A zene Felső-Ausztriában. Huemer Györgytől
A zene Felső-Ausztriában.
Huemer Györgytől
Huemer Györgytől
Fröschl Károlytól
Felső-Ausztria népének van zeneérzéke, szeret dalolni s zenei irányban könnyen képezhető. De a zenei behatások iránt való e fogékonysága csak akkor fejlett ki teljesen és lőn állandóvá, midőn a zeneérzék lelkesítő áramlata Bécsből és Salzburgból Felső-Ausztria virányaira is elterjedett. A zenei élet legrégibb nyomait azokban a kolostorokban kell keresnünk, melyeknek iskoláiban Gergely choralját tanították, mert a zene az egyházi nevelőintézeteknek egész a XIII. század végeig jelentékeny tantárgya volt. Ilyen zárdai iskolák St.-Florianban, Garstenben, Gleinkban, Kremsmünsterben, Mondseeben, Ranshofenben, Subenben, Reichersbergben és Waldhausenben állottak fönn. A XVIII. században Kremsmünsterben I. Frigyes apát alatt külön zeneiskola alakúlt. Mellékesen a világi zene is kifejlett. A stiriai Ottokarok alatt megzendűl Steyr ős városában levő fejedelmi udvarukon a minnesängerek éneke s Felső-Ausztriának büszkeségévé válik Kürenberger, a ki a Lincz melletti Kürenbergen költött és dalolt, és kortársa, Aist-i Dietmar, kinek vára a Mühl-kerületben feküdt.
A XIV. és még inkább a XV. század folyamán német és latin iskolamestereket alkalmaztak a kolostorokban, kiket magistereknek neveztek, s kik az iskolai tárgyak mellett a zenét is tanították. Ezek egész külön czéhet képeztek s szerte jártak a tartományban, fölajánlván a szolgálatukat, de helyöket sokat változtatták, mert volt valami a vérükben, a mi örökös vándorlásra ösztönözte őket s a minek nem tudtak ellent állani. E magisterek alatt voltak a cantorok, a succentorok és az adstansok. A cantor egy-egy osztálynak a tanítója volt, ő vezette a templomi éneket s maga is mint énekes szolgált. Ő róla nevezték el az iskolának azt a részét, melyben lakott, valamint a zárdabeli összes zenei személyzetet is cantoriának. A cantornak alantasa volt a sub-cantor vagy succentor, a ki az iskolában az adstansokkal lakott, mely utóbbiak egyúttal tanítványok is voltak s a zene kedvéért vétettek föl ide. Ezeket choralistáknak nevezték, s a mai karénekes fiúk elődjeinek tekinthetők. A cantoriák, mint egyebütt is, különösen karácsony, újév és húsvét táján kolostorról kolostorra jártak, hogy éneküket hallassák s egy kis pénzt keressenek.
A városokban és mezővárosokban a városi síposok, városi muzsikusok, kürtösök, torony-zenészek, turnirok működtek, a kik a legrégibb idők vándorzenészeitől származtak. Ezeknek a muzsikusoknak szabatosan meghatározott czéh-szokásaik valának, melyek egész a IX-ik századig megtarták érvényüket. A bécsi főzenegrófi hivatal – Oberspielgrafenamt – gyakorolta e vándornép fölött a törvénykezést. Ők zenéltek a nemes urak tánczmulatságain, ők kisérték a költők énekét, ők zenéltek a lovagok díszmeneteinél s a táborban a katonaság vonúlásainál. Zeneeszközük a XII. században egész a XVI-ikig a dob és síp, később a kürt, trombita, sőt a duda is, a puzon és a czimbalom. Ezek a muzsikusok voltak a középkorban fönntartói a régi népies költészetnek Felső-Ausztriában is, első képviselői az előadó művészetek mindenik fajának, egyedűli művelői a világi zenének, különösen pedig a hangszeres zenének.
A színpadi előadásoknak nyomai a felső-ausztriai kolostorokban is már a XVI. században föltalálhatók. A magister vagy a cantor rendezi a játékot, vagy a vándornép valamelyik tagja mutatja be művészetét. Ezek a játékok egyes dalokban s tag- és arczjátékkal kisért jelenetekben állottak. A gyakorta előforduló párbeszéd a párdalok kifejlődésére szolgáltatott alkalmat. Soknak nem ismerjük e dalok és játékok közűl költőit és zeneszerzőit, de sok megmaradt belőlük eredeti melodiájában egész maig. Nagyobb lendűletet vettek e színi előadások s a velük kapcsolatos zene a későbbi iskolai színjátékok által, melyeknek gyakran zenei bevezetésük vala. E kezdetben latin, majd német nyelven írott szövegkönyvekben csak röviden összefoglalva találjuk a cselekmény folyamát, az énekbeszédet (recitativet), áriákat és karokat ellenben egészen. Felső-Ausztriában is szerették az ily színjátékoknál szokásos prologusokat és epilogusokat, valamint a közbeszúrt intermezzókat. Ezeknek szerzői között bécsieket, salzburgiakat és felső-ausztriaiakat találunk. Az énekes játék és opera Kremsmünsterben virágzott különösen, a hol, az akkori kivánalmakhoz mérten, igen jól beállított színpadon tömeges jeleneteket lehetett rendezni és mozgalmas akcziókat kifejteni. Nagy érdemet szerzett e színpad körűl az apátság karmestere, a Felső-Ausztria határain túl is ismeretessé vált Pastervitz György pater. Az ő vezetése mellett tekintélyes számú német és olasz operákat és daljátékokat adtak elő, magától az egy Glucktól „Páris és Helená”-t, „Alcesté”-t, a „Mekkai zarándokok”-at, a „Parnasso confuso”-t. Az előadók csaknem kivétel nékűl az intézet növendékeiből kerűltek elő. Pastervitz maga is több dalművet és daljátékot szerzett, a többi közt „Samson”-t német és „Il Giuseppe riconosciuto”-t olasz szöveggel s számos operához írt prologust, epilogust és intermezzókat.
Pastervitz György.
A kremsmünsteri apátságban levő egykorú festmény után, Klaus Jánostól.
De már Pastervitz előtt is fölébredt Felső-Ausztriában az önálló alkotás, a compositio ösztöne. A zene műfaja túlnyomólag egyházi volt. Panninger Leonhard már a XVI. században híres zenész vala. A XVII-ikben pedig Lechler Benedek kremsmünsteri benczésrendi szerzetes volt kitűnő lantverő s jeles egyházi zeneművek szerzője, továbbá Ertel Sebestyén garsteni benczés szerzetes, a ki a maga idejében szintén kedvelt zeneszerző vala. Beer János mint énekes, virtuoz és zeneszerző, s mint szatirikus zeneiró volt ismeretes. Mint énekes fiú kezdte Lambachban, s végűl a Szász-Weissenfels-féle herczegi zenekarnak volt konczertmestere. Mint zeneszerzők hírt szereztek nevöknek Weichlin Roman lambachi benczés-rendi szerzetes, továbbá Merkl Gáspár st.-floriani karnagy és Copisi welsi orgonista.
Felső-Ausztriában a XVIII. század közepe körűl indúl meg elevenebb zenei élet. A zene kifejlődésére már korábban is jelentékeny hatással voltak Mária Teréziának, a nagy császár-királynőnek a közoktatás terén s a népiskolai tanítók állásának javítása körűl megkezdett reformjai. E tanítók lettek a mezővárosokban és falvakban a zenei oktatás és előadás mesterei.
De különösen Haydn és Mozart zenéje adott Felső-Ausztria zenei életének is nagyobb és tartósabb lendűletet. A templomokban megzendűltek az általuk szerzett misék, dalaikat és négyeseiket műkedvelők adták elő, s midőn Haydn symphoniái és két nagy oratoriuma Felső-Ausztriába is eljutott: az előadók szíve örömben dobogott föl s a szépnek és nemesnek, a magasztosnak és kedvesnek egész új világa tárúlt a hallgatók elé. Mozart miséi zengzetes üdeségükkel hatottak kellemesen. Velök új élet kezdődik az egyházi zenében s a két Haydn, különösen Mihály szerzeményei hasonló alkotásokra szolgálnak ösztönűl. Hatásuk kiterjed a kamara-zenére is, s nem egy hivatottat sarkal hasonló kisérletre. Sparry Ferencz kremsmünsteri benczés áhítattal hallgatja Rómában a vatikani mestereket, magával hozza szerzeményeiket kolostorába s maga is elismerést érdemlő alkotásokkal tesz kisérletet. Nagyobb hírre emelkedik s nagyobb külső elismerésre talál a már említett Pasterwitz, a ki Bécsben barátai közé számítja Haydnt, Mozartot, Albrechtsbergert, előadatja előttük saját szerzeményeit s kivívja elismerésüket. Szerzeményeinek száma meghaladja a kétszázat s azok kiterjednek az egyházi és színpadi zenére is, alakban úgy, mint tartalomban megfelelnek a művészet követeléseinek, fúgái pedig a magok nemében valódi mestermívek.
S ezentúl, mint a lánczszemek, egyik tehetség a másikat követi. Süssmayr Xav. Ferencz Kremsmünsterben nyeri első zenei oktatását Piessinger Miksa templomi karnagytól, aztán Bécsben Mozartnál és Salierinél tovább képezi magát s miséket és operákat szerez. Mozartnak barátjává lesz s ő fejezi be ennek requiemjét. Roser von Reiter János kitűnő orgonajátékos és hangszerző volt. Ő a feltalálója az általa „l’harmonie parfait”-nak nevezett zongorának, melyre Mozart, midőn Roser linczi házának vendége volt, egy rondeaut szerzett. Ennek fia, Roser Ferencz, Bécsben és Kremsmünsterben képezte ki magát, karmester volt szülővárosában, s több operát és egyházi zeneművet szerzett. Schiedermayr Ker. János kitűnő orgonajátékos volt, szerzeményei is kiválóan egyháziak, de mint színházi karmester a színpad számára is irt. A templom és színház számára irt Aumann Ferencz st.-floriani kanonok is, s még ő előtte Langthaler Gáspár, szintén oda való karnagy, Lambachban pedig Hochreithner József orgonista.
Vogl János Mihály.
Kriehuber József kőnyomata után.
S ezzel a XIX. századba érünk, melyet önálló munka s a klasszikus zene művelése jellemez. Haydn modorában irnak a kremsmünsteri zeneigazgatók, Kronecker Gunther és Kerschbaum Miksa. Előbbeni nehány templomi misét irt, egy halotti vecsernyét, egy liberát s egyéb egyházi zeneművek mellett befejezte Haydn Mihály requiemjét. Kerschbaum egyéb szerzeményén kivűl irt egy ünnepi requiemet, mely nyomtatásban is megjelent. Nagy hírre és tekintélyre emelkedett a bécsi férfi-dalegyesület egykori karmestere, Schläger János, a ki különböző helyeken, többi közt mint a salzburgi székesegyház karmestere is működött. Számos dalt, misét és operát szerzett. Hasonló irányban dolgozott Mayer Emil lantos költő és zeneszerző is. Lambel W. linczi székesegyházi énekes templomi zeneműveket írt, Paupie Lajos welsi, városi plébániatemplomi orgonista pedig két oratoriumával aratott elismerést.
A kolostorokban már a XVIII. század óta szokás volt, hogy előkelő vendégek fogadásánál, az apáturak név-, születés- és választási ünnepén s más hasonló alkalmakkor zeneműveket adtak elő: symphoniákat, quartetteket, operákat. Később, midőn Haydn oratoriumai oly mély hatással voltak a kedélyekre, ezeket karolták föl különösen. Ez történt kivált Kremsmünsterben. Stadler Miksa, Schneider, Haydn és Mendelssohn oratoriumai, Hiller „Saul”-ja, újabban Schachner Rudolf „Izrael hazatérte” adattak elő.
Lincz tartományi fővárosban az első zeneegyesület megalapításának (1821) dicsősége az ottani Szent-Mátyás-plébánia tanítóját, Mayer Antalt illeti. A karzenének volt ő igazgatója e templomban s karmestere a linczi polgártestületnek, mely állásaiban sokat tett a zene művelésére s maga is alkotott. Ez óta a zeneegyesület jókora sorát adta elő a klasszikus hangversenyeknek.
A hangszerek királynőjének, az orgonának Felső-Ausztriában már rég időben is akadtak mesterei. A XV. század végén Kremsmünsterben Mersinger Florián neve említtetik ezek között, később Piessingeré, a XVIII. században pedig Linczben Kainerstorffer Mátyásé, ki Haydn Mihálynak és Beethovennek is megnyerte dícséretét. Utóbb ugyanitt Schiedermayer, Wilheringben pedig Schlechta Lajos cistercita szerzetes aratnak elismerést. Nagy, messze terjedő hírnévre vergődik a felső-ausztriai ausfeldeni iskolatanító fia, Bruckner Antal, mint orgonajátszó és zeneiró, utóbb a bécsi conservatorium tanára. A st.-floriani apátságban Linczben képezte ki magát jeles mesterré s Bécsben folytatta tanúlmányait híres mesterek keze alatt. Orgonajátékát Franczia- és Angolországban is megcsodálták s pályadíjjal jutalmazták. Symphoniái nagy elismerésben részesűltek.
Az ének művészetében is érdemes képviselői vannak Felső-Ausztriának. Schubert Ferencz nevével mindörökre kapcsolatos fog maradni Vogl János Mihály cs. k. udvari operai énekes. Steyrben született s Kremsmünsterben tanúlt, a hol már akkor Süssmayr működött. A mikor ez a bécsi udvari operának karmestere lett, e honfitársának közbenjárására Vogl is alkalmazást nyert itt, mint énekes. Volg volt a Schubert-féle dalok első előadója s szellemes fölfogása és zengzetes hangja által is nagyhírű tolmácsa. Verőfényes napok voltak azok, mikor a két jó barát bejárta Felső-Ausztriát, megszállt a jó barátoknál és ismerősöknél, élvezvén a természet bájait s dalaikkal fölvidítván a szíveket. Schubert és Vogl barátjai közé tartozott Stadler Albert dalszerző is. Jó emléke maradt a welsi születésű Haas János Jakab opera- és oratorium-énekesnek is, ki mint a hannoveri királyi opera rendezője halt meg.
Orgona a st.-floriani apátsági templomben.
Kropf Sándortól
Mint zenészeti iró működött a XVII. században Beer János, irván satirikus zenebirálatokat, minő a „Cselre csel” vagy a „Zenei rókavadászat” s egyebek. A XVIII. században inninger Ferencz, a kremsmünsteri apátság bassistája irt a karénekről egy tanúlmányt, mely nyomtatásban is megjelent s melynek vitatkozó czélja volt. Schiedermayr linczi székesegyházi orgonistának ugyane tárgyról megjelent irata csupán oktató. Glöggl Ferencz linczi zeneműkereskedő a zene elméletéről és történelméről irogatott. Schwarzenbrunner Bonifacius kremsmünsteri benczés a következő czím alatt irt egy értekezést: „A hangjegyek egyszerűsítésének kisérlete s a zene övid történelme”. Ez később sajtó alá is kerűlt. Dürnbacher J. A., a generalbassus tanára Linczben, szakmája számára egy ugyanitt nyomatott tankönyvet írt, mely évek során keresztűl el volt fogadva a tartományi főváros tanítóképző intézetében.
Hangszereket is, különösen orgonákat igen korán kezdtek készíteni Felső-Ausztriában. Így a XV. század folyamán Linczben Laar János, a XVII-ikben Rumel Miklós és Zeiss Bálint. A XVI. században Steyerben Hagger György, a XVII-dikben Schreyer János Ulrik működött. Passzauban ugyanez időtájban Ritzinger Mihály és Freundl Lipót dolgozott. A XVIII. században Grosswaldt Mátyás készített orgonákat Welsben. Nagy hírre tett szert Krismann Ferencz laibachi egyházkerületbeli lelkész az általa készített orgonák nagy szabása és hangzatos registrálása által. Az általa épített legnagyobb orgona ma is megvan a st.-floriani apátsági templomban.
Ha végig pillantunk Felső-Ausztria jelen zenei életén, határozott alapelvek szerinti szorgos törekvést fedezünk föl benne. A megalakúlt számos egyesületek, zeneegyletek, a zenekedvelők társasága mind arra a nemes czélra törekszenek, hogy a zenét műveljék s általa önmagokat és másokat nemesítve, oly lelki élvezetet szerezzenek, mely az embert a földi élet nyomorúságaiból a boldogság magasabb légkörébe emeli. A kedélynemesítés ugyanazon czéljaira törekszenek a Felső-Ausztriában alakúlt férfi dal-egyesűletek, a minő minden nagyobb helységben található. Az 1874-ben alakúlt felső-ausztriai egyházkerületi Caccilia-egyesűlet az egyházi zeneművészet ápolását tette föladatává. Van egyesűleti zenei lapja is, melynek szerkesztője Habert János gmundeni orgonista és zeneszerző.
A nép is ragaszkodik a maga zenéjéhez. Nép-énekesek itt ugyan nincsenek, mint Alsó-Ausztriában, kik közűl némelyek el-ellátogatnak a felső-ausztriai helységekbe s ilyenkor mindenütt akadnak vállalkozó fiatal emberek, a kik a nép-énekesek előadási modorát elsajátitják s a magok körében a zene e fajtáját is terjesztik; de a nép-énekes intézmény abban az értelemben, hogy általános elterjedést nyerne, itt nem népszerű.
Az Alm-tó visszhangja.
Eredeti felső-ausztriai népdal.
A felső-ausztriai paraszt legény kifejezéssel énekli a maga dalait. Az előénekes fejhangjai fölhatnak a hanglajtorja legmagasabb fokaira is, míg a többiek harmadlépcsőkön és bassusban a kiséretnek képezik egy nemét. E dalok melódiája egyszerű, könnyen énekelhető. Némelyeknek belföldi költők a szerzői, többi közt Zöhrer, Schosser. Ez utóbbi gyakran alkalmazta a maga költeményeit már ismeretes melódiákra, vagy alkalmilag maga is készített dalaihoz melódiát. Mint a felső-ausztriai eredeti népdal példáját bemutatjuk itt az „Alm-tó viszhangját”. Ha az énekléshez szükséges mérsékelt tempót eltalálják, a viszhang szélcsendes időben pontosan megtartja az ütemet.
A felső-ausztriai nép különösen lakodalmak alkalmával kedveli a zenét. Büszkén lépdel a paraszt legény a zenebanda után, mikor életének jövendőbeli párját az oltár elé viszi. Vídám sorokban lejtenek a párok; hogy a jó kedvet fölhangolja, elég két hegedű. Az ének sem hiányzik ilyenkor. Habár az úgy nevezett „Schnadahüpfel” szövegét nem mindig magok találták is föl, hanem csak úgy utánozták, habár dallama a táncz jelleméhez és dallamához alkalmazkodik, azért Felső-Ausztria minden kerületének van ily külön sajátságos és jellemző tánczos dala.
Fröschl Károlytól
