A szlávok népies színjátéka. Menčik Nándortól, fordította Katona Lajos
A szlávok népies színjátéka.
Menčik Nándortól, fordította Katona Lajos
Menčik Nándortól, fordította Katona Lajos
Csehország szlávjainak vallásos érzületéről tanúskodik a népies színjáték buzgó ápolása is, mely némely vidékeken egész a hetvenes évekig teljes épségében fenn tudta tartani a népművészet ez ágát. A középkori eredetű s a jezsuita iskolák színielőadásaiban új életre kelt népmúzsa leginkább az Eisenbrod, Semil és Hochstadt városoktól határolt hegyvidékre húzódott vissza, mikor egyebünnen már kiszorúlt. A népies színjáték legjelesb ápolóhelyei Lastiboř és Boskov helységek, s a legutóbbi időben a Hochstadt melletti Neudorf (Nová Ves)is. Az ötvenes években még a sík földön (kraj) is voltak oly helységek (min. pl. a Jičin melletti Vitiněves), a melyeknek lakói közűl többnyire a domkařok színtársúlatokká egyesűltek s a téli estéken darabjaikat betanúlván, húsvétkor falujok környékén bemutatták játékukat. Más vidékeken, így Netolitz, Prachatitz, Hohenmauth, Senftenberg környékén s egyebütt is, a hol régebbi időben a jezsuita iskolák hatással voltak, elég sokáig virágzottak e népmulatságok, és csak korunk minden törzsökös népies vonást elmosó szellemének lassanként való terjedése elől hátráltak meg.
E népies színjátékok, melyekben a cseh népszellemnek II. József császár korát megelőző iránya tükröződik, mint egyebütt, itt is négy főcsoportra oszthatók. Az elsőbe tartoznak a karácsonyi játékok. Ezek azonban nemcsak az adventi időre vonatkozó evangeliumi eseményeket, hanem a középkori misztériumokhoz hasonlóan az egész ó-testamentomot is felölelik, minthogy az ú. n. paradicsomi játékkal kezdődve, az egész Krisztus előtti időt feltűntetik jelképes ábrázolatok rövidre összevont foglalatában. Az ország minden vidékén él még a szintén e körbe tartozó háromkirály-játék, mely azonban ma már a három napkeleti csillagjós rövid párbeszédévé zsugorodott össze, s többnyire az iskolából kinőtt suhancz-gyerekek adják elő. Ehhez hasonlag a Miklós-játék is mindinkább háttérbe szorúl ma már s csak halvány árnyéka a hajdaninak. A régi idők karácsonyi misztériumainak ma is élő emlékjele csupán a „bethlehemi jászol”, melyet némely falusi templomban s itt-ott a paraszt- és polgárházak szobáiban is látni még.
A második csoport a húsvéti játékokat foglalja magában, melyek az Üdvözítő keresztre feszítését és feltámadását ábrázolják. Jóllehet e játékok a bennük szereplő személyek nagyobb számával nem csekély akadályt gördítettek szélesebb körű elterjedésük elé, mégis épen ezek voltak mindenütt a legkedveltebbek, s húsvéttól kezdve nyár derekáig minden vasárnapon előadták őket, s az egész környék lakossága, sőt távol vidékiek is egybecsődűltek a nézésükre. drámai szerkezet és színpadi kiállítás tekintetében semmivel sem alábbvalók a középkori misztériumoknál, sőt már az iskolai drámán okúlt, voltakép ismeretlen szerkesztőnek elég ügyes keze is meglátszik rajtuk. Kardallal kezdődnek, mely rendesen a bőjti idő kedveltebb egyházi énekei közűl való s a darab egyes képei között ismétlődik. E képek az evangéliumi elbeszélés sorrendjében következnek egymás után. E közbe szúrt ájtatos énekeknek sorrendjében következnek egymás után. E közbe szúrt átjatos énekeknek legalább az a jó hatásuk volt, hogy a nézőben újra meg újra fölkeltették a vallásos áhítat hangúlatát, melyet netán megzavartak egy-egy jelenetben a tréfás alakok, minő a halál és az ördög, vaskos bohóságaikkal. A régi passió-játékokkal közös vonásuk e színműveknek az is, hogy kisebb-nagyobb képek sorozatából állanak s az egész cselekményt a néző elé tárják, nem bízván semmit sem a képzeletére, a mit magának kellene hozzá gondolnia. Épen ezért általában igen hosszúra nyúlnak s olykor meglehetősen unalmasok is, habár közben-közben egy-egy drámai erejű jelenet is akad bennük, minő pl. Iskariót és Judás alkudozása a főpapokkal és a nagy tanácscsal.
A harmadik csoportba az ó-testamentomi tárgyú játékok tartoznak, melyeknek Mózes, az egyiptomi József, Sámson, Tóbiás, Sámuel, Saul és Eszter a főalakjaik.
A negyedik csoport, melynek darabjaiban ép úgy, mint az előbbiében, nagy szerepe van már a Paprika Jancsi (Kasperle) alakjának és a melyen az egészen népies fölfogás már nagyon érezteti szétmállasztó hatását, – új-testamentomi, vagy teljesen újkori tárgyakat foglal magába, melyeken már a mindinkább fölvirágzó műdráma hatása is meglátszik. Ide tartoznak a Szent Iván-játékok, az újabb romantika kedvelt alakjai: Genovéva, Helena, a török császár leánya, Felsenburg grófja, a velenczei kalmár, a Comenius-féle „Világ labyrinthjá”-ból átvett alak, s egyebek közt az ördög hét köteléről szóló játék. Mind a kétféle csoportban többnyire nyers tréfájú s romlott nyelvű bohózattá sülyedt alá a régebbi komoly cselekmény, s inkább csak a legközönségesebb kiváncsiságot akarja kielégíteni, nem pedig a hallgatóság épületes gyönyörködtetésére szolgálni, a miért is csakhamar meg kell hátrálnia a műkedvelőktől is ápolt műdráma terjedése elől.
E népies színművekben tartalmuk egyszerűségéhez mért az egész megjelenítés is. Színpadúl és nézőtérűl többnyire deszkákból összetákolt födetlen színkör (tátrum-theatrum) szolgál, fehér vászon függönynyel és szegényes vászon szinfalakkal. Még gyakrabban csupán egy épen üresen álló csűrben ütött tanyát a népmúzsa s csak nagy ritkán vonúlt be valami tágasabb korcsma-szobába. A közönséget azonban a szegényes díszletek nem riasztották el s nem zavarták a darab élvezetében. A szereplő személyek ugyan igyekeztek annyira-mennyire szerepükhöz illő ruhában megjelenni, a mihez a régi hosszú és bő redőzetű férfiviselet alkalmasabb is volt a mainál, s így a házi ruhatár is kisegítette a legtöbbjét. Királyok, papok s más efféle főbb személyek rendesen külön jelmezt viseltek s vörös, fehér, vagy fekete vászon ruhájukon kivűl jelvényeikkel, koronájukkal, vagy papi süvegükkel eléggé különböztek a többitől. Nyomatékos, méltóságos beszédük is elütött a többi népségétől s maguktartásában is bizonyos előkelőségre törekedtek. Krisztus és a szentek alakjai a hagyomány szerinti jelmezekben léptek föl, melyeknek többé, vagy kevésbbé díszes volta természetesen mindig a társaság tehetősségétől függött. Sok helyütt egyszerű papiros díszítményekkel is be kellett érniök, s a közönség sokszor elég elnéző volt, ha egy-egy ismerősét a rendes vasárnapi ruhájában látta is föllépni.
A középkori színháztól kölcsönzött alakja volt e játékoknak a „prológ”, vagy „kikiáltó”, a ki a darab előtt a „komédia” tartalmát és tanúlságát elmondta s a nézőket csendre és figyelemre intette, végezetűl pedig a játszók köszönetét tolmácsolta s a következő előadásra is meghívta a közönséget, nem mulasztván el annak bőkezűségére is czélzást tenni.
A nézők vagy fapadokon ültek, vagy csoportokban álldogáltak a bekerített térségen. A bemenet csakis belépti díj mellett volt szabad; ez azonban kinek-kinek a tetszésére volt bízva, kivált akkor, ha az előadás jótékony czélú volt. Oly előadásoknál, a melyek bevételében a szereplők fáradozásukhoz mért arányban osztoztak, élelmi szerekkel s más efféle természetbeli járúlékkal is meg lehetett a bemenetet váltani. A játszó személyek minden tőlük telhetőt igyekeztek megtenni, hogy a következő előadások sikerét is biztosítsák, kivált ha rendes színészek is tartózkodtak a környéken; és ennek a versengésnek köszönhető, hogy Lastibořban és Boskovban éveken át ugyanazt a darabot lehetett – bár módosított kiadásban – színre hozni, s ezzel az alkotó népszellem két mintadarabját későbbi nemzedékek számára is utánzásra méltó példáúl átörökíteni.
