töltik az idejüket. Az apáczák olvasókat, ágyneműt, ruhát, stb. is készítenek. A szerzetbe lépni óhajtónak tizenhetedik évét be kellett töltenie. Az apáczákon kivűl Biała-Krinitzában remetenők (skiteanke) is vannak, a kik az élelmüket földmiveléssel vagy koldúlással szerzik meg.
Az összes lippován egyházi személyzet a következő: egy érsek, egy érsekhelyettes (fölszentelt püspök), négy presbyter, két diakon, harmincz barát, harmincz szerzetesnövendék, negyven apácza, húsz apáczanövendék, harmincz remetenő, meg egy-egy plebános Biała-Krinitzában, Lippowenyben, Klimoutzban és Lukawetzben.
Szokásos térdhajtásaiknál mind a szerzetesek, mind a világiak tarka gyapjú vagy selyemsávokból varrt kis vánkoskákra (područniki) támasztják a kezüket. E vánkoskák egyúttal szobáik falainak díszéűl is szolgálnak. Ha épen ilyen vánkos nincs az illetőnél, mikor földre borúl, legalább a zsebkendőjét kell maga elé terítenie, hogy arra támaszthassa a kezét.
A lippovánok becsűletes, szorgalmas és igen serény üzletemberek, kik a falukon földmíveléssel és baromtenyésztéssel is, főkép azonban kerti gazdasággal, de legkivált gyümölcstermesztéssel és itt-ott méhészettel is foglalkoznak. Majdnem minden nagyobb gyümölcsöskertet és szőlőt ők bérelnek; sokszor olyanokat is, melyek több mérföldre feküsznek a lakhelyüktöl. Őszszel a gyümölcsöt a legmagasb fákról is, magas létrán állva, mindig a kézzel szedik le, s e gyümölcsöt Bukovina minden városában található bérelt pinczéikben halmozzák föl. Lassanként az egész ország minden gyümölcstermése az ő kezükbe gyűlik össze, s így a tartomány gyümölcspiaczán ők uralkodnak, sőt ők szabják meg a szomszéd országokban is a gyümölcsök árát. Kis kocsijaikon mindenféle gyümölcsöt, meggyet, cseresznyét, kajszin-baraczkot, almát, körtét, szilvát, diót, szőlőt, görög-dinnyét, továbbá mézet, viaszt, olajat, tökmagot, lent, kendert s egyéb terményeket szállítanak el mindenfelé; sőt ma már e czikkekből egész vonatokkal küldenek ki a külföldre is.
Míg a munkabíró férfiak üzleti dolgaikban járnak-kelnek, vagy kertjeikben őrzik és szedik a gyümölcsöt, azalatt a nők és az elaggott férfiak is pinczéik előtt álló asztalokon árúlgatják a friss és aszalt gyümölcsöt és gyümölcsbort. Mert a lippovánok kitűnően értenek a gyümölcs-aszaláshoz, az almabor-készítéshez és a gyümölcsök befőzéséhez.
Ezenkivűl azonban a szekereiket és szánjaikat is ők maguk csinálják, valamint vászonszövéssel és kötélveréssel is foglalkoznak. Különféle földmunkáknál, így tavak, gátak, csatornák, sánczok készítésénél, alapok ásásnál és a kiásott föld elfuvarozásánál is igen jóravaló, ügyes és kitartó munkások, főkép a lukawetziek, a kik egyedűl földmunkákból élnek.
Lippován apácza.
Ajdukiewicz Zsigmondtól
Ökröt a lippovánok alig tartanak; lova és szekere azonban még a legszegényebbnek is van. A szegényebbek rendesen csak egylovas szekeren járnak; csupán a módosabbak fognak nagyobb terhek szállításánál két lovat a szekerükbe. Fatengelyű szekerüknek két rúdja van; hársfából csinált, lőcs nélküli oldalait belűl hársfa-kéreggel borítják. A szánkóikat is hársfából faragják s ugyancsak hársfa-kéreggel vonják be. A lovat a két rúd közé fogják, s az a rudaknál fogva húzza a kisafa nélküli kocsit. A ló igáját erős szíjakkal kötözik a rudak fölé borúló magas, és a ló nyaka fölött állá, patkó alakú vaskos abroncshoz, akként, hogy az állat testétől a két rúd egyenlő távolságban maradjon. Minden szekérnek két nyújtója van, melyek közűl az alsó az első tengely alatt áll és egy kötél egyenlő magasságban tartja a felsővel. A lónak a zablát soha sem teszik a szájába, a minek következtében, kivált lejtőn lefelé, vagy jeges úton való hajtásnál a szekér könnyen oda csapódik a ló hátsó lábaihoz, mitől aztán az állat nekivadúl s elragadja a szekeret.
Utóbbi időben a lippovánoknál a nők valamivel számosabbak a férfiaknál, mivel a legények a katonai szolgálattól való idegenkedés miatt kivándorolnak és a külföldön állandón meg is telepednek. Bukovina egyes községeiben a lippovánok a következőkép oszolnak meg: Biała-Krinitzában van 972, Klimoutzban 1.223, Lippowenyben 469, Suczawában 53, Lukawetzben 294.
