Vallás, egyház.
Vallás, egyház.
Említettük, hogy Nagy Lajos király rendelete szerint kenéz csak katholikus vallású lehetett. Zsigmond király 1428-ban e rendeletet még megtoldotta azzal, hogy a nemes vagy kenéz, ha oláh pópát tart, elveszítse birtokát. A katholikus és az óhitű között kötött házasság nem volt érvényes; a mely nemes vagy kenéz gyermekét oláh pópával kereszteltette, birtokát elveszítette. Mindezekből az tűnik ki, hogy a beköltöző románság a Balkánból magával hozta vallását és egyházi szervezetét, a mi a már fönnálló jogrendbe ütközvén, különböző rendszabályoknak lett szülő oka. Egyházi tekintetben való szervezetlenségüket bizonyítja az is, hogy egyszerre több helyen volt püspöki székhelyök. A reformatio ilyen rendezetlen állapotban találja őket, s épen azért mindjárt kisérletet tesz, hogy az oláhságot az új hitnek megnyerje. A legelső kisérletet erre, bár sikeretlenűl, Brassóban Honterus János teszi. Később a magyar református fejedelmek nagyobb sikert érnek el köztük. Az erdélyi törvények az „oláh vallást” még 1575-ben is csak tűrt vallásnak mondják, s akként rendelkeznek, hogy az oláhok püspököt a fejedelemtől kérjenek. Elrendelik azt is, hogy mivel az oláh pópák többnyire idegen országból jőnek, a püspök vesse őket vizsgálat alá. Bethlen Gábor románra fordíttatja az egyházi könyveket s a papság társadalmi helyzetén is segít, hogy a románságot. a reformatio ügyének megnyerje. Ez igyekvéseknek meg is lett a maguk haszna; a mennyiben a Rákóczyak és Apaffy uralkodása alatt oláh-magyar református hitközségek alkúltak, az oláh püspök az erdélyi református püspök fönhatósága alá kerűlt (1669), s ezzel a református egyház egyes intézményei (zsinat, esperesség, stb.) gyökeret vertek az oláh egyházban is.
A reformatio terjedését nemcsak megállította, hanem végleg meg is akasztotta az a mozgalom, melyet Baranyi Gergely jezsuita Teofil oláh püspökkel egyetértőleg a róm. kath. egyházba való térés végett megindított s a melynek következtében Teofil utóda, Athanasius, 1700 szeptember 1-én a Gyula-Fehérvárott tartott zsinaton összes papságával és mintegy 200.000 főnyi románsággal egyetemben a római egyházzal való egyesűlést elfogadta.
Mihelyt híre terjedt a románság ez áttérésének, Havasalföldéről szláv és görög kalugerek özönlötték el az országot, a kik a nép egy részét az unió ellen fölizgatták. Ez izgatás következtében a brassaiak már 1701-ben ünnepélyesen tiltakoztak az egyesűlés ellen. Később 1759 körűl Sofronius kaluger annyira föllázította az erdélyi Érczhegység román lakosságát, hogy a zavargásokat csak 1761 nyarán és csak fegyveres erővel lehetett elnyomni.
A hatalom a katholikus érdekek megóvása végett az új görög-katholikus püspök mellé tanácsadóúl egy jezsuita theologust rendelt. Athanasius után Pataki János lett püspök, ki egyházának a szamos-újvári és a szombatfalvi uradalmakat szerezte meg. Ezeket az uradalmakat utóda, Klein Innocentius, 1738-ban királyi jóváhagyással elcserélte a balázsfalvi uradalomért. Ez időtől kezdve lett Balázsfalva az erdélyi görög-katholikus román egyház székhelyévé. Klein Innocentius egyike volt a görög-katholikus román egyház legkiválóbb főpapjainak. Nemcsak magát és egyházát akarta fölszabadítani a jezsuiták gyámsága alól, hanem a felséghez, a kormányszékhez és az országgyűléshez benyújtott kérvényeiben a román nép számára politikai jogokat is kért, azt akarván, hogy a románságot a törvényhozás ismerje el Erdély negyedik törvényes nemzetéűl.
Az 1791-iki országgyűlés a görög-keleti vallásnak szabad gyakorlatot biztosított s elrendelte, hogy e vallás hivei az „Ő felségétől kinevezendő püspöktől függjenek és állapotjukra nézve a többi lakosokkal egyenlőknek tekinttessenek” E törvény szabta meg a görög-keleti románság egyházi viszonyait egész 1848-ig. 1848 után az 1846-ban kinevezett új püspök, Saguna András vezetése alatt ez egyház sok tekintetben gyarapodott és a fejlődés útjára lépett. A nagy-szebeni görög-keleti román püspökséget 1864-ben érsek-metropoliai rangra emelték s a szerb egyháztól törvényesen függetlenítették. Ekkor állították föl az aradi és karánsebesi püspökségeket. Az 1868-iki IX. törvényczikk nemcsak ez intézkedéseket törvényesítette, hanem egyúttal a görög-keleti román egyháznak, mint nemzeti egyháznak, teljes önkormányzatot is biztosított. A görög-keleti román és görög-katholikus egyházak az állami pénztárból évenként 400.000 korona segélyt élveznek, azonkivűl az 1898-iki XIV-ik törvény értelmében a görög-keleti egyház papságának évi jövedelmét (congrua) az állam egészíti ki a törvényben megszabott minimumig.
