A föld használata.
A föld használata.
A tartományban főleg a tengerit termesztik, melyet itt kukoriczának neveznek; az összes szántóföldnek csaknem egy negyed részét (24.5%-át) ennek a terménynek szentelik. A tengerivel bevetett terűlet némely vidéken, példáúl a Suczawa folyó alsó folyásánál és a Czeremosz alsó völgyében, az összes szántóföldnek 33 százalékáig emelkedik. Ámbár a tengeri Bukovinában, hol termesztésének jóformán éjszaki határát éri el, egyáltalán nem ad oly bő hasznot, hogy a tetemes költség mellett jövedelmező volna, mégis igen nagy kiterjedésben míveltetik, mert legáltalánosabb, legkedvesebb, s gyakran egyedűli tápláléka az ottani román és rutén népnek, s mert betakarítását négy, sőt hat hétig is el lehet halasztani a nélkül, hogy a termés minősége vagy mennyisége kárt szenvedne.
A tengeri-földek, melyeken a hosszú s keskeny levelű, virágbugás és selymes csövű karcsú szárak sorban állanak, míg közeiken sorban sötétzöld kender, fehér virágú bab, a földön kúszva pedig a nagy levelű s nyáron narancssárga virágú, őszszel sárga és zöld kobakú tök tenyészik, az egyes földdarabok mesgyéjén és szélén kimagasló napraforgók állnak nagy, aranyszínű virágaikkal, Bukovina síkságának és dombvidékének egészen sajátságos tájképi színt adnak.
Egy-egy ilyen tengeriföld szolgáltat a bukovinai parasztnak jóformán mindent, a mire háztartásához és élete föntartásához szüksége van, a tengerilisztet legfőbb táplálékához, az olasz polentához hasonló mamaligához, és a kenyérhez, a babot, az olajat a napraforgó magvából, a kendert ruhája szövetéhez, tököt, tengerikórót és lemorzsolt kukoriczacsutkát állati takarmánynak s mindkét utóbbit fában szegény vidékeken tüzelőanyagnak is.
A Suczawa alsó folyásánál elterűlő vidék kivételével, hol a kedvezőbb éghajlat mellett a nagy csövű román tengeri is díszlik, a parasztok legtöbbnyire apró csövű sárga tengerit vetnek, mely szinte külön bukovinai tengeri fajjá lett, a nagybirtokosok pedig egy igen kis csövű tengerit termesztenek, az úgy nevezett cinquantint. E két fajta korábban és biztosabban érik, mint a nagy csövű román tengeri, de sokkal kisebb termést ád.
A tengerit mindenütt tágas sorokban vetik már csak azért is, mert a földet nem egyedűl tengeri foglalja el, hanem, mint már említettük, bab, kender és tök is, melyek többnyire gazdag melléktermést adnak. A zöld tengerit takarmánynak Bukovinában, mondhatni, egyáltalán nem használják.
A sok kézi munka miatt, melyet a tengeritermesztés, a kétszeri kapálás, szárvágás, fosztás alkalmával kiván, s mert a nyári hónapokban, mivel a belföldi munkások Oroszországba és Romániába járnak, hol jobban fizetik őket, rendesen nagy a hiány a munkaerőben: a latifundiumok birtokosai és bérlői, kik tengerivel nagy terűleteket vetnek be, a tengeriföldeket megmunkálásra a termés harmadáért kisbirtokosoknak és zselléreknek adják ki, vagy pedig a tavaszszal, nyáron és őszszel teljesítendő munkáknak bizonyos terűleten szakmányban való végzéseért, a téli hónapokban, midőn a parasztság pénzben meg van szorúlva, előleget adnak. A munkaadásnak amaz a módja az ország éjszaki részében a Dnieszter fensíkján és a Pruth völgyében, emez pedig a tartomány többi részeiben szokásos.
Minthogy e szakmánymunkáknál, melyek gyakran az árpa- és zabtermesztésnél is előfordúlnak, az illető táblákat évről-évre részekre kell mérni, hogy minden munkásnak ki lehessen osztani az általa megmunkálandó terűletet, nem érdektelen megismernünk e fölmérés és földmérték módját és mivoltát, mely úgy Bukovinában, mint Romániában beláthatatlan idő óta divatozik, melynek segélyével a legtanúlatlanabb, az összeadáshoz és szorzáshoz nem értő mezei munkás is meglehetős pontossággal fölmérheti még a szabálytalanúl határolt földdarabokat is. Az említett szokásos terűletmérték az úgy nevezett „falcse”, mely nem mint minden más terűletmérték, négyzet-, hanem szalagmérték. A „falcse” egy négy „prasina” széles és nyolczvan prasina hosszú földszalag. (Egy prasina 3 bécsi öl.) Négy prasina szélesség mellett a hosszaság nyolczvanad részét „mezei prasinának” nevezik, a mely tulajdonképen négy négyzetprasina terűlet, vagyis 36 négyzet-öl, így a „falcse” 2.880 négyzet-öl terűlettel egyenlő. Minden nagyobb földdarabot tehát négy prasina szélességű szalagokra hasítanak, s e szalagoknak folytatólag lemért hoszszából minden nyolczvan „prasinát”, mint egy-egy „falcsét”, egy fadarabra fölrónak, s így állapítják meg a „falcsék” összes számát, s az esetleg fönmaradt mezei „prasinák”-at, melyeket a telek magában foglal. Kisebb s rendszerint keskeny hosszú földeknél minden negyedik prasinánál az illető szélességet is megmérik, a már előbb megmért szélességhez hozzáadják, ekképen megtalálják a mezei prasinák összes számát, melyeket a telek magában foglal. Mérőeszközűl egy három bécsi öl hosszúságú póznát használnak, s a végpontot a földre illesztett póznánál mindig egy kapavágással, vagy bottal jelölik meg.
A tengeriszüret októberre esik; csak ha a tengeriföldet letakarították s a szárat csövestől behordták, történik a tengeritörés és fosztás. A földbirtokos és bérlő meghíjja a falu népét, a paraszt szomszédját, komáját; a tengerifosztókat megvendégelik, kik a munkát (klaka) külön jutalom nélkül végzik. A lefosztott csöves tengerit a többnyire fűzfavesszőből font, nagyobb gazdaságokban léczekből készűlt góréba hordják, melyen a levegő szabadon járhat keresztűl. A tengeri hektáronként átlagosan 12–15 métermázsa szemet s 10–13 métermázsa szárat ád. Bukovina összes kukoriczatermése átlagosan egy millió hektoliterre rúg.
A kukoricza után Bukovinában a zab a leginkább mívelt szemes termény, melylyel az összes szántóföldterűletnek közel 15 százalékát vetik be.
Az árpát, és pedig csupán a tavaszi árpát a tartomány összes szántóföldterűletének 11.4 százalékán termesztik. Többnyire a kétsoros, sörnek való árpát vetik, mely mostanában a régebben általánosan elterjedt hatsoros árpát egészen kiszorította; de Bukovina a maga végletes, a pusztaihoz hasonlító éghajlatával a fínomabb árpafajták termesztésére kevésbé alkalmas, miért is csak ritkán nyernek fínomabb, sörnek való árpát.
Rozstermesztésre a szántóföld összes terűletének 8–10 százalékát fordítják; a sík- és dombvidéken többnyire őszi, az előhegységben leginkább tavaszi rozsot termesztenek, a hegyvidéken csupán ez utóbbit. Régebben főleg az őszi rozsnak egy apró szemű orosz fajtáját termesztették, mely ritkán fagyott ki s többnyire jó termést adott. Később vetőmagnak nagy szemű champagne-rozsot vittek be, mely a tartományban mindenféle gyorsan elterjedt; minthogy azonban ez a rozsfajta gyakran kifagyott, s a rozstermések föltűnő hanyatlást mutattak, lassanként ismét visszatértek az orosz és német rozsokhoz.
Legkisebb a búza alá fogott terűlet, mely 17.000 hektárt valamivel meghaladva, a szántóföld összes terűletének 6 százalékát teszi; 3.7 százalék őszi, 2.3 százalék tavaszi búzával van bevetve. A síkságon az őszi búza aránya úgy áll a tavaszi búzáéhoz, mint 79.2 a 20.8-hoz, az előhegységben mint 50 az 50-hez; a hegyvidéken csak tavaszi búzát termesztenek. A búzatermesztés szempontjából legfontosabb részei a tartománynak a Dnieszter melléki fensík, a Pruth völgye és a tartomány délkeleti szöglete a Suczawa alsó folyásánál. Leggyakrabban a piros szemű bánáti búzát vetik, ritkábban a rőtszakállas Viktoria-búzát s kevésbé kedvező fekvésű helyeken a sárga tarbúzát. Meglehetősen el van terjedve a rőtszakállas járóbúza, melyet fölváltva egyszer őszszel, másszor tavaszszal vetnek.
A kalászos gabonát többnyire részért, tizedén vagy tizenkettedén aratják s tizenöt kévés keresztekbe rakják, melyekből kettő tesz egy úgy nevezett „klaniát”, vagyis harmincz kévét.
A szemtermesztés Bukovinában, a gabonaárak hanyatlása, a munkabér emelkedése s részben hol egyik, hol másik termény nem sikerűlése folytán az utóbbi években visszaesést mutat. A szemtermesztéstől elvont terűletet többnyire takarmánynövényekkel, herével és luczernával, valamint takarmányrépával vetették be. Nagyon emelkedett a hűvelyesek termesztése is.
A repczetermesztés a Pruth-völgy egyik részén és a Dnieszter fensíkján van nagyobb mértékben elterjedve, a hol köményt is mívelnek. Tatárka az előhegységhez tartozó terűleteken és a hegyvidéken, köles a Moldava-völgyben, a Suczawa forrásának vidékén és a Szereth felső folyásánál fordúl elő. Mostanában sokfelé a kék mák termesztésével tettek nagyon jó sikerű kisérletet.
A burgonya az egész tartományban el van terjedve; 22.000 hektárt fordítanak burgonyatermesztésre, vagyis az összes szántóföldek 7.6 százalékát. Az évi átlagos termésből 47 százalékot emberi fogyasztásra, 37 százalékot állatok takarmányozására és szeszfőzésre, 16 százalékot pedig vetőmagnak használnak. Az ugar az egész tartományban a szántóföldnek átlag 5 százalékát foglalja el, de az ugar aránya a szántóföldhöz az egyes vidékek szerint nagyon különböző.
A rétmívelés jóformán ismeretlen. Mesterséges rétek csak a radautzi ménes-birtok gazdaságában fordúlnak elő; a természetes rétek a tartomány némely részében rendkivűl buják. Lecsapolással és öntözéssel s a rétek czélszerű mívelésével a szénatermést, az állattenyésztés javára úgy mennyiség, mint minőség tekintetében nagyon lehetne emelni.
A még mindig nagy kiterjedésű legelők, ámbár sokfelé mívelésre alkalmas jó földjük van, jobbára egészen használatlanúl hevernek. Többnyire a községek tulajdonában vannak, melyeknek a földtehermentesítési váltság egyenértékeűl jutottak. A községi lakosok tavasztól késő őszig nemcsak a szarvasmarhát, hanem a sertést, juhot, lúdat is, stb. a sovány, apró gyeppel benőtt legelőre hajtják. Legutóbb a bukovinai tartományi választmány oda igyekezett hatni, hogy a községek a legelőket czélszerűbben kezeljék; valóban sikerűlt is több községet arra bírni, hogy a legelőket darabolják föl s az egyes darabokat községi lakosoknak szántóföldekűl adják bérbe.
Búzaföld Suczawa vidékén.
Russ Róberttől
