A románság eredete és múltja.

Teljes szövegű keresés

A románság eredete és múltja.
A történelem és a néprajz bizonyítékai a románság megalakulását a Balkán-félszigetre helyezik. Hazánkban a románságról először II. Endre királynak azon oklevelében van szó, melyben 1223-ban Kis-Disznódot egy Gocelin nevű papnak adományozta; másodízben pedig az 1224-ki híres Andreanumban. Ez oklevelek alapján Fogaras vidéke állapítható meg oly egyetlen terűletűl, hol a románok hazánkban léte a tatárjárást megelőző időből egész határozottan kimutatható. A tatárjárás nagy változást okozott Erdély néprajzi állapotaiban. Ezután kezd elszaporodni a románság hazánk keleti felében és pedig három irányban: az Olt déli folyásánál, a Brassó és Szeben között eső földön, azután a Zsil kifolyása és az Orsova közti hegységekben, végűl éjszakon a borgói szorostól a jabloniczai hágóig húzódó vonal irányában.
A románság ősi hazájában, a Balkánban a hegyek között nemzetségenként szétszórt szállásokon lakott, melyeket katunoknak neveztek. A katun, illetőleg a törzs fejét knéznek (kenéz) nevezték. Ezek a katunok a kenéz vezetése alatt időnként fölkerekedvén, nyájaikkal gyakran messze elvándoroltak. Így húzódtak egyre sűrűbb rajokban az erdélyi havasok felé. IV. Béla király 1263-ban kelt egyik oklevelében megállapítván az esztergomi érseket ilIető jogokat, azt mondja, hogy „tizedrészét kapja azon juhoknak és marháknak, melyeket a király az oláhoktól és székelyektől szed” Hogy ezt a marhaadót az oláhok a királynak mily arányban fizették, arra megadja a fölvilágosítást maga az oklevél, quinquagesimanak, azaz ötvenednek nevezvén azt. Tehát minden ötven juh után fizettek egyet. Ebből világos, hogy adózásuk kulcsa s így jogi és társadalmi állapotuk is ugyanaz, a mi volt a Balkán-félszigeten.
Idő folytán az oláh kenézek közűl többen nemesekké lettek és beolvadtak a magyar nemzetbe, mit siettettek Nagy Lajos és Zsigmond azon intézkedései is, hogy kenéz csak katholikus lehet. A nemességre emelt románok azonban semmi külön nemzeti kiváltságban nem részesűltek, hanem a ki hol lakott, annak a terűletnek kiváltságait élvezte. Így volt ez egészen 1848-ig, mikor a hazai románság is, mint a magyar nemzettest elválaszthatatlan része, az összes polgári jogok élvezetébe lépett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem