A németek tájszólásai. Gradl Henriktől, fordította Katona Lajos | Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben

A németek tájszólásai.
Gradl Henriktől, fordította Katona Lajos

Változó kiterjedéssel, hol szélesebb, hol tágabb gyűrűben húzódik (néhány hézagot kivéve) egész Csehország körűl a németek lakta terület. Az ország középrésze felé a legmélyebben nyúlik be e nyelvterület az asch-manetini vonalon; e tájon és éjszakon van a legnagyobb terjedelmű német vidék. E határgyűrűnek egyetlen német nyelvjárása sem sajátszerűn csehországi német; valamennyi mögött ott az a nagyobb német nyelvterület a határon túl, a melynek Csehországba eső nyúlványa csak afféle néprajzi előörs. Ez az egy tény minden másnál erősebb bizonyítéka annak, hogy Csehország mai németsége nem egyenes származéka a markomannoknak s hogy a németség csak a szlávok térfoglalása után nyomúlt be megint – hol korábban, hol későbben – régi lakóhelyeire, még pedig műveltségterjesztő czéllal s különböző oldalról az ország középtája felé.

A német lakók legrégibb bevándorlása nyugat felől történt. A XI. században a német birodalomból új gyarmatosok árasztották el az Eger-vidéket s innen már a Hohenstaufok korában előre nyomúltak. Elbogen tája felé is. Délen részben ősrégi kereskedelmi útak, részben ideiglenes dynastikus kapcsolatok vezették át a határon a németeket. Éjszakon kivált a bányamívelés, meg az ipari szorgalom szerzett a németségnek mind több-több tért az országban; itt és éjszaknyugaton, sőt az egész keleti részen is még később is virágzó kereskedelem és nagyipar fejlődött a német bevándorlás nyomában. Csehország bölcs fejedelmei, köztük szláv fajúak is, jól fölismerték a német munkásságának az ország fölvirúlására való nagy fontosságát s mind több német gyarmatost édesgettek be a régibb telepek erősbítésére; de politikai események is okaivá lettek ily sűrűbb bevándorlásoknak, így a huszita háborúk és a cseh fölkelés utáni időkben. A hol az egy törzsből eredt s ugyanonnan beszármazott telepedők már régebben laktak együtt sűrűbb tömegben: ott a bárhonnan közéjük kerűlt újabb jövevények, a mennyiben csak szórványosan költöztek be, csakhamar hozzájuk simúltak; csakis ott őrizték meg ez újabb bevándorlók új lakóhelyükön is őseik szokásait és nyelvét, a hol nagyobb tömegben váltak ki másféle törzsből, mint a minő közé telepedtek, s ily helyeken a német vidéken belűl is egyes nyelvszigetek alakúltak, melyek még ma is fölismerhetők.

A németség határvonala ma az ország belseje felé a következő helyeken húzódik át: Eisenstein, Čachrau, Neuern, Neumark, Wassersuppen, Bischofteinitz, Mogolzen, Kapsch, Staab, Dobřan, Littitz, Nürschau,Malesitz, Tuschkau, Wscherau, Netschetin, Manetin, Scheles, Jechnitz, Kolleschowitz, Postelberg, Liebshausen, Trebnitz, Theresienstadt, Gastorf, Wegstädtl, Dauba, Hirschberg, Hühnerwasser, Oschlitz, Liebenau, Reichenau, Tannwald, Rochlitz, Hohenelbe, Arnau, Pilnikau, Gradlitz, Trautenau, Starkstadt és Braunau; itt a nyelvhatár átlépi az országhatárt; majd megint azon belűl kerűlve, Giesshübel, Rokitnitz, Wichstadtl, Grulich, Riedersdorf érintése után ismét kikanyarodik; odább Landskron, Lichwe, Michelsdorf, Schirmdorf, Strokele, Karlsbrunn, Dittersbach, Brünnlitz és az országhatár; aztán Schrittenz, Heiligenkreuz, Simmersdorf és megint az országhatár; majd Schamers, Neuhaus, Neubystritz s ismét az országhatár; végűl Julienhain, Gratzen, Beneschau, Kaplitz, Krummau, Groschum, Prachatitz, Sablat, Winterberg, Bergreichenstein, Hartmanitz és Eisenstein következik. Budweis, Böhmisch-Aicha, Paka és Sehndorf-Weska körűl német nyelvszigetek vannak, s itt meg kell még említenünk az ország belső részeiben lévő s néhol igen tetemes német kisebbségek területeit is, minők Prágában, Pilsenben és még sok más cseh városban vannak.

Majdnem egyenesen délkelet, délnyugat, éjszaknyugat és éjszak-éjszak-kelet felé irányúló vonalak e német nyelvterületet négy nyelvjárás-vidékre osztják. A Stecken és Neuhaus közötti cseh sáv, a Schützenhofen- és Eisensteintől az országhatárig húzódó vonal, továbbá egy hosszabb Jechnitz-Kolleschowitz, Lubenz-Rudig, Waltsch-Pomeisl, Duppau-Maschau, Warta-Klösterle, Schlackenwerth-Joachimsthal, Lichtenstadt-Abertham, Neudek-Bärringen, Schönlind-Frühbuss, Schönbach-Grasslitz között, nemkülönben az Oschitz-Liebenau, Wartenberg-Reichenberg, Grottau-Kratzau közötti harmadik vonal négy szeletre osztja a területet, melyek közűl a déli a bajor osztrák, a nyugati a keleti frank, az éjszaknyugati és részben az éjszaki is a felső szász, az éjszakon, keleten és délkeleten lévő szétdarabolt rész pedig a sziléziai nyelvjárásokhoz csatlakozik. Területre és a lakosság számára nézve is egymással majdnem egyenlő a keleti frank, meg a felső szász, ép így a sziléziai a bajor-osztrákkal; az egész német nyelvterületnek pedig mintegy két hatoda a keleti frankra, ugyanennyi a felső szászra, egy-egy hatoda pedig a sziléziaira és a bajor-osztrákra esik.

A felső szász terület Graslitztól az Érczhegység és a Lausitzi hegység hoszszában Grottau környékeig terjed s Klösterle táján hirtelen kiszélesedvén, az Eger és az Elbe csehországi alsó partvidékét, továbbá a Biela és a Polzen folyamvidékét foglalja magában. A sziléziai a Jeschken hegynél kezdődik; területe az Óriás- és az Adler-hegységen át húzódik s magába zárja még az imént körűlírt Landskron és Stecken melletti darabokat. (Az ú. n. „Schönhengstler Ländchen” csehországi felét és az iglaui nyelvsziget éjszaki részét.) A bajor-osztrák területre esik a neubystritzi vidék, az ország déli széle, a felső Moldava völgye, nemkülönben a Cseh-erdő keleti lejtője. Végűl a keleti frank (vagy „nordgaui”) hosszú, de keskeny sávban terjed Eisensteintől a Tscherchow hegyig, a klentschi nyelvszoros mögött pedig, a hol a cseh-szláv terület majdnem a határig nyomúl előre, még egy éjszaknak mind jobban tágúló vidéket, a Mies, Tepl és a középső Eger vidékét foglalja magába s fölhatol az Érczhegység mentén, a melyből csak keskeny szalagot hagy annak legmagasb gerinczén a sziléziai számára. E nyelvjárások ketteje határozottan a középnémet nyelvtörzshöz tartozik; ezek a felső szász és a sziléziai; a szóközépi és szóvégi p még az alnémet fokon van bennük, míg a felnémet nyelvjárásokban már pf lett belőle. A felnémet nyelvtörzshöz tartoznak ellenben a déli bajor-osztrák nyelvjárások; középnémet, de a tiszta felnémethez való közeledést mutat már végűl a keleti frank (nordgaui).

E tájszólásokat Csehországban csak bizonyos fentartással lehet szabatosan elhatárolni. A hol két nyelvjárás egymással érintkezik, mindenütt lassú átmenetet látunk az egyiktől a másikhoz s ilyen átmeneti tájszólások öve van köztük. Valamely nyelvjárás typusát különben is mindig annak a középtáján kell keresni. Így a nodrgauira nézve az egerlandi a legtörzsökösebb; a felső szásznak legtisztább alakját meg a Teplitz és Tetschen közti Adler-hegységben hallani, a bajor-osztrák területnek pedig Krumau környékétől Gratzenig van a legjellemzőbb vidéke.

A felső szász nyelvjárást a szűk ejtésű magánhangzók jellemzik. Kettős magánhangzója csak kevés van: ei, au s egy másodlagos ou, továbbá egy gyenge i-vel toldott e (éi); de ezek az egyszerű magánhangzók nagy többsége mögött feltűnően háttérbe szorúlnak. Az egyszerűek közt pedig az a, e és i, tehát a magas hangok az uralkodók. Ez által e nyelvjárás bizonyos élénkséget, fürgeséget nyer, a mi jól illik ez iparűző szorgalmas népesség eleven, serénykedő jelleméhez. Az épen maradt előtagok mellett lekopott szóvégek jambusi lejtést adnak e nyelvjárásnak. Az ei helyett ejtett hangok szerint, a mennyiben az t. i. régi ei-nek felel meg, e nyelvjárási terület három fő vidékre oszlik a szerint, a mint a, e, vagy éi pótolja. Az első hang a tulajdonképeni Érczhegységben Graslitztól Katharinabergig, innen pedig Brüxön át a nyelvhatárig s attól nyugatra otthonos. Ez a jellemző a hangú ejtés a frank, még pedig első sorban a vogtlandi nyelvjárástól a tulajdonképi (tiszta) felső szászhoz mintegy átmenetűl szolgál, miért is az imént körűlírt területet átmenetinek lehet venni. A felső Érczhegység mentén honos tájszólás, minthogy benne au, ä, e és gyakran r előtti o helyett is tiszta a hallható, valósággal dúskál az a hangban. A mint a hegységből a síkföldre szállunk alá, az a bősége is csökken, jóllehet még a saazi vidéken is elég az a hang.

Itt, kivált a félig városias beszédben a tájszólás már közelebb jár az irodalmi nyelvhez, mely különben maga sem egyéb a felső szásznak egy árnyalatánál. A hegységben hallható gieh~, schie~, gruss, stb. helyébe geh~, schee~, gross lép. Hangtanilag minden lényegesb eltérés nélkűl uralkodik Graslitztól Katharinabergig a hegyvidéki tájszólás, az utóbbi közelében azonban mély bevágás, valóságos néprajzi határvonal, szeli át a területet. Sebastiansbergtől, Kommotautól és Postelbergtől nyugatra a när (ner, nar, na, no = nur), Katharinabergtől és Brüxtől keletre pedig az ock ejtésű népesség lakik. Ez az ock, ocke az ismertető jele az igazi felső szásznak és sziléziainak; a meddig a när és ennek kopottabb alakjai hallhatók, ott még kissé a frank és bajor beszédmód felé hajlik a nyelvjárás.

Ha Görkau és Brüx felől Teplitz vidékére megyünk, többé már nem azt halljuk, hogy drhame bei d’n Klanen (otthon a kicsikéknél), hanem ezt: derheeme bei Kleenen. Ezzel az e-vel találkozunk innentől egész Aussigon, Bensenen át föl Schönlindéig. Böhmisch-Kamnitzig még az a is megáll régi au helyében. De az Elbe kilépésétől Kreibitzig már och, Oge, Trom hallható auch, Auge, Traum helyett. A Polzen folyó s ennek torkolatán túl az Elbe még néhány más hangra nézve is határúl tekinthető; nyugatra még nain naie hairighe Frainde, keletre ellenben már noin noie hoirighe Frainde (kilencz új, idei barát) járja. Amott a nyújtott e is tiszta marad, bárminő hang helyett áll is, emitt ellenben gyakran jár utána ejtett i-vel (ei, vagy ej), még régi ei helyén is, habár épen nem szabályszerűen.

Egyes, szűkebb területre szorítkozó tájszólások még e sokféleségen belűl is kiválnak sajátszerűségeikkel. Így Tetschen környékén d-t ejtenek g helyett, mint a hogyan a gyermekek selypíteni szokták. A fröjte, söjte alakok is csak itt hallhatók; egyebütt helyettük frote, sote, vagy Windisch-Kamnitzban és környékén frorte, sorte járja („fragte”, „sagte” helyett). Míg itt a g hang j, i és e átmeneti ejtéseken keresztűl r-ré lett, addig az utóbbi hang Peterswalde- és Alt-Ohlischban két magánhangzó közötti d-ből alakúlt, így pl.: niera, Klera, Lara = nieder, Kleider, Leder. Rosendorfban és környékén gyakori az a helyettu u: suat (sagte), wua (war), pua (paar); Schönlindében meg az i helyett ö: Böld (Bild), wöld (wild), stb. Gyakori és több tájszólásban előkerűl a szóközépi r kihagyása is: Pfad (Pferd).

A felső szász terület harmadik része, a Lobositztól Böhmisch-Leipán és Zwickaun át föl Rumburgig s keletre közel a Jeschkenig terjedő, majdnem szabályszerűen ei (ej)-t mond régi ei helyébe s a zwickau-hirschbergi vonaltól kezdve már a felső szászban különben élő nem fordúló ai hangot is hallatja nyújtott a (= irodalmi e = régi ë) helyett: raicht, schlaicht (recht, schlecht), stb. Ez az egész vonal tehát a sziléziai nyelvjáráshoz átmenetűl szolgáló tájszólások sorozatának vehető.

Nem valami fölöttébb eltérő a felső szásztól a sziléziai nyelvjárás. Még a legfelötlőbb különbség a kettős magánhangzók nagyobb számában, valamint abban mutatkozik, hogy gyakrabban használ ilyeneket más felnémet hangok helyén, mint az előbbi nyelvjárás. A sziléziai általában valamivel terpedtebb, kényelmesebb ejtésű, de másfelől mégis hirtelen, nyugtalan és serény lelkületre is vall. Ennek a Jeschken hegytől egész Iglau felé nyúló, de meglehetősen keskeny nyelvterületnek a két szélső szárnyán ismét átmeneti tájszólásokkal találkozunk. A Jeschken és Iser vidékébe még felső szász elemek keverednek a nyugati szomszédságból, míg az iglaui nyelvszigetnek Csehország felé eső része már észrevehetően közeledik déli szomszédjához, a bajor-osztrák nyelvjáráshoz. Az e két szélső vidék közt lakó népesség (két-három helyi tájszólást kivéve) a tiszta sziléziai nyelvjárást beszéli. Ez ismét több tájszólási csoportot foglal magába, úgy mint a tulajdonkénti Óriás-hegységét Rochlitztól Wekelsdorfig és Starkstadtig, a Falken- és Adler-hegységét Giesshübeltől Grulichig és a „Schönhengstler-Gau” csehországi felének tájszólását Lichwe-Landskrontól Dittersbach-Brünnlitzig. Az egész sziléziai nyelvjárás-területen belűl ilyenformán öt megkülönböztethető tájejtési változat van, melyek észrevehetőleg eltérnek egymástól a kicsinyítő alakjaikban. A Jeschken- és Iser-hegység vidékén e kicsinyítő képző egyes és többes számban –l, illetőleg –ln, a mi még felső szász örökség; az Óriás-, a Falken- és Adler-hegységben –la, a többesben –lan; a Schönhengstler Gau csehországi részében –la, a többesben –lich, az iglaui nyelvsziget éjszaki felében pedig –al, –l, a többesben – la. Az Óriás-, Falken- és Adler-hegységben a szóvégi –en rendesen –a-vá válik, ami másutt szabályszerű –n (–en)-nél csak orrhangok után fordúl elő.A két középső-csoport megkülönböztetői ama hangok, melyek a régi i-ből származott e helyébe lépnek; az Óriás-hegység e helyett csak a-t és e-t ismer, a Falken- és Adler-hegység ellenben (nemkülönben a Jeschken- és Iser-hegység tájszólásainak csoportja is) még egy harmadik hangot is, az ai-t. Másfelől az éjszak-iglauiban ez a, a mely különben a sziléziaiban (és a felső szászban) közönséges, teljesen hiányzik, minthogy itt a délnémet e lép föl a maga különféle ejtései szerint. Mind az öt csoporton belűl a csekély különbségek jellemezte tájszólási változatok közűl egyesek ismét felötlőbb sajátszerű vonásokkal is bírnak. Így példáúl a Jeschken-Iser-vidék csoportjába tartozó Buschullersdorfban – igaz, már csak idősb emberek szájából – l helyett u hallható.

Reichenberg tájszólása elől j-sített magánhangzóival tűnik föl: ie (Ei), giälichn (jählings), stb. Mutatványúl álljon itt belőle e régi népdalocska, melyet az ú. n. halálkihordásnál énekelnek:

Mei, liewr Mei,
Beschier uns Kas und Ei,
Eine gude Bottrmecke,
Dass mr könn de Kuchn kleckn!
Schie Haus, schie Haus,
Guckt eine schiene Jumpfr ’raus,
Wörd sich wull bedenkn,
Wörd uns wull wos schenkn,
E1 Schouk, zwee Schouk,
Hundert Göldn drönne.
’n Tud hŕbm–mr ausgetriebn,
’n Summer brenge mr wieder;
’n Mei steckn mr ei de Aren,
Dass mr reich und selig war’en.

(Május, édes május,
Sajtot, tojást adj nekünk,
S jó vajat hozzája,
Hogy kalácsot süthessünk!
Szép ház, szép a tája,
De még szebb a lánya,
Magát csak meggondolja,
Ránk is lesz csak tán gondja:
Egy czipőt, két czipőt,
Benne vagy száz pengőt.
A halált im kikergettük,
A nyarat meg bevezettük;
Májfát tűztünk a vetésbe,
Hogy bő legyen a termése.)

A rochlitzi tájszólás az e terjedt ejtésével, a kicsinyítő képző kettős alakjával (–ch–l = chen és lein, v. ö. a windisch-kamnitzi és sernstadti tájszólások ugyanily képzésével) és a szókincsével is felső szász nyelvjárásnak mutatja magát, a mely, mint ilyen, tehát nyelvsziget a sziléziai terület közepette.

Rochlitztól délkelet felé kezdődik a valódi sziléziai nyelvjárás. Itt megint megkülönböztethető a magas hegység tájszólása a sík földétől. A Falken-hegységben Braunaunak, mint a legnevezetesb helynek a tájszólása az uralkodó.

A „Braunauer Ländchen”-ből, melyet némelyek már az alább következő tájszólás vidékéhez számítanak, a kiszögellő cseh terűlet miatt a nyelvhatár az országon kivűl vezet porosz Szilézián át az Adler-hegységhez, melynek nyelvjárásai gyakori ai hangjuk miatt a Jeschken-Iser-vidék tájszólás-csoportjaihoz állnak közelebb. Egyébiránt azonban egész Grulichig a nyelvjárás tiszta sziléziai. Pl.:

Summ’rkerwla, fliegh aus,
Dei~ Hoisla briht aus!
De Kendlan missa fasta,
’s Brud leit ei’m kŕsta;
’s Blut loift aus d’r Renne
Die Kendlan lieghez drenne –
Flieghe weit ei’s Lŕnd!

(Cserebogár, szállj ki,
Ég a házad, szállj ki!
Bőjtölnek a fiaid;
Fiókban van a kenyér;
Csatornából foly a vér,
Gyermekeid benne, –
Szállj ki messze, messze!)

Az Adler-hegység tájszólásában, mint szülőfölde nyelvén, írta meg Brinke Jeromos (szül. a Rokitnitz melletti Tanndorfban, 1800-ban, megh. 1880-ban) költeményeit. Parasztszülők gyermeke volt s elemi iskolai ismereteit csupán magánszorgalommal egészítette ki a német remekírók olvasása által. Nyílt modorú határozott föllépése megszerezte neki földjeinek bizalmát, a kik közt 14 éven át viselte a községi előljáró tisztét, kis gazdasága kezelésén kivűl a takács mesterséget folytatva. Többnyire alkalmi költeményein kivűl említendők az „Alte und neue Zeit”, „Tanzunterhaltung im Stadtsalon”, „Ein Landbursch das erstemal im städtischen Theater”, „Ein Gebirgsmann in Prag” és „Brinkes Testament”.

Külön álló a Landskrontól nyugatra honos tájszólás. Ebben ugyanis nincs meg az age összevonása, melylyel már a felső szászban találkoztunk s a mi az egész sziléziai területen is előfordúl (soon, seen, sojn, vagy sejn = sagen; Hilbetenben: sogn), továbbá csakis itt kerűl elő a szókincsben egész sor sajátszerű bajor szólásmód, a mi azt engedi következtetni, hogy itt a bajor nyelvjárás behatása érvényesűlt.

A „Schönhengstler Gau” csehországi fele egyéb sziléziai tájszólásokhoz képest magánhangzóinak még túlzóbb csoportosításával válik ki, a mely tekintetben még a reichenbergi tájszóláson is túl lesz. Ilyenek: wei (wie), Huitla (Hütlein), Diörfla (Dörflein), Kiou (Kuh). E tájszólásnak már kisebb mutatványaiból is kitünik e sajátszerűsége, így pl. az alábbi dalocskákból, mely a Leitomischl melletti Johnsdorfból való:

Moadla, mŕch ’s Thürla ziou,
’s kumma Soldŕ’n,
Hobm schwoa’za Kapplich off,
Wej de Krowŕ’n.
Moadla, schneid dich net, steich dich net,
s Messerla eit geschliffn; –
’s Moadla hot Gald in’n Sŕck
Eich ho ’s drgriffm.
Wenn–m’r war’n Soldŕdn sei~,
War’n m’r lustigh reitn,
War’n m’r gruine Röcklich trogn
Un Sabl a~ d~r Seitn.

(Lányka, tedd be az ajtót,
Katonákat látok,
Fekete sapkát viselnek,
Akár a horvátok.
Lányka, meg ne vágd magad,
Éles a kés pengéje;
Kitapintám, hogy pénz van
A lánynak a zsebébe.
Ha majd katonák leszünk,
Hetykén, vigan nyargalunk,
Zöld kabátot viselünk
S kard veri az oldalunk.)

E német vidék déli végétől jó messzire esik a legközelebbi is, az iglaui nyelvsziget éjszaki része. Nem csoda tehát, ha itt egészen másféle beszédet hallunk, a mely már nem tiszta sziléziai, hanem világos jeleit mutatja a szomszédos déli tájszólás behatásának. Steckenben és környékén ugyanis a sziléziai nyelvjárás már nagyon közelít az osztrákhoz. A tékozló fiúról szóló példabeszéd Schlappenz falu tájszólásán így szólna: Da Voda sigt ’n schon von olla Weitn, sei~ Herz wiard so g’rührt vor Lad, er rennt eahm z’gegn, follt eahm um an Hols und busslt’n o’. Da Suh~ mant ejtzan: „Voda r ih hob me vagong wida ’n Himml und vor Enk, i bin net mehr werth, enka Suh~ z’ hass.” Olla~ da Voda losst’n gar net ausredn und sogt zu sein Knechtn: „G’schwind, breangts ma das beste Klad und zeagts eahm ’s ŕ~, thout an Ring ŕn sei~ Hand und Schouch on seine Fuss, breingts ah ’s Mostkälbal her und steicht es o’, den d’r mei~ Suh~ wŕr toud und is ejtzen wiada lebente wor’n, er wŕ valoua’n und is wieda g’funna wor’n….”

A Csehország szélével szomszédos terület német részén, Neubystritz vidékén már határozottan bajor-osztrák nyelvjárásban találunk, a mely innentől kezdve az ország egész déli részében föl Hartmanitzon túlig s még egy közeli nyelvszigeten (a budweisin) is uralkodik, kivéve a Platz-Suchenthal melletti kis hézagot, a hol a cseh-szláv nyelv keskeny nyúlványban Alsó-Ausztriába nyomúl be. A bajor-osztrák nyelvjárást az eddig tárgyalt kettővel szemben igen határozottan jellemezhetni. Fő typusában e nyelvjárás többnyire alászálló hangsulyú (’ ) kettős magánhangzókat mutat, melyek a „Jodler” megannyi csiráinak tekinthetők, s egyáltalán okai a beszéd bizonyos vontatottságának. Egyébiránt e kettős magánhangzók száma nem mondható sem soknak, sem kevésnek; úgy ezekben, mint az egyszerű magánhangzók terén jóformán teljes egyensulyra jutnak egymással a magas (nyilt) és a mély hangok. A szóvégi nyilt a a többi tájszólás félig elmosódott a-jával szemben, valamint az ea, ia, oa, és ua kettős hangok e nyelvjárásnak bizonyos derűltséget kölcsönöznek, a mi igen jól illik a vele élő néptörzs vidám lelkületéhez. Magánhangzókban való bősége és sok lágy mássalhangzója pedig dalolhatóságának kedvez. A bajor-osztrák nyelvjárás már inkább trochaeusi lejtésű.

Neubystritz körűli keleti szárnyán még némi sziléziai hatás (e helyett ej s más hasonló) érezhető rajta. A Neuhaus melletti dieblingi fiatal férj gúnyolódó dala még így hangzik: „Du olde Rumbumbl, – Du olde Lotern, – I hob di nur g’heirot – Zum Hejfa ausshern”(Te vén csoroszlya, te vén szatyor, csak azért vettelek el, hogy a fazekakat kisúrold).

Sajátszerű e csoportban a Königseck melletti Tieberschlag tájszólása. Ebben a tiszta osztrák ua helyett az ui s oa helyett gyakran oi, továbbá an helyében ou~ járja, pl. Schui’ (Schuh), zu (zu), Bui (Bube), hoiss (heiss), kloi~ (klein), woiss (ich weiss), Hou~ (Hahn), i kou~ (kann).

Egész tisztán Gratzentől kezdve lép föl a bajor-osztrák nyelvjárás, de mégis két fokozat különböztetendő meg benne. A városiak „fínomabban” akarnak beszélni s a régi ei helyében a bécsi (alsó-ausztriai) a hangot ejtik, még a falusi helyesebben oa-t mond. Amannál: want da klane Bua, emennél: da kloa~ Bua woant (a kis fiú sír). E terület átlagos beszédmódja azonban egészben olyan, mint az osztrák nyelvjárás széltében köröskörűl.

Határozottabban jellemezhetők e délnyugati vonalon a határszél egyes tájszólásai. Így Oberplanban orrhangok előtt az a hang o-, vagy ŕu~-vá, az e pedig ei~ (ai~)-vé változik.

A Prachatitz körűli tájszólásnak a kicsinyítő képző l-jének magánhangzóvá enyhítése rendkivűli lágyságot kölcsönöz. Pl.:

Ba mein Diarnei ihr’n Fensta
Scheint neamals kŕa~ Sunn,
Geht kŕa~ Landstrŕssn vüar,
Nea~ r a Steigei in d’ Krumm;

Awa drinn in ihr’n Stübei
Is ’s so hübsch und so fei~,
Dass ’s mi~ ziemt, i möcht áll’ bei’,
Jŕ, ŕllabei drinn sei~.

(A rózsám ablakára
Soh’ se süt a napfény,
Országút sem visz arra,
Csak egy görbe ösvény.

De benn a szobájába’
Oly szép, oly jó lenni,
Vajha soh’ se kellene
Onnan el is menni.)

Winterbergtől Hartmanitzig a tájszólás alsó-bajor elemek (eu helyetti ui, szókezdő r helyett hr) mellett már olyan jelenségeket is mutat, a melyek a nordgaui nyelvjárásnak az erdőségen innenre és túlra való előnyomúlását árúlják el. E tájszólás tehát már átmenet eme nyelvjáráshoz. Itt már így üdvözlik az új esztendőt:

Brüadrl, nuis Gohr, nuis Gohr!
’s Christkindl liegt im g’röss’tn Hor.
Longs Löbm, longs Löbm
Und an Beidl vul Göld danöbm
Und an schein Mŕu~ danöbm
Und a hrächts Wei danöbm
Und hübsch vül Schläg danöbm
Und ŕll ma~ Liab danöbm!

(Testvér, boldog új évet, új évet!
A kis Jézus kender-almon fekszik.
Hosszú éltet, hosszú éltet
S hozzá pénzt egy erszénynyel,
Meg egy szép férjet,
Meg egy szép feleséget,
Meg jó sok ütleget
S mindezekhez az én szeretetemet!)

Brinke Jeromos.
Fénykép után, Hecht Vilmostól.

Hartmanitztől nem igen messze van Eisenstein, s már ott újabb tájszólással találkozunk, mely Csehország német nyelvterületének negyedik nyelvjárás-csoportjához, a nordgaui vagy keleti frankhoz vezet bennünket.

Ez a nordgaui terpedt, nehézkes, magánhangzókban bővelkedő s lágy nyelvjárás; mindenekelőtt a hangsulyos szótagoknak az irodalmi nyelvben szokott mértéken jóval túlmenő elnyújtását kedveli, ellenben a hangsulytalan szókat és szótagokat nagyon elharapja, sőt egészen el is ejti. A szóvégi n és r majdnem mindig tompa s mintegy félig ejtett magánhangzói végződésbe oldódik fel. Jellemző valamennyi régi hosszú magánhangzónak és diphthongusnak csupa kettőshangzóval való helyettesítése, minők az ŕu, äi; ŕi; ei, vagy öi; ou hosszú a és o, ä és e, régi ei, ie és üe, uo helyett. A hangsulytalan e-nek minden képző-szótagban való elejtése által e nyelvjárás igen sok sulyos szótagra tesz szert (a miben a terhes munkát végző földmíves nép jellemző beszédmódja nyilvánúl) s az imént használt rhythmikus jelzésmód mellett maradva, azt mondhatni, hogy spondaeusi méretű. Ezen a vontatott hangzású nyelven énekli az egerlandi legény e nyelvjárás góczpontjában a Da schmol’ Rŕi~ czímű kedvelt honi dalát. (L. az 555. lapon.)

Az egerlandi tájszólás részesűl valamennyi cseh-német nyelvjárás közűl a legtöbb irodalmi feldolgozásban. Legjobban behatolt szellemébe dr. Lorenz J. J. (1807–1860); újabban pedig Zedwitz-Liebenstein Kelemen gróf (szül. 1814.) adott ki néhány kis kötetnyi, ezzel a nyelvjárással írt költeményt

Általán véve e nyelvjárás csak a felső Eger-völgyben, le Elbogenig honos. Délkeletre és délre tőle oly tájszólások vannak, melyek az orrhangok és kapcsolt r előtti magánhangzók használatában eltérnek. Sandautól kezdve az egerlandi hangokat valamivel tompábban ejtik: ŕi~, ŕa~és ea~ helyett ui~, ua~ és ia~ hallható. Az egerlandi ah da Mŕa~ wŕint, seahnt a si nŕu dahŕam (a férfi is sir, ha haza vágyódik) Tepl, Mies, Staab és Bischofteinitz környékén így hangzik: Da Mua~ wuint, siahnt a si’ nŕu dahuam. Plantól le Hostauig az egerlandi Gearschtn-, Heraz-ból Garschtn és Harz lesz. Tepltől Neumarktig ir és ür helyett är az általános s dürre Birken (száraz nyirfák) helyett därr Bärkn-t ejtenek, de azért or helyett ar mellett mégis gyakoribb az or, mint a hogy Tuschkautól Staab és Bischoftenitzig is előfordúl. De már Plantól a Pfraumbergen át s tovább lefelé sorgt helyett sargt, moregn helyett margn, Korb helyett Karr hallható, míg Sandautól Karlsbadig e szavak ejtése surgt, murgn, Kuar’. E csoportokból egyes tájszólások még különösebben is eltérnek a velük tőszomszédosoktól. A Tachau körűli a magas au és eí kettőshangzókat kedveli, melyek helyett másutt ŕu, ou és äi hallhatók.

A ronsbergi tájszólás nem ismeri orrhangok előtt az ŕa~-t, csak az o~-t, pl.: Mo~, davo~, Bo~, holott általánosabb a Moa~, davoa~, Boa~ (Mann, davon, Bein). A chotieschaui uradalomban a hosszú és rövid magánhangzó közötti d ( irodalmi német d és t) r-ré lágyúl; e jelenséggel már a felső szász nelvjárásban is találkoztunk. A littitzi legény pl. így énekel:

Bŕl gros’ i’ a’m Ácka,
Bŕl wiera a’m Rui~;
Bŕl how i a Mŕidrl,
Bŕl bin i alui~.

Wos hülft mia’ ma~ Gros’n,
Wenn d’ Sichl necks schneid’t –
Wos hülft mia r a Mŕidrl,
Wenn ’s nea~t ba mia bleitt?

(Hol a réten kaszálok,
Hol a mesgyét járom;
Ha ma van is szeretőm,
Holnap már nincs párom.

Nem jól megy a kaszálás,
Ha a sarlóm tompa;
Mit ér, hogy van szeretőm,
Ha meg elhágy nyomba’?)

Az aschi tájszólást e helyetti terpedt ä hang jellemzi: Läbm, Läda, stb. Leben, Leder helyett.

E tájszólás-csoport területén két nyelvsziget van, a melyekbe érczhegységi bányászok révén felső-szász nyelvjárás kerűlt, mint ennek már alighanem kiveszőfélen lévő nyomai még világosan elárúlják. A Schlaggenwald körűli bányavárosok vidéke (kivált Lauerbach) és Mies városa a nordgaui ŕi (régi ei) helyett a-t s az előbbi szóközépi és szóvégi pf helyett részben pp-t is mutat, holott az utóbbi e pp-t már pf ellenében elvesztette, az a azonban itt még általánosabb, mint amott.

E két jellemző sajátságot még szívósabban őrzik a felső szász területtel tőszomszédos éjszaki és keleti határszélek, de azzal a különbséggel, hogy a külső öv (Neudecktől Schlackeuwerthig, Waltsch és Jechnitz) még mind a kettőt, a belső azonban (Bleistadt, Karlsbad, Petschau, Theusing, Manetin) már csak a pp-t mutatja (de ezt szabályszerűen), míg az a-t már nem. Az egyebütt hallható ŕ és e, meg i és ü helyett pedig mind a két övben meglehetősen elterjedt az r előtt a nyilt (szinte rikácsoló) a, ä. Ez átmeneti vidékről való példaképen e pár sorocskát idézzük:

Ham soll i gäih~,
Dŕu soll i bleibm,
Meina Mutta soll i d’ Erdäppl reibm.
Ham gäih i net,
Dŕu bleiw i net,
’s sänn meine Ferud d’ Erdäppl net.

(Haza menjek?
Itt lebzseljek?
Anyámnak otthon krumplit reszeljek?
Haza nem vágyom,
Itt sincs maradásom,
A krumplireszelésben kedvem nem találom.

Helyi jellegűek e nagyobb számú tájszólások sorában pl. a neudecki, melyben a felső szász a lép i-ből lett e helyébe s minden r elnémúl más mássalhangzó előtt, vagy a szó végén (pl. Duscht, Ha~z, wŕ’ = Durst, Harz, war), a jechnitzi, melyben a szókezdő pf-ből gf lesz (pl. Gfär, Gfund, Gfingstn = Pferd, Pfund, Pfingsten), és a waltschi, meg a schelesi, melyek e hangváltozást szintén ismerik s e mellett még a szókezdeten kivűl az l-t is i-vé, vagy majdnem i hangú e-vé változtatják (pl. Schui, Stui, Woid, koid, stb. Schule, Stuhl, Wald, kalt). Jechnitzben a nordgaui öi (= régi ie) helyébe is nyilt äi lép.

Mint éjszakon és éjszakkeleten, úgy délen is átmeneti tájszólás csatlakozik a nordgaui nyelvjárás területéhez a Wassersuppentól Eisensteinig terjedő szeleten, még pedig a bajor-osztrák nyelvjáráshoz vezető átmenet. Itt mentűl délebbre megyünk, annál sűrűbben hallható a nordgaui öi és ou (régi ie, üe – uo) kettőshangzók mellett, melyek némelyike azonban még megmarad, a bajorban helyettük használt ia és ua (Löid [Licht], wöi, Bou’, Groubm mellett már Diab, Lieb, Juada, Schual is), ép így a régi hosszú a, o és e, ä, ö helyett álló ŕu és äi mellett a bajor a, o– o– e, ä (a) és ö; továbbá megvan itt (a bajor tájszólásnál már említett) alsó-bajor iu (eu) és ie helyett ui is.

Ez átmeneti övben sajátszerűbb színezetűek a völlmaui, prenneti és neumarki tájszólások, melyekben egyebütt hallható ei (= régi î) ä-vé válik, ellenben az au részben megmarad, részben o-vá vonódik össze. Pl.:

Ma~ Hearzl is frisch,
I leg ’s ossa r a’m Tisch
Und lŕu tuif äne grobm,
O mei~ Schatz, mogst me hobm?

(A szívemet íziben
Az asztalra kiteszem
S mélyen belé vágatom,
Szeretsze-e, hejh, galambom?)

Gareis Frigyestől

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem