Alkalmi szokások, babonák.
Alkalmi szokások, babonák.
A román nép bizonyos napokon e napokhoz fűzött babonás hitnek él, s részben vagy egészben nem dolgozva ünnepel. Igy a többi között: keddi napokon az asszonyok nem fonnak, mert ez esetben Marţolea szellem megölné őket. Pénteken nem fésűlködnek, nem söpörnek, mert Sta. Vďnere (Szent Péntek) fő- és szemfájással verné meg őket. Egyes közönséges vagy ünnepnapokhoz bizonyos babonás szokások fűződnek. Így karácsony napján tánczolják a turca-t, noha azt tartják, hogy a ki tánczolja, attól az őrző angyal hat hónapra eltávozik. A turca fából kifaragott szarvasfej. Agancsait különféle szalagokkal és gyöngyfüzérekkel díszítik; füleire csengőket aggatnak; az álkapcsok zsineggel vannak a nyakhoz erősítve úgy, hogy ha a zsineget megrántják, kelepel s a rajta levő zörgők zörögnek. A turca-tánczoló, e szarvasfejet a saját fejére húzza s úgy tánczol minden egyes gazda házánál, a miért ajándékot kap. Újév előestéjén az eke-, meg a bikakolindák járjál. Húshagyó kedden, különösen a fiatal emberek nagyon sokféle és gyakran vaskos tréfát űznek. Ekkor szokták kikiáltani a szomszéd hegyről a férjhez nem ment leányok nevét. Érdekes húsvétkor a priscalit. A legénység birósággá alakúl s megbünteti azokat a legényeket, kik a nagy bőjtben leányt csókoltak, vagy bokrétát viseltek. A biró a templom tornáczán egy széken ül. A bűnös legényt elébe vezetik, forma szerint kihallgatják s ha hibásnak találják, kimondják az ítéletet, a mi rendszerint pálczaütésekből áll. A bűnöst a többiek lefogják s a büntetést végrehajtják rajta. Pünköstkor a legények egy fehér ökröt fölczifráznak s azzal házról-házra járnak. Szent Tódor napján a legények örökös pajtásságot kötnek, melyet kereszt-barátságnak neveznek. Keresztelő Szent János napján kákafűből koszorút fonnak s azt a háztetőre dobják. A kinek a koszorúja leesik, az meghal. Szent György-napkor az ablakokba töviságat tesznek a rosz szellemek ellen.
Az előjeleknek nagy szerepök van a román nép életében. Nagy számúak az állatvilághoz fűzött babonák. A kakuk szólásából gazdagságot, hosszú életet vagy ellenkezőt jövendőlnek. A verebek elszaporodása éhséget jelent. A holló, ha károgva repűl a falu fölött, döghalált jövendől. A juhok között fonni, farkasról beszélni nem jó.
A népies növénytan is igen gazdag; alig van fa, virág, melyhez valamit ne fűzött volna a román nép élénk képzelő tehetsége. Leginkább a kuruzslásnál veszi hasznát a nép ebbeli ismereteinek. Az egyes fákról és virágokról szóló legendák száma igen nagy. A bodzafa elátkozott fa; alatta megpihenni nem tanácsos, mert levelei között ördögök sütkéreznek. A fák királynője a vadrózsafa. Ennek ágaival diszíti föl ablakait a nép, mert azok távol tartanak minden roszat. A fenyűfa Szűz Mária áldott fája. A jegenye elátkozott fa. A rezgő nyárfa leveleinek zizegésével az üldöző elől menekülő Üdvözítőt árulta el; ezért az ő átka fogta meg, hogy soha nyugta ne legyen.
A hazai románságnak e vázlatos néprajza szembetűnővé teszi azt a rokonságot, mely a román nép szokásai, hitvilága, költészete, stb. és a balkáni népeké között elvitázhatatlan s a mely egyúttal bizonyítéka is e nép balkáni eredetűségének.
